A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1964-07-05 / 27. szám

TÖZSÉR ÁRPÁD

A parkban

(KatuSa Kfalóvá felvételei

A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók KultóregyesiHetének hetilapja.

Megfofíenik minden vasárnap.

Főszerkesztő Major Ágoston Szerkesztőbizottság: Egri Viktor, Gály Iván, Gynrcsik József, LOrlncz Gyula, Mács József, Ozsvald Árpád, dr. Szabó RezsO. Szerkesztőség: Bratislava, Jesenského 9. Postafiók C-398, telelőn 833-04 Terjeszti a Posta Hlrlapazolgálata, előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesltő.

KOIfőldre szólő előfizetéseket elintéz: PNS | — Gstredná ezpedlcla tlafia. Bratislava, Gottwaldovo ném. 48/VIf. j

Nyomja a PRAVDA nyomdavállalat. Bra tlalava, Stórova 4.

Előfizetési dl) negyed évre 19.80 Küs, tél évre 39.— Kő*, egész évre 78.— Kis. Kéziratokat nem ŐrzOnk meg és nem kflldflnk vissza.

K-21M1495

„Hát megölték a Ferdinándot“

„Hát megölték a Ferdinándot“. — „Melyik Ferdinándot, MUllerné? ... Két Ferdlnándot ismerek... Az egyik a Prusa drogista szolgája, tudja, aki megivott egyszer tévedésből egy Üveg hajszeszt, aztán Ismerem még KokoSka Ferdinándot, amelyik a kutyapiszkot szokta összeszedni a házakból. Egyikért se nagy kár.“ — így mutatkozik be az olvasónak HaSek világhírű regényében Svejk, a jő katona, s adja tudtunkra, hogy ő bizony fütyül a Ferdinándokra, s a háborúkra, mert hogy úgymond „a máriás, hogyha kettesben játszszák, komolyabb dolog, mint az egész háború. S mennyi a gúny, mennyi a hahota az Irodalomban, ha az 8lső világháborúról van szól Remarque pelyhes szájú katonái, akik egyenesen az iskolapadból kerülnek a harctérre, nappal sírnak a félelemtől, de éjszaka fegyelem Ide, fegyelem oda, átússzék a folyót s meztelenül, bakancsban mennek udvarolni az Olasz menyecskékhez. S a komoly szenvedélyű, csupaméltó■ág Hemingway „tenentéje“ mikor súlyosan megsebesül, s a kórházban azt kérdezik tőle, búgy milyen hőstettet vitt végbe, azt feleli, hogy: „Semmilyet. Belénk csapott a bomba, miközben sajtot ettünk.“ S a franciák még nem készítettek filmet az első világháborúról, amelyikben ne gúnnyal beszéltek volna róla. De hát akkor ki vette komolyan est a föld újraképezését célzó soha nem látott világ-vállalkozást? A magyarok, az örök „rohanj Jánosok“, ók komolyan vették. A magyar mindig halálosan komolyan vette a háborút, mindig életre-halálra harcolt. Sajnos akkor is, ha nem a saját érdekeiért csattogtatta a puskát, vagy forgatta a kardot. Akkor is, ha „igazságos“ volt, akkor is ha nem volt Igazságos a háború, amelyik éppen harcba szólította. Mert az első világháború nem volt igazságos. A XIX. század végére elfogytak a gyarmatosítható „szabad" földek, Amerika, Afrika, Ázsia belseje végleg „felfedeződön“, gazdát talált, a világpiacrendszer állandósult, s aki változást kívánt, idegen érdekekbe ütközött. A „változást“, a világ újrafelosztását leginkább a harcias német imperializmus óhajtotta, de nem volt résztvevője a háborúnak, amelyikkel ne a zsákmányolás ördöge íratta volna meg az ultimátumot. S az imperialista tömböknek ebben a hatalmas méretű marakodásában vajon melyik oldalon volt a magyar, vagy akármelyik más nép Igazsága? Világos, hogy egyiken sem. Mégis legendák, szállóigék születtek a magyar katona „hősiességéről“. Veres Péter Balogh Janija (Három nemzedék) például el hagyja fagyni a lábát a Kárpátokban, de akkor sem enged. „Csináljuk meg, az anyja istenit! Ne tartson bennünket senki rongy embernek“ — mondja. S megcsinálják, kitartanak. Szabó Pál önéletrajzi regényében (Nyugtalan élet), a szemünk láttára alakul a mítosz. Piavénél, Isonzónál számtalan ütközetben vesz részt úgy az író, hogy alig .páran maradnak a csatatéren, de győznek. Pedig ahogy fut oldalozva, bele a golyózáporba, utászlapátját a hasához szorítva, hogy haslövést ne kapjon, látja ám, hogy egy csomó szép szál dalmát ugyancsak oldalozva, de másfelé fut. Mert nem mindenkit tüzelt az oktalan virtus, nem mindenki azt tartotta, hogy „Csináljuk meg, az anyja

istenit!“. A régi Magyarország nemzetisé' gei közül szinte egy sem.

A múltkoriban Terezlnben jártam. Az ún, Kiserdőben az első világháború idején tolvajokat, gyilkosokat, politikai foglyokat, katonai szökevényeket, s lázadókat Őriztek. Az egyik terem ajtajában megállt a kísérőm, s körbe mutatott:

— Itt és a szomszéd szobában volt fogva tartva az a rumburgi és Cesky Brod-1 140 katona, akik 1918 májusában fellázadtak, nem akartak toVább harcolni. A lázadás szervezői orosz hadifogságból hasa került cseh katonák voltak, akik részt vettek az Októberi Forradalomban. A felkelést azonban elnyomták, vezetőit kivégezték, a résztvevőit egészen a háború végéig itt tartották fogva.

S tudunk a liptói „drótos ezred“ lázadásáról is. Igaz, hogy ezek a lázadások már inkább a háború vége felé szaporodtak, amikoris a háború ellenes erők a frontokon s a hátországban egyaránt óriás mérelüre nőttek, s a magyarok sem álltak mind egy szálig a másik oldalon, sőt, de nem is ennek az ellenkezőjét akarom én most bizonyítani, csak emlékezem. S az én „emlékeim“ az első világháborúra csak olvasmány-élmények. S az olvasmányélmények egymás mellé rakva nem mindig adnak történelmi logikát. Mert az a magyar paraszt és proletár, aki a fronton azt mondta, hogy „Csináljuk meg, az anyja istenit!“ ugyanolyan ellentmondást nem tűrő keménységgel számolt le IBIS májasában a burzsoáziájával s teremtett proletár diktatúrát, s harcolt a Vörös Hadseregben a minden oldalról támadó fehér Intervenció ellen; s ugyanakkor a háborút szabotáló, lázadó nemzetiségek meg a nemzeti felszabadulás görög tűsénél többnyire megelégedtek a polgári demokráciával. Deltát ez a logika nagyon messze vezetne, s én most csak emlékezni akarok. Emlékezni arra a háborúra, amely a finánotőka profitvágyából, nemzeti gyűlölködésből, s virtusból kelt, s végül lángbaborította az egész világot. S itt az „egész világot“ szó szerint értendő, mert az 1S84 napig tartó háborúban az emberiség 67%-a vett részt — a hátország népét is számítjuk —, s a harc négy millió négyzetkilométeren folyt. Az első háború volt, ahol a halottak száma milliókra rúgott.

Egy korabeli feljegyzés szerint a sagbachi csatában (1B7S) olyan öldöklés folyt, hogy még a „leglassúbb katona Is hatszor (!) elsütötte puskáját. „Hány ember halhatott ott meg, áhol egy-egy katona csak hatszor lőtt? Az első világháborúban a modern fegyvertechnika egész sor eredményét (a Hiram Mazim féle 1883-ban szerkesztett géppuskát, a dinamitot, a harcigázt, a tankot stb.) először próbálták ki. Az eredménye: 10 millió halott, s kétszer annyi sebesült.

S ez a mérhetetlen szenvedéssorozat akkor Indult meg az emberiségre, mikor Svejk háziasszonya azzal nyit rá a jó katonára, hogy „Hát megölték a Ferdinándot.“ 1914. június 28-án. S most ötven évvel később nekünk már csak az emlékezés és okulás maradt. Emlékezzünk: gondolkozzunk el az Irodalom és a történelem adatain, okuljunk: vigyázzunk a még halálukkal is „háborút csináló“ Feroinánpqkra.