A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-02-02 / 5. szám
A IV. Lányotthon klubjában L. Jlfina a fűzű tanfolyamon szerzett tudását' \ hossza? jó. hasznosítja Ägottwaidovi Moszkva szálló kávézójának egyik sarokasztalánál hár-: man ülnek. Egy nyúlánk szőke lány és két férfi: az egyik mokány, fekete, a másik szürke szemű, szőke. A két férfi újságíró, a lány a Svit cipőgyár munkása. De ha valakit megkérdeznénk a szomszéd asztaltól, hogy szerinte a három közül ki az újságíró és ki a gyári munkás, alighanem fordítva mondaná. A lány, akit egyébként Jarának hívnak, könnyed, csevegő, intellektuális teremtés, az újságírók darabosak, ha szólnak, akkor szúrnak-vágnak, Jara szaval. Kezében egy kockás füzet, de csak néha néz bele: „Jöjj hozzám, én mindig tudtam, hogy csodát sző az él s a nappal, a szivem egyszer angyalra bukkan s földi lény lesz. az angyal.“ hogy az irodalmi kör szavaióestet akar rendezni, s a propramot a hallgatók kívánsága szerint szeretnék összeállítani. Írja fel hát mindenki a faliújságra kedvenc versének címét. Egyetlen nap alatt öt oldal telt meg a címekkel. Erben, BezruC, Shakespeare, Apollinaire, Jevtusenko, Nezval, Neruda, Hrubín és sokan mások váltakoztak hosszú sorban a kívánságok közt, jelezve az otthon lakóinak érdekjödési körét. S míg a szőke szerkesztő a tegnap szerzett adatokon rágódik, Jara felolvassa egyik mikronovelláját, amely az emberi bölcsességről és a szépségről szól. A hallgatóság egyébként két fővel megszaporodik, a Jara bölcsessége és szépsége mellé odaül még két bölcsesség és szépség, s hívják az egyiket Vlastának, a másikat meg Slávának, s a két szerkesztő, a megidézett költők, s a Tavasz (a Jara csehül tavaszt jelent), a Dicsőség (Sláva) és a Haza (Vlasta) társaságában úgy ül, mint két elvarázsolt királyfi. Kik ezek a fenséges nevű lányok, s honnan szedik műveltségüket? Nyolc óráig a gottwaldovi Svit cipőgyár munkásat, s tizenhat óráig a IV. Lányotthon lakói, ahol irodalmi, sport, szabó-varró, főző, .tánc, szavaló és más, összesen 42 szakkörb ivitték bogy a modern embernek — Nezval — mordul a fekete szerkesztő. — Manón Lescaut — egészíti ki Jara. Nagyon szeretem. Manont kicsit rokonnak érzem. — S tovább szaval. Utánozhatatlan bájjal, kedves melódiával rugaszkodnak szájáról a színezüst buborék — cseh szavak. Ez a vers is lányról szól. A szerelemben alázatosan őszinte, félénk, de a józanodás után előbbi magát szégyellő, kicsit cinikus lányról. „Ale co ted1, ale co‘ dál?“ — végződik a vers, s a szőke szerkesztő hideg szeme felcsillan: A megtalált Manón — Jevtusenkó — mondja, de Jara nem érti a csillogást. Természetes, hogy Jevtusenkó, s természetes, hogy Nezval. ö nem találós kérdéseket akar adni, ő szaval. Vagy ha az kell, akkor tessék. A kockás füzet legelejére lapoz. Szabadvers következik. Formai biztonság, erősen intellektuális mondanivaló, paradoxonokban látás. A vers minden sora epigramma. Az újságírók tanácstalanul néznek egymásra. Nem ismerik. De Jara nem akar könnyű sikert: — Én írtam. De Írok mikronovellákat is. — S közölték már az újságok? — bújik ki a szerkesztő az újságíróból — Nem, de nem is küldtem őket sehova. Minek? Csak a saját és a barátnőim szórakozására írok. Úristen — gondolja a szőke újságíró —, nálunk már a rosszabb versek szerzői is gyilkolni képesek, ha nem az első oldalon hozzák a müvüket, s itt a tíz leány-lnternátus lakói halomra Írják a jó verseket, csak úgy egymás szórakoztatására. S olvasnak. Jara kedvencei Kohout, Shakespeare, Jevtusenko, Maupassant, Nezval. De versszeretetével koránt sincs egyedül. Nemrégen az 1. Lányotthon faliújságján felhívás jelent meg, Kilátás az adminisztrációs épület tatáiéraszárúi éh szé f
