A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-26 / 4. szám
h E.FEHER PAL Fábry Zoltán, a kritikus Váziatok egy portréhoz „Ne ragyogjon e csillag hideg díszként, elfeledett háborús kellékként. A csillag melegít, de melegre is vágyik: emberekre, újabb és újabb igazolásra, visszhangra, visszfényre. (Fábry Zoltán) Némi irigységgel, de sokkal több tisztelettel gondolom el olykor: lám, X még kezet fogott József Attilával; V félreismerte ugyan Móri'czot, nem tudta róla, hpgy mekkora író, de egy asztalnál vitatkozhatott vele. i Fábry Zoltán különös sorsához az is hozzátartozik, hogy postai címe: Stósz, via Kosice valóságos legendává lett, irodalmunk egyik legszebb és legigazibb legendájává —, kortársainak, elvtársainak többsége azonban csak levelet váltott vele. Egyik legközelebbi munkatársával, Gaál Gáborral soha nem Jutottak túl a „kedves uram“ megszólításon. Forbáth Imre sose látta őt, Józspf Attilát várta a stószi fenyvesekbe, de érkezése helyett halálhírét vehette. Hétezer kötet, a naponkénti mérhetetlen mennyiségű hírlap — ennyi szőkébb világa: napirendje a rádió —hangversenyeihez igazodik. Stósz négyszáz kilométernyire van Bratislavától, hétszáz kilométerre Prágától és ötszáz kilométer a Budapesttől mérhető távolság. Mégis: Fábry ismeri az embert is, tévedhetetlenebből talán, mint akik eldicsekedhetnek egy-két kézfogással. Titka? Stószi szobájában, szemben az életmű Jav^t rejtő vaskos Korunk kötetekkel Jan Hus igazsághoz címzett imája villant fel bennem, az a mondat, melyet néhány nappal előbb böngésztem a strahovi kolostor bolthajtásos mennyezete alatt. „HledaJ pravdy, slys pravdu, uc se pravdé. miluj pravdu, drz pravdu, braff pravdy az do smrti“ szenvedélyes és elkötelezett ritmusát kellett idézni csehül, 1 Fábry magyar szövegezésében a gondolat nemes méltóságát: „keresd az igazat, hallgasd meg az igazat, tanuld az igazat, szeresd az igazat, mondj igazat, óvd az igazat- mindhalálig ...“ „Övni szeretni, kutatni az igazat? Kell e idéznem könyveinek címeit? A gondolat igaza. A béke igaza. „A valóság igaza: a gondolat igaza. — Így fogalmazza Fábry a világ azonosságait. — A gondolat igaza: az erkölcsi valóság igaza ... Az emberséghez méltó értetem és felháborodás igaza. Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós és Bálint György igaza. Milyen gazdagok vagyunk! Micsoda elkötelezettség! Felnőttek vagyunk. Emberek! Valóság!“ Ez a gondolatmenet jellemző egyéniségére: a példákkal és az ebből következő feladatvállalással együtt. Titok ez? Ha az, úgy tudóját "igazolja — és nem—tudóit vádolja. , Negyven év csaknem szakadatlan visszhangtalansága ellen, tájékoztatások ferdeségei, jóhiszemű, vagy szántszándékkal torzult hírek — és micsoda történelmivé súlyosodott viszontagságok áradatában kizárólag ez az igazság, Fábry szavaival: „Ady igaza“, felismert, megértett és terjesztett valósága lehetett az iránytű. A Nyugat és a szocialista irodalom Olvasom a Nyugat bírálatát az első könyvről, a Korparancsról. Lesújtó? — próbálom a jelzőt. Nem, ez nem pontos, inkább csak kézlegyintés, de ez egyúttal kiparancsolás az irodalomból is. „Mi a Fábry vádja? Az, hogy az írók, már mint a most élő magyar írók, nem értik meg a korparancsot, vagy, ha megértik, nem mernek annak engedelmeskedni. Fábry tehát egyszerűen ráparancsol minden magyar íróra, hogy a korparancsot pedig igenis tessék megérteni, tessék merni megérteni, mert ellenesetben... mi is a szankció? Ellenesetben az illető egyszerűen nem fró ... Fábry kiállhat a maga igazáért... de nem értem meg a gyávaság vádját, amivel például Karinthyt, Márait illeti... Lám, vitatkozni kell Fábry Zoltánnal, mert nem lehet kritizálni. A könyve vitairat, egy kicsit fáradt, egy kicsit elkopott, egy kicsit már tegnapi attitűde-ök mellett.“ A cáfolat felesleges, az értetlenkedés egy negyed század távolából önmaga ellen fordul, a fölényeskedés karikatúra lesz. Ne is a méltánytalanságra figyeljünk — ez még személyes ügy is lehet csupán, Fábry visszhangtalanságának dokumentálása. Lényegesebb, amit ez a nyúlfarknyi recenzió jelez: a két világháború közötti magyar irodalom kettészakadtsága. A Nyugat recenzense nívótlanságában csak „kvittéit“. A Korunk 1930 májusi számába Fábry vezércikket ír „Tíz szomorú, magyar év“ címmel. „A fizikai ellenforradalom kora lejárt, — állapítja meg bevezetőben, — de él és virul a veszélyesebb, a kihatóbb, a mérgezőbb: a szellemi ellenforradalom.“ Kijelenti, hogy nem Herczegről, Pékárról, vagy a többi kurzus-íróról beszél, még Molnár Ferencről sem, a siker-gyárosról. „De azokról — folytatja, — akikhez közünk volt, azokról,1 akik tegnap még egy irodalmi forradalom hősei voltak és akik ma a forradalmi gondolat, a korfelelősség árulói.“ Kik ezek? Vigasztalan névsor következik és Fábry nem ismer irgalmat, megalkuvást: „Szabó Dezső öngyilkos lett, meghalt.“ Móricz? „Tegyünk gyorsan pontot, ne zavarjuk az úri murit, ne zavarjuk Zsiga bácsit. Jó, éjszakát.“ Kosztolányi, Karinthy, Babits? Fábry véleménye egyetlen szóban összegeződik: „Elvégeztetett!“ A végeredmény: „A magyar irodalom és szellemi élet megrekedt 1914-nél.“ A kiút: „A jövő felelősséget a perifériák hordozzák ..Barta Sándorra, Komját Aladárra, Hidas Antalra, Kahána Mózesre, Forbáth Imrére, Illyés Gyulára az épp ez évben általa felfedezett Szilágyi Andrásra hivatkozik. Reménykedve említi: Moszkvában a Sarló és Kalapács „könyvtárat“ indít, melyben Illés Béla és Zalka Máté műveit ígérik; „Berlinben Gábor Andor, aki nem maradt meg polgári nevető bölcsnek, mint Karinthy, a Linkskurve egyik szerkesztője“, Bölöni György Párizsban dolgozik, Tamás Aladár és Gergely Sándor Budapesten szerkesztik a 100°/o-ot. „Tíz év. Budapest nem ismeri... Tíz év igaz hangja a perifériákról énekel, onnan vádol.“ A példatárat tovább bővíthetjük. Amikor a Korunk különszámot ad ki „a fenyegető háború ellen“, s Fábry néhány német háborús regényt ismertet, nem felejti el cikkének befejezéseként rögzíteni: „És a magyar vádkönyvek? Háborús konjuktúra könyveink ugyan vannak, de a vádkönyvek hiányoznak. És ez a negatívum; szomorú pozitív vád. Ennyit a háború magyar vádkönyveiről.“ Korábban —■ 1926-ban — már leszámolt az Izmusok polgári félrecsúszásaival. Az „aktivizmus dekadenciájáról“ így fogalmaz: „Bizonyos: ha Kassák ki nem lép az izoláltságából, akkor a felgyűlt erő önmagát fogja emészteni, halálra dermeszteni és marad egy roppant titáni kőemlék.“ Egy esztendő múlva újra Kassák van napirenden. A Korunk 1927. januári számában Fábry szükségesnek tartja újra rögzíteni: „az aktivizmus dekadenciája ma már tagadhatatlan tény. Főbizonyíték: Kassák új forma^ktivizmusa. Formaaktivizmus szociális aktivitás helyén.“ Pedig 1924-ben még köszönti Kassákot: „a werfelí jóembernek a kassáki durva ébresztőhangú káromkodás üzen..." Csehszlovákiai magyar irodalom? Fábry felmérése ezzel a mondattal kezdődik 1931-ben: „A ma fővalósága: ötven millió munkanélküli.“ Mécs Lászlóval szemben könyörtelen, de örömmel fedezi fel Forbáth küldetés-tudatát, szociális mondandóját. Proletárregények. A. Döblin Alexanderplatz, Ivan Olbracht Anna és Illés Béla Die Generalprobe című művei szolgáltatnak alkalmat a vizsgálódásra. Olbracht Annája másra is ürügy: „A regény Annánál ott végződik, ahol az osztályharc kezdődik. És ez mindenesetre több, mint amikor az osztálybéke nagyobb dicsőségére a Marikák énekelnek és halnak, és Édes Annák vergődései csiklandoznak szívdöglesztően írót és nyájas olvasót.“ Rögtön ezután a példa, a pozitív ítélet: Illés' Béla regénye „a legnagyobb magyar könyvsiker, persze bölcs írástudóink érthető okokból nem akarnak erről a hallatlan konkurenciáról tudomást venni... Illés Béla megírta a magyar forradalom eddigi első és legteljesebb regényét.“ Proletárköltészet. 1931-ben ezt írja Az Útban József Attila könyvéről, a Döntsd a tőkét-ről: „Egy garabonciás fürgeségével jön, vágtat és rohan tovább. Csóvavető, tetőgyújtó, bizakodó hitet hunyorító, erős paskoló és felrázó, aki széttép, szétmar, szétnevet, tönkresulykol mindent, ami nem az osztályharcot szolgálja... Aki a pesti atmoszférában ilyen hangot tud megütni, azt többé nem kell félteni. Egészséges és erős. Kacagva, bakafántoskodva önti, gyömöszöli a saját erejét, saját bizakodását másokba, csüggedökbe, ahol ilyen hangra már képtelennek hittük az embereket. József Attila hangja: egészség, erő, az osztályharc mindig felújuló tavasza.“ Hoszszabban kellett idéznem, már csupán azért,mert ritka kivétel volt ez az írás a József Attilával foglalkozó kortárs-irodalomban. Kettészakadt irodalom? E fogalmat mi általában Babits után használjuk, s értjük alatta az akadémikusnak nevezett salabakterek, illetve a Nyugat csoportját. De vajon nem indokoltabb egy másik irányban fedeznünk fel a szakadékot? Kétségtelen, hogy más és más volt a távolság mértéke; hogy e csoportok általános kvalitás-viszonyai közötti különbségről ne is szóljunk, hiszen Berzeviczyéket mai szemmel már aligha számítjuk az érdemesebb' toliforgatók- közé. Errefelé tehát nincs mit kereskednünk. Fontosabb ennél például a .Nyugat és a szocialista irodalom viszonya. Gondolom, nem a félreértéseket kell értelmeznünk. Ezeknek forrása csaknem teljesen felderített: Fábry írja 1956-os szép Móricz esszéjéhez kiegészítő jegyzetként, hogy itt a tájékoztatás játszott szerepet, hiszen „nem a mű volt a fontos, de az információ“ — tehát sokszor e „vonalat“ is beleszámíthatjuk például a Móriczről írott indokolatlanul kemény, értetlen sorok ihletésébe. (Folytatjuk) u /
