A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-06-28 / 26. szám
— Nem így gondoltam, bocsáss meg, kapitány elvtárs. — Ne mentegesd magad. Amit az ember első hevében mond, mindig a szívéből fakad. Ostoba volnék, ha ezért elítélnélek.. — Az én helyemben te biztosan maradtál volna. Igaz? — Igaz! — Szép az ilyen halál — folytatta Mikula —, hősinek mondják. Igen fiam, hősinek mondják akkor is, ha nincs sok értelme. Büszkeségében elhallgatta a legfontosabbat, amivel még jobban megszégyenített volna. Heimler doktortól hallottam később, hogy az életét neki köszönheti. Mikula szedte össze a szétfutott embereket, ő vezette őket a magukat biztonságban vélő, győzelmüket ünneplő vlaszovisták ellen. ☆ Parancsot. kaptunk, hogy Gömör, déli részébe vonuljunk, és próbáljunk gátat vetni a németek basáskodásának. Napközben kisebb osztagokban járták a hegyeket, úgy látszott, hogy biztonságban érezték magukat, erre vallott az is, hogy a gárdistákkal együtt zaklatták a civil lakosságot. Listákkal jártak, kommunistákra vadásztak. Áruló mindenütt akadt, itt is, besúgták, melyik házban hiányzik a családfő vagy egy fiatal, aki velünk harcol. A felkelés leverése után a járási forradalmi tanács tagjai jobbnak látták, hogy a hegyekben keressenek menedéket és beálljanak a partizánok közé. A fasiszták védtelenül maradt családjukra fenekedtek leginkább. Az üldözőbe vett családok egy része az 'általunk ellenőrzött körzetben lakott, és közbeléphettünk, valahányszor a gárdistákkal együtt dolgozó gestapősok elkezdték a zaklatást. Itt is jól kiépített civil összekötő szolgálatunk volt, és ez Idejében jelezte a veszélyt. Egy nap egy Gombos nevű tanító családjára törtek rá. Még mielőtt elhurcolták volna szüleit és feleségét csöpp gyermekével, ott termettünk és véget vetettünk a garázdálkodásnak. Lekaszaboltuk volna az emberrablókat mind, ha Mikula nem int józanságra. Bosszút állnának a családon, és háromszoros túlerővel a nyomunkat keresnék. Elég, ha tudják, itt vagyunk és értésükre adjuk, nem tűrjük, hogy védtelen öregeket és gyerekeket bántalmazzanak. A viszályt megszüntető „treuga dei“l, ahogy Mikula kapitány mondta, itt használt, másutt csődött mondott. Egy Sivák nevű család körzetünk legszélén lakott, és talán ezért szemelték ki áldozatul. Egy szakasz nyilas tört rájuk. Szekerükön visított már a két malac, a saroglyához kötött tehén bőgött és lángra kapott a felgyújtott szérű, amikor Heimler doktor megjelent felderítő osztagával. KivilágloFt, ‘ hogy Heimler doktor nemcsak gyógyításhoz, sebek bekötözéséhez, előadások tartásához ért, hanem ilyen nehéz helyzetben is feltalálja magát. Kétfelé! csapott rá a hordára, három fosztogató otthagyta a fogát, nyolcán megadták magukat, a többiek kereket oldottak. Féltem, hogy a véres összecsapásnak a család issza meg a levét, ha idejében nem lépünk közbe. A nyilasok nem hagyják megtorolatlan, hogy tervük meghiúsult. Hajnalban megjelentünk a házban. Ébren és felöltözve találtuk lakóit, mintha ránk vártak volna. Kocsira rakjuk a legszükségesebb holmijukat és vittük az asszonyt a két lányával egy távoli faluba a rokonaihoz. Ott biztonságban lesznek, újabb feljelentéstől nem keli tartaniuk; Heimler doktor tanácsára szétküldtük az ukázt, hogy felkötjük a legelső fára, akit áruláson érünk. Elszomorító híreket kaptunk: tanyák és falvak romokban, égő házak füstjében védtelenek pusztulnak. Szállt, égig emelkedett a gyilkolás véres felhője és esője úgy hullott ránk korommal és üszőkkel, hogy véresek és feketék lettünk tőle. Nesze, kínlódj tovább, vájjon még élesebben húsodba a szolgaságod bilincse! Ne legyen nyugodt pihenőd, az agyad forrjon, teljen meg még jobban emésztő dühvelí Nem titkoltuk a híreket osztagunk előtt; hadd nőjön az elkeseredés, égesse mindenki vérébe, milyen választ kapjon a mérhetetlen szenvedés. Egy este Heimler doktor mellé telepedjem. — Tanult ember vagy, doktor. A korod Is kétszer annyi, mint az enyém. Hitted-e valaha, hogy ez lehetséges? Ennyi bűn, ennyi gazság! Letette párás szemüvegét, hogy megtörülhesse. így, üveg nélkül egyszerre más lett az arca, sokkal puhább ernyedtebb és szomorúbb. Sohase kérdeztem tőle, mi van a múltjában, kiket sirat; ha ő nem teszi szóvá, nem panaszkodik, ón nem faggathatom. De Mikulától tudtam, hogy feleségét és tízéves lányát még negyvenkettőben elhurcolták. Öt a véletlen mentette meg: — az összefogdosás órájában a betegeinél járt. Ennyi éppen elég, hogy halálig égesse a gyűlölet. Széttárta a karját és félrenézett. Ügy, mondta, mintha nem is hozzám intézné szavait. — Ha én ezt túlélem — és nagyon szeretném túlélni — minden útra és minden falra, házra táblát szögeztetnék: itt jártak a fenevadszívű gyilkosok, a gyalázat hiénái, akik századokra gyászba borították a világot. Legyetek örökre átkozottak, ti gyilkosok! Összeborzodtam, olyan félelmetes volt a bibliai átkon túltevő jajszó, mely egy népet nem hetedíziglen, de örökre sújtani akart alávaló tetteiért. Mindmáig azt hittem, hogy a kegyetlen-! ség vak kiszolgálói csak, egy embertelen parancsnak tesznek eleget — most vált világossá előttem először, hogy ez sokkal több és más, hogy ez a kegyetienségnek olyan sugallata, amely nem egy etmbér parancsára támadt, de egész gyűlölet! tes rendszerükből szinte foghatőan, tapintatóan áradt, és mindent elöntött, megmérgezett. Irtózatos ez, és nincs bocsánat rá, csak az átok tüzes bélyege. Hajnalban összekötőink jelentették, hogy egy zászlóaljnyi német útban van és „megtorlásra“ 'készül. Parancsuk: megsemmisíteni, kivégezni, akire a legkisebb gyanú hárul, hogy velünk tart, partizánt támogat. Mintha lángcsővát dobtak volna közénk, .talpra ugrottunk mind. Meg kell akadályoizni a készülő vérontást és fosztogatást, Mennyien vannak? Háromszázan vagy még többen? Ha ezrek volnának, az sem tarthatna vissza minket. Kemény volt az összecsapás, már-már azt hittem, hogy a túlerő elől mégis meg kell hátrálnunk, de az elkeseredés haji tett és hasznunkra vált, hogy embereink java Itt úgy ismerte a terepet, mint a tenyerét. Három felől leptük meg a bandát, és egy órás harc után oly fölénybe jutottunk, hogy kénytelen volt meghátrálnl, hanyatt-homlok visszafutni. Meghiúsítottunk egy újabb gaztettet, 'de meg kell mutatni azt is, hogy itt, a gömörl hegyekben mi vagyunk az urak, és nem tűrjük, hogy fegyvertelen civileken töltsék ki haragjukat. Mindjárt másnap felderítő útra mentünk, és este hét Helyen robbantottuk fel a vasúti -’ágányt. Úgy látszott, hogy támadással készülnek felelni. Eljutottak Költvélyesig (Hrusovj, tovább nem merészkedtek. A faluból megfigyelhették cirkáló őrszemeinket szándékosan sétáltattuk őket a szemük előtt, gyertek csak beljebb az erdőbe, újabb leckét kaptok. Másnap egy civil összekötő jelentést hozott, hogy elhagyták a falut, Lóra kaptam, hogy ellenőrizzem a jelentést. Eljutottam a kocsmáig, és ott észrevettem, hogy az egyik ablakból integetnek, Mi a csodát akar tőlem az a pufókarcű kislány? Forduljak vissza? Üres az utca — mitől félt? Egyszerre csak árnyékét látok a háta mögött — német van a házban! (Folytatjukji
