A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1964-01-19 / 3. szám

DOHÁNY TIBOR:

SZITÄSI FERENC:

Nyugtalanság

Tegnap is nálam volt. Éreztem.

Nyugtalan voltam, a kezemet tördeltem! Szóltam hozzá, könyörögtem!

Gondoltam: — sírni aztán nem fogok!

Fájt.

Hiszen reám rontott, gyalázatosán.

Igen, eljött értem, pedig az ő világa hamis: kapott éj-nyugalom.

Csak egyszer tudnék, a szemébe nézni!

Tudom, lehetetlenség!

Nem vágyódtam senkiért, mégis eljött értem.

FECSÖ PÁL:

Hogy új erőre hatalmazzon

Szabadban csavargó bronz-szőrű farkasok tél-veszedelme vonít rám Béna remegés hidege dermeszt s kín-kristályokat vonaglik pillám örömöm érce helyett

Hitem fókuszába szigorítom erőm Csont ágakkal fenyegetnek a fák s törzsük rőt aranyából rám vicsorog a hideg

de az ezerélfi fagyszilánkok táncában már a tavaszi kedv nedve kering

Meglódul lobban a vérem ereim szűk ketrecében égnek vetem szétszabdalt arcom hogy új erőre hatalmazzon s felszippantson a végtelen

Szirotyák Dezső, rajzai

SZITÄSI FERENC:

Tanya

Lenni késztet

Nyomom a pedált

itt nincs villamos, *

az autóbusz más vidékre hord,

itt csak sár van,

föld és emberek,

napsugár, eső,

gond-gombarengeteg,

rádió, mely csak este szól

hangokat szórva a tető alól,

imitt. amott, mint fázó verebek

egy-egy TV antenna

a szélben megremeg,

gumicsizma,

hervatag virág,

lánctalpas fölé kúszik a fűzfaág,

csillogó tócsa,

felhőtükör,

mély kacaj, mely az égre tör,

kérges tenyér

és dundi kenyerek,

űrhajóst játszó fürge gyerekek,

vonuló felhők,

egy kis temető,

s a világ után baktató

idő.

DÉNES GYÖRGY:

Te is

Te is a fénybe kiáltasz szárnyaló búval, reménnyel, téged is megilletett a Sors a fájdalom szent jegyével.

Naponta asztalomra hull

az öröm és a bánat

hogy befészkeljenek gondjaimba

Kín és öröm lenni késztet ágaskodnak a szenvedések napjaimat felidézik nyugalomtól a hevülésig

Elém állnak pőrén a bajok gondjaimban be nem fagyok melegít az izmok érve egy szigorúbb emberségre

Magamban hordom világ-gondom dolgom soha el ne fogyjon mert ez az erő, mely lenni késztet s részévé tesz az egésznek.

MONOSZLÖY M. DEZSŐ:

A tulajdonságok látszatáról

Ha a hű házőrző ebek helyett

ólban hízott volna a róka

mióta végképp ravasz lett a mesékben,

nem tudom, ma hogyan beszélnénk róla.

Kikölcsönzött emberi tulajdonságok bélyegét

hordja magán a szótlan állat,

a vigyázat

e téren soha sincs rehabilitáció.

Számos szamár generáció butaságunk iá-jit ordítja csökönyösen

s oly erősen fiilébe égetett a jel, hogy kérkedhetne bármivel, egyhamar nem lesz belőle bölcs tanár.

S fülelsz a visszazengő szóra, hull-hull az arany-per meteg, s az álmok tört igézetében múltad vetkőzteted.

Ki ért, költ? Ki ölel magához? Ki ringat új tavaszba?

A lelkek óceánja zúg, s te vársz egy csepp vigaszra.

Néha saját fogalmaink szerint medvébb lesz a medve, rókább a róka, fürjebb a fürj, fókább a fóka,

de a tulajdonságok plusz mínusz jele szilárdan él tovább, mint cethal gyom'•'•ban konzervált legenda.