A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1964-05-17 / 20. szám

P /r-2I|»II’­ií y 3Í P Ilii II A Morva folyó völgyében, fenyvesekkel borított dombok alatt húzódik meg szerényen az olSanyt papírgyár. Egyetlen gyárké­­ménnyel pipázgat az égre, szerényen és hangsúlytalanul állt félre az útból — 2amberk és Sumperk között —, mi azonban észrevesszük. Annál Is inkább, mivel tudjuk róla, hogy híres, gyártmányait mind az öt világrészen ismerik. Persze, inkább csak a dohányipari szakemberek, nálunk meg elsősorban az idősebb falusiak, akik még szívesen pödörnek cigarettát. A gyár főleg exportra termel, jelentőségét is ilyen szempontból kell hát értékelnünk. A mérnöknő Huszonhat éves, Renátának hívják és három irodája van. Az elsőben levetteti a kabátunkat, figyelmeztet, hogy állandóan a nyomában járjunk, nehogy valami baj érjen bennünket a gyár­ban — s indulhatunk. Hatalmas katlanokban főzik a szecskává aprított rongyot. A mérnöknő magyaráz. Közben minden katlan­nál megáll, kiemel egy-egy maréknyi pépet, nézegeti, morzsol­­gatja. Azután vezet tovább. Lépcsőn le, lépcsőn fel. Azt mondja, tlz-tizenöt kilométert is legyalogol naponta. Nem fájdult meg a lába a műszak végére? Még nem. Egyelőre még jól bírja. Csak a port és a bűzt nehéz elviselni. Azt is meg kell szokni persze. Hiába van három irodája. Ű sem ülhet mindig az irodában. Gyár­tásvezető. Az egész részleg munkájáért felelős. A mérnöknő hellyel kínál, és azt a tanácsot adja, hogyha kí­váncsiak vagyunk valamire, most_kérdezzük, mert később nem lesz ideje. Bennünket sem kell sokáig biztatni, kérdezünk. S Renáta Foltfőová válaszolt: — Szenei vagyok, 1960-ban végeztem a főiskolát Bratisla­­vában. Mikrobiológiát és vegy­tant tanultam. Az államvizsga előtt férjhezmentem. Szerettem volna Bratislavában maradni, de férjem, aki a főiskolán cel­lulózgyártást tanult, nem ka­pott ott állást. így kerültünk a jlndfichovai cellulózgyárba, s később ide, Olganyba. Lakást is kaptunk, csak sajnos egy ki­csit messze, 15 kilométernyire innen, Zábfechben. Van egy két-Kész a papír Foltysová mérnüknü A füstszűrös Gigarettahüvelyek Is nagyon népszerűek A fehérítés Ilyen katlanokban történik éves kislányunk. Eddig egy Idősebb asszony gondozta napközben, de éppen tegnapelőtt közölte velünk, hogy tovább nem vállalja. Most hát hordhatom őt is ide, napközi otthonba. — Életcélom? Őszinte leszek: nem gondolkoztam még ezen. Nem tudom. Elégedjen meg ezzel: szeretem a munkámat. Fel­jegyzi? Jó. De akkor mindjárt tegye azt is hozzá, hogy unalmas­nak tartom ezt a mindennapi taposómalmot. Azt, hogy hétre be­jövök, háromkor elmegyek, aztán másnap megint és harmadnap is, és a századik, meg az ezredik napon is... a nyugdíjazásig. Közben nemigen történik semmi, azonkívül, hogy dolgozom. S ez tényleg hiba lehet. Az egyetem nagyon jó volt. öt évig állandóan várni az államvizsgára, rettegve néha, az igaz, mégis örömmel, lelkesedve, hogy „mérnök lesz a lányból“. S tanulni, hol többet, hol kevesebbet. Az cél volt. Nem életcél, nagy É-vel, egyszerű, körvonalazható, konkrét, elérhető cél. Ilyesmi kellene most is. De ne higgye, hogy most panaszkodni akartam. Nincs okom panaszra, hiszen a szakmámban dolgozom, a munkámat megfize­tik, családi életem rendben van. Éppen csak a kérdésre nem tudtam válaszolni kereken és frappánsan. De még így Is elfelejtettem valamit. A férjemmel együtt sze­retnénk elolvasni minden jó könyvet, amit eddig írtak és ezután fognak írni. — Most meg nevet? Ne nevessen, kérem, ón is tudom, hogy lehetetlenséget akarunk, mégis vegye komolyan, hiszen csak azt akartam mondani „egyre inkább kezdek rájönni, hogy csak a könyv, a jó könyv menthet meg“. Olvasni akarok sokat. Export-problémák A mérnöknő átad bennünket Drtilek Miroslavnak, a szakszer­vezeti bizottság elnökének. Elbúcsúzunk. Drtilek végigvezet a többi munkaszakaszon. Legérdekesebbnek tényleg a papírgyártógépet találtuk, ami tulajdonképpen nem is gép, hanem gópkomplexum, egy hatalmas termet betölt. Ebben a gyárban, szinte alig végeznek fizikai munkát, inkább csak felügyelnek a gépekre, ami persze nagy idegfeszültséggel jár. Drtilek Miroslav elmondja, hogy üzemük nemrégen kapta meg a munkaérdemrendet, s eddig már tizenegyszer szerezte meg a példás export-üzem címet. Ez annál értékesebb, mivel az oläanyi papírgyár elsősorban exportüzem. A világ minden részébe szállítanak cigaretta-, selyem- s rajzpapírt. Legnagyobb fogyasz­tójuk a Szovjetunió, Magyarország, Bulgária, Kuba. Rajzpapírt elsősorban a latin-amerikai országokba exportálnak. Zs. NAGY LAJOS (Prandl Sándor felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom