A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-05-10 / 19. szám
BARTA LAJOS A harmonikás Egyszer volt, nem Is olyan régen, élt köztünk egy ember, kinek nem volt neve. A nevét már nem tudtuk, elfelejtettük, és csak tgy hívtuk: a Harmonikás. A Harmonikás, ha tavasz volt és sütött a nap, az utcasarkon állt, harmonikázott, a gyerekekre mosolygott, és régi katonadalokat énekelt. A régi katonadalok a férfiakban emlékeket ébresztettek, a Harmonikáshoz mentek, és pénzt dobtak a kalapjába. A pénzen a Harmonikás ennivalót vásárolt, lakbért fizetett, és cukrot vett a gyerekeknek. A Harmonikással nagyon sokáig nem Történt semmi különös. De egyszer, hirtelen, ott az utcasarkon, abbahagyta a ka- Jonadalokat, főidről a kalapját a fejére Tette, és elhallgatott. Egy férfi ment előtte, egy férfi, aki húsz év után az első Ismerős volt Amikor a férfi meglátta a Harmonikást, e feleségére nézett, kivel karonfogva ment és azt mondta: — Menjünk a gyerekbolthoz. A babakelengyéket akarom nézni. — Tudtam — mondta az asszony, aki a kilencedik hónapban volt —, tudtam, hogy megint a babakelengyéket akarod. A Harmonikás hallotta a szavakat, letette a kalapját, és megint énekelni kezdte a régi katonadalokat. A férfiban a régi katonadalok emlékeket ébresztettek, visszament a Harmonikáshoz, és egy tízforintost tett a kalapjába. A Harmonikás ekkor a férfira nézett, és a nevét mondta. A férfi nem nézett a Harmonikásra, nem felelt, pénztárcáját a zsebébe tette és viszszament a feleségéhez. A férfi reggel munkába ment, megcsókolta az asszonyt, az asszony pedig kiment a Harmonikáshoz, A Harmonikás ott állt, ahol előző nap, ugyanúgy harmonikázott, és ugyanazokat a katonadalokat énekelte. — Kérem — mondta az asszony — honnan ismeri maga a férjemet? A Harmonikás abbahagyta az éneket, — Nem tudom, hogy ki a férje. — Tegnap — mondta az asszony —, tegnap egy' tízforintost adott. A Harmonikás elfordította az arcát. — Nem, nem ismerem — mondta és az égre nézett, és énekelni kezdte a régi katonadalokat. Az asszony lefogta a Harmonikás kezét. — Kérem — mondta —, beszólni akarok magával. — Beszéljen — mondta a Harmonikás, de tovább énekelt. — így? — kérdezte az asszony. A Harmonikás levette a harmonikát, kalapját a földről a fejére tette, és azt mondta: — Semmi az egész. Együtt voltunk a fronton, egymás mellett feküdtünk, és akkor én átmentem az élelmezőkhöz kenyérért, és amikor visszajöttem, egy lövedék szétvitte az arcomat. Az asszony megértett mindent, lehajtotta a fejét, de egyet még kérdezett. Azt kérdezte: £s a kenyérből a férjem is evett? — Evett — mondta és bólintott a Harmonikás, és énekelni kezdte a régi katonadalokat. Amikor a férfi befejezte a munkát és hazament •« megcsókolta az asszonyt, az asszony elmondta, hogy beszélt a Harmonikással. A férfi akkor nem nézett az asszonyra, nem evett, felvette a kabátját, és kiment a Harmonikáshoz. A Harmonikás még az utcasarkon állt, de már csomagolt, számolta a pénzt és tokba tette a harmonikát. i— Ne haragudjon — mondta a férfi. — Nem haragszom — mondta a Harmonikás, és számolta a pénzt. — Megismertem — mondta a férfi —, azonnal megismertem, de nem akartam, hogy a feleségem tudja. Szülni fog és nem jó neki. — Rendben van — mondta a Harmonikás — senki sem köteles, hogy megismerjen. — Te kenyeret hoztál nekem — mondta a férfi —, és én megismertelek. — Jő — mondta a Harmonikás —, jő de most már, ha akarsz, elmehetsz. — Tartozom neked — mondta a férfi —, tartozom, és segíteni akarok neked. i— Nem kell — mondta a Harmonikás — egyáltalán nem kell. A férfi és az asszony magukhoz hívták a Harmonikást, és a kisszobát adták a Harmonikásnak. A kisszobát, a gyereknek akarták, de a kisszoba a Harmonikás szobája lett, amikor megszületett a gyerek. A Harmonikás szerette a gyereket, de a férfi és az asszony nem engedte a gyerekhez. A Harmonikás azonban mindig átlesett a kulcslyukon és nézte a gyereket. Amikor bevonult, neki is volt egy gyereke. Egyszer, este, a Harmonikás már nem bírta tovább, kiment a konyhába, és azt mondta az asszonynak: «— Szeretném megnézni a gyereket. "1— Még kicsi — mondta az asszony, és' elfordult. Féltette a gyereket. — Jó — mondta a Harmonikás, és megértett mindent, és kiment, és bezárta az ajtót, és mégis bement a gyerekhez. Csak egy kicsit akarta nézni, de megsimogatta, és felsírt a gyerek. Az asszony akkor meghallotta a sírást, beszaladt a szobába, és zokogni kezdett. Amikor a férfi hazajött és látta, hogy az asszony sír, mellé ült és nézte. — Küld el, mert beteg lesz a gyerek —! mondta az asszony és remegett. A férfi nem szólt, kiment és bement a Harmonikáshoz. A Harmonikás a hátán feküdt, és az uj{■ Hegedűs István rajzai jaif nézte. Játszott. Azt játszotta, ittmarad-e örökre. A férfi egy kicsit várt, aztán leült a Harmonikás ágyára, és azt mondta: — Beszédem van veled. — Beszéljünk — mondta a Harmonikás. — Jó — mondta a férfi — akarod, hogy rendes arcod legyen? — Játszol — mondta a Harmonikás. — Nem — mondta a férfi —, komolyad beszélek. Három ember kell, aki bőrt ad, ős lehet, ha akarod. A Harmonikás nevetett:' — Három ember?... A férfi másnap, amikor Hazajött, azf mondta, megvan, talált három embert. A Harmonikás akkor megtudta, hogy az egyik ember a férfi maga. Nem kell —. mondta, csak azért vállalta, hogy megszabaduljon tőlem. A Harmonikás, amikor megtudta, hogy a második ember a házbői egy fiú, azt Is visszautasította. Nem kell — mondta, ismerte, csak azért jelentkezett hogy a lányok előtt hős legyen. A harmadik embert nem ismerte. Elkérte a címét és összecsomagolt. És elment. Nem köszönt, csak elment. Amikor a férfi megtudta, hogy Harmoní. käs elment, bement a klsszobába, és zokogni kezdett. Zokogott, mert a harmadik ember nem volt, néni volt harmadik ember, azt csak kitalálta. Két hét múlva levél érkezett a Harmonikástől. Irt. Megírta, hogy a harmadik embert megtalálta, De a cím . téves volt, 10
