A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-05-03 / 18. szám
suttogod néha magad elé: elvtársak, mi magyarul tanulunk és négy év múlva műszaki dolgozók leszünk egy üzemben ... ! Ilyen gondolatok és hangulatok forrongó ritmusában közeledik a május elseje. A felvonuláson természetesen az osztályunk is részt vesz. jól fel kell készülnünk, szégyent nem vallhatunk. Lényegében most ismer majd meg bennünket a város. Ogy kellett annak lennie, hogy ezen a május elsején ragyogó idő legyen. Reggel hét órakor olyan mélykék égbolt magasodott a zászlódíszbe öltözött város felett, amilyennek az ember a mesebeli tengereket képzeli talán. Miért, hogy az ilyen események minden apró részlete még sokáig az ember emlékezetében él. Ahogy elindultunk végig a főutcán, ahogy magyar mozgalmi dalokat énekeltünk, ahogy kinyíltak az ablakok, és az emberek ránknevettek, — ahogy negyvenkét torok kiáltotta: éljen a Párt! Éljen a Párti... A karunk ritmusra lendült, a lábunk ütemre dobbant és mindennek a nagyszerűségét egész idegrendszerünkkel, a vérünkkel éltük át. Sok felületességet elkövettünk azóta a jelszavakkal, elcsépeltük őket, sematizáltuk és külsőségekké alacsonyítottuk sokszor. Ideje lenni rehabilitálni a jelszavakat is, megválogatni és megtölteni tartalommal, méltóval ahhoz az ügyhöz, amelyet szolgálni akarnak / Nincs attól szebb látvány, magasztosabb érzés, mint amikor egy manifesztáló tömeg lelkesedése egységes és őszinte. Amikor negyvenkét fiatal ember levetve és integetve elvonul az ünnepi emelvény előtt, és az emelvényen .állók visszanevetnek. A szemek pedig azt mondják egymásnak: elvtársak vagyunk! Így maradt meg az emlékezetemben az első felvonulásom emléke. Azt is tudom, olyan emlék ez, amely méltó az emberhez. DUBA GYULA