A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-04-19 / 16. szám
mondja az asszonynak. Megáll az üt szélén, mintha autóra várna. Mondja is: — Bár Jönne egy ajitő, előbb elintézhetném ... — Vagy három kilométernyire lehetnek az erdei vendéglőtől. Tovább mennek. Szótlanok. Vagy húsz lépést tesznek, amikor a tizenkét éves fiú megtöri a csendet. ' — Apu, miért ölték meg azt asszonyt? — kérdezi. !■ — Arra én is kiváncsi vagyok.-,, — válaszolja az apa. — Miért takarták be gallyal? — kérdi a kisebbik fiú. — Fogd be a szád?! — fakad ki a türelmét vesztő apa. — Majd kiderítik a nyomozók — szól nyugodtabban az anya. — Elég, az istenteketl Egy szót se halljak többet! — kiált rájuk az apa. — Miattatok Jön ki az ember, és ... — Szégyelld magad! — fojtja el férje szavát az asszony. — Merd még azt állítani, én rendeztem így a-dolgokat, én rontottam el a szabadságodat... — Én a Tátrába akartam menni, szobát is rendeltem, te pedig sajnáltad a pénzt... j — A Tátrában ilyesmi nem történhet?! f — Hagyjuk már abba... — mótyogja a pocakos férfi. A szabadon maradt kezével szíve környékét tapogatja. — Minek mérgelődsz? Nehéz a hátizsák? Viszem egy darabig ... — Hagyd, nem attól szűr a szívem ... Az asszony megragadja a hátizsák másik fülét. A pocakos férfi nem érez könnyebbséget A felesége felé fordítja fejét. — Nem volna jobb hazamenni. Senkinek sem szólni? — kérdezi halkan, hogy az előttük menő gyerekek ne hallják szavát. Óvatosan hátranéz. Nem messze ballag mögöttük a szerelmespár. Szavait nem szippanthatja vissza. — Nem tudnék nyugodtan aludni, — feleli az asszony Egész életemben érezném, elmulasztottam valamit... magam előtt látnám a szerencsétlent... Legalább a gyerekek ne lettek volna velünk... .— Akkor telefonálok... — Majd megmagyarázod nekik, hol fekszik ... — És ha kivisznek? Maguktól nehezen találnának oda ... — Istenem! — sóhajtja az asszony. — Egyszer már láttad... Majd megvárunk a vendéglőben... Szótlanul mentek tovább, elől a gyerekek, mögöttük a szülök. A pocakos férfi az órájára néz. Fél hat... Odaérnek az első halastóhoz. Az út a tavacska mellett kanyarodik. Az utat korlát szegélyezi. A piros-fehérre festett vaskorlát mögött bokorsáv. A ritkábban nőtt bokrok között látni a szelíden hullámzó vizet. Az egyik fiúcska felkiált. — Hal ugrott ki a vízből! — s a korláthoz támaszkodik nézi a hullámgyűrűket. — Gyere! — szó! rá mérgesen az apa. 1 — Nincs időnk a bámészkodásra! — s elnéz a bokrok fölött. Túloldalt az erdő fái sötétlenek. Megáll. Autóbúgást hall, Mö! göttiik jön az autó. A kanyarban feltűnt egy égszínkék Octavia. — Megállítom! — mondja sietve a pocakos férfi. — Gyertek utánam, a vendéglő előtt megvárlak ben' neteket... — Az út közepére siet. Vagy harminc méternyire lehet tőle az autó. Felemeli a szabadon levő karját. A másik kezében a hátizsák fülét szorongatja. Az autó az út szélére kanyarodik, hogy kikerülje a tolakodó pocakos kirándulót. A pocakos férfi oldalt ugrik. A kék Octavia nem kerülheti ki! Megcsikordul a fék. A tolakodó pocakos férfi az autóvezető nyitott ablaka elé lép. A fiatal férfi mellett búzavirág szemű, kiváncsi tekintetű lány ül. — Mit akar? — kérdezi ridegen a fiatal autóvezető. Tekintetével véglgpásztázza a közelükben álló testes, csupa mell aszszonyt, a két dundi fiút. Nem veszem fel őket — gondolja magában. — Meggyilkolt asszonyt találtunk az erdőben — kezdi bátortalanul a pocakos férfi. — Mi közöm hozzá?l A pocakos férfi fülét hasogatja a nyers szó. A fénylő szemű lány megremeg, közelebb húzódik a fiúhoz. — Arra szeretném kérni... — folytatja könyörögve a pocakos férfi. Semmi közöm hoznál Maga találta, nem én! Csináljon amit arar... Nekem nincs olyan szerencsém! — elvigyorodik a fiatal autóvezető s a kormányra teszi kezét, indítani akar. A pocakos férfi benyúl az ablakon, megragadja a karját. Az istenért, miért nem akar segíteni?! — kiáltja — csak a vendéglőig vigyen. Telefonálni akarok a rendőrségre! Hadd fogják el a gyilkósti A búzavirágkék szemű lány kérőn kapaszkodik a fiú karjába. — Vigyük el... suttogja, és int a pocakos férfinek. — Üljön be... A pocakos férfinak arra se jut ideje, hogy intsen a feleségének. • * * Amint beült az autóba, szétmállott a határozottsága. Nézi a legényember kurtára nyírt, tüskés barna haját, a lány szőke fürtjeit... Hárman ülnek az autóban, mégis egyedül érzi magát. Nem Jó egyedül lenni, gyámoltalanságot, gyanakvást szül. Az előtte ülők'nem törődnek vele, mintha krumplis zsákot cipelnének a hátsó ülésen. Hogy lehetnek ilyenek? Semmi közöm hozzá! — cseng a fülében a fiatalúr rideg hangja. Nincs benne emberség? Mitől vadultak el ennyire a fiatalok? Húsz-egynéhány éves. Autója vanl Régen, amikor rosszul éltek az emberek, összefogtak, mert egymásra voltak utalva. Most, anykor jól élnek, csak magukkal törődnének? Mások bajára egyszerűen odavetik: mi közöm hozzá?! Nem ember az ilyen ember, mégha égkék színű autója is van, s ha csókolgatja kedvese búzavirágkék szemét ... Ezzel elkészítette az előtte ülő, tüskés hajú fiatalember erkölcsi mérlegét. Máskor mosolyogna a kifejezésen. Erkölcsi mérleg... Á szakmáját juttatja az eszébe. Vállalati könyvelő Most nem tud mosolyogni ... A két fiatal feje között nézegeti az utat. Lassan halad a kocsi. A kirándulók már ellepték az utat, számukra nincs külön gyalogjáró. Óvatosan kell hajtani... S arra gondol, mit fog Jelenteni a rendőrségnek. A vendéglőben megszólítom a legidősebb pincért — a pincérlányokhoz mégsem fordulhatok ilyen fontos ügyben! — s megkérdtem, telefonálhatnék-e a rendőrségre. A pincér elképedve mondja: Tessék! Szerencsétlenség történt? Elmondom röviden a történetet, aztán sietve a telefonhoz vezet. S én rekedt hangon Jelenten! fogom... A pincér kollégáihoz, a törzsvendégekhez siet s elhíreszteli, amit hallott a pocakos pasastól... Annyira elgondolkodott, hogy csak most veszi észre a hátra forduló lány kíváncsi tekintetét. — Ml történt? — kérdezi. A fiatalúr oldalba bö’.l, ne törőd) vele! A pocakos nem látja s beszélni kezd. — Megyünk az erdőben. Már haza indultunk. Mondom az asszonynak, vágjunk keresztül a hegyen, térjünk le az ösvényről, Szétszóródunk, négyen voltunk, az aszszony, a két fiam és én. Gombát kerestünk. Egyszerre felkiált az idősebbik fiam. Ijedten hozzámrohan. Apuka! A bokor mögött egy halott asszony fekszik! Gallyal van letakarva. A gyerekeket tovább küldtük. Az asszonnyal a bokorhoz mentem. A hulla arcáról levettem a hervadt gallyat, a gallyal lesöpörtem az arcáról a száraz avart. Már bűzlött. Valaki félig átvágta a nyakát. — Szörnyű ... — suttogta a lány. Hány éves lehetett? — Nem volt fiatal. Az arca után ítélve ötven körül járhatott, a haja őszes volt... — Rettenetes — suttogja a lány. — Kővé dermedtünk az ijedelemtől. Percekig álltunk a meggyilkolt asszony fölött, tekintetünket nem tudtuk levenni elkínzott, megcsúnyult arcáról. A feleségem felkiáltott, a gyerekek! A fiúk után rohant. Utánuk eredtem.... — Szadista lehetett a gyilkos — mondja az autót vezető fiatalúr. — Egy ötven éves asszonyt? — csodálkozik a lány. — A sötétben minden... A lány elhúzódik a fiútól. — Minek kellett felvennünk? — sziszegi mérgesen az autótulajdonos fiatalember. — Te akartad! Ugorj ki a kocsiból, majd vele fogok ölelkezni... A lány hideg tekintettel néz a fiúra, .ágyűjt egy füstszűrös amerikai cigarettára. A Tuzexban vehette. A pocakos férfi nem értette a fiatalember sziszegő szavát, csak azt látta, a szőke lány megsértődött. A külföldi cigarettán megakad a szeme. Tuzex-lány! — gondolja. Kár érte, szimpatikus ... Hogy szerethetnek az ilyen lányok? A telt idomú feleségére gondol... Csendes víz a szerelme. A szőke lány olyan lehet, mint a tavaszi áradat. Még egy utolsó kanyar. Egy perc múlva az égszínkék Octávia megáll az erdei vendéglő bejárata előtt. A pocakos férfi kinyitja az ajtót. Kezébe ragadja a hátizsák szíját. Tétovázik. A cselekvés előtti lámpaláz keríti hatalmába. Mozdulni sem tud. Maga előtt látja az elmetszett nyakú aszszonyt. A szívéhez kap. Szúrást érez. — Megérkeztünk! — fordul hátra merev arccal a fiatalúr. — Segítsek kiemelni a hátizsákot? — Nem jönne velem? — kérleli remegő halk hangon a pocakos férfi. Csak telefonálnánk a rendőrségre, egy-két perc alatt elintéznénk... Nem értek az ilyesmihez ... — Én sem! — Jegyzi meg kurtán a fiatalúr. — Tessék, átszálló! A pocakos férfi kikecmereg a hátsó ülésről, még köszönetét sem tud rebegni. — Fafejű! — kiáltja utána a fiatalúr. Indítani akar. _ várj! — kéri a lány. — Sajnálom őt... — s a botladozva menő pocakos férfi után néz. Vidám zaj száll a fülükbe. Cigányzenekar Játszik a kúpos tetejű kerti pavilonban. A fiú Is nézi a rövidnadrágos férfit. Látják, milyen esetlenül szólítja meg az üres poharakat gyűjtő idősebb pincért. Valamit mond neki. A pincér megfogja a karját, mintha csak mondaná, erre Jöjjön s az épület felé vezeti. Felbúg az égszínkék Octavia motorja, megugrik a város felé ... A fiatalúr mereven nézi maga előtt az apró kőkockákból kirakott utat. Csak most válaszol kedvese előbbi szavára. — Peches ember ne menjen az erdőbe... /Részlet Petrört Bálint „A szemtanú.* című most készülő regényéből} 13
