A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-04-19 / 16. szám
GAL SÁNDOR; Nem érkezik meg mindig, akit várnak Nem érkezik meg mindig, akit várnak. Az édesanyák is sokszor megsiratják katonafiukat. De erről nem szabad beszélni. Csendben tiszteljétek az anyák fájdalmát. Ki tudná megmondani, milyen messzire ér el a gondolat? Azt hiszem, csak elindul, s ritkán érkezik meg) Elküldöm én is mindig határozott céllal, de nem tudom, eljut-e hozzátok?! Nap-nap után próbálok bizonysácot' szerezni róla, de bizonyosság aligha lakik e löldön. Mégis — azt hiszem — jó lenne hinni benne. Most arra várok, hogy a felhős eget kettészelje a fény. Fűszálak tövében hangya motoz, gyűjt, szinte hallani a lihegését, amint manónál kétszerié nagyobb bogár-dögöt ráncigái a boly felé; ugyanaz áll rájuk is: nem biztos, hogy megérkeznek. Néha elképzelem, mi történik ott, ahol vártak, s ahová nem mentem el. Talán a csalódás árnya ült a poharak közé. Azt arról tudom, hogy nemrég én is vártam valakit, virágot is vittem, kitártam az ablakot, hogy a tavaszi ég egy darabja ide essen. Es mikor nem jött, a virágok, a leesett ég-darab s a két mustárpohár — úgy tűnt — szétesett. A türelmetlen még nem biztos, hogy vágy; nem biztos, hogy a vággyal egyenlő. Az indulásig két órát kell várni. Ha elkésel, akkor a következő vonattal gyere. Megvárlak úgyis. De ha lehet, indulj "7 hamarabb. 2. Ne hagyjátok magára. Az a legszörnyűbb Ítélet. Csalódása is olyan tiszta, hogy nem tud újrakezdeni. Tétovázik, csillag-szeme riadtan kérdi a csendet. Elindult Fülekről Nyitrára, két évig szeretett, s egyszerre darabokra hullt benne a világ: ismerkedik a magánnyal s a félelemmel, ismerkedik jött ment csavargókkal, és remegve hajlik hol erre, hol arra. Nem érkezik meg mindig, akit várunk. Elment az utolsó vonat, s egyedül maradtunk az állomáson. Egy álmos vasutas eloltotta a villanyt. 3. Elmenekültél. Könnyű volt. nem tartóztattalak. Megmenekültél? Ne hidd: magad vagy — így se jobb. Szemek lesnek rád szemek, komor-fűzű férfi-ordasuk Mi lesz veled tétova csillag?! fFüstölgő magamban, mint este a tó, Keserű cigaretta parazsa beszélőét. Kávé fnrfi/na presszólözö mélyén Pohárban körtáncot járnak az emlékek./ Sok-ívű, szögletü horizont alatt Merev gerincű vakok lépegetnek. Hegyekbe rúgnak, házakat döntenek, Utánuk savós csend-öblök pihegnek. Elmenekültél. Könnyű volt, nem tartóztattalak. Az ágy is elhagy, ahol szerettelek, csendben, mint aki meg se érkezett akit csak vártál. Diófalevelek keserű illatát adom, az utakat, s az árnyak csendjét a kihűlt helyeket a pádon, s a csillagok örök, szigorú rendjét 4. Homlokomon véres csík, körülröpködik tüzes szavak. Sietsz? Én megértlek. A kozmoszig nyúl fel a remegés, illan a pára, felhő szakad, neked is fáj most, tudom én, hiába tagadod, hiába tagadod. 5. Néha az istenre bőszülök, — van vagy nincs, mindegy — hogy ne téged átkozzalak! Hogy hagyhatod el ennyire magad? A bor nem segít, a könny nem segít. Hová indultál? Érted-e merre? Világnak dobod keserű-magod torz szerelemre? A bor nem segít — részeg vigaszok kábult másnapokkal — Menekülsz? De hová? Az ágy el-elhőgy, ahol szerettél, csendben, mint aki meg se érkezett, akit csak oártál. * » 9 Az ember, mint a beteg állat dülöng a falak között, nincs benne se gőg. se alázat, csak valami keserű közöny. BOTYÄNSZKY LENKE rajza 10
