A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-12 / 2. szám
Télen gyakran ülünk az ablak mellé és órák hosszat elnézzük a szemközti házak fehér hókucsmáit, a meztelen fák csontos karjait, a végtelen hómezőkbe vágott, fekete, , cikkcakkos gyalog - utakat. Szeretnénk mi is új utakat felfedezni, nagyobb tágasabb ablalokat vágni a sötét falba, mely a kinti, látszólag nyugodt, de mégis pezsgő világba néz. A téli ablak nem zárja el az embert a világtól, a téli ablak közelebb hoz bennünket embertársainkhoz, önmagunkhoz ... —ozsvald— Csáder László felvételei yáron legtöbbször eszünkbe se jut az ablak. Állandóan nyitva van és a szabad levegő közelségét megszokjuk. Nyáron a csukott ablakok is átlátszóak .tiszták, a nap sugarai ezüst hidat vetítenek a szobába. A tél hozza ember-közeibe az ablakokat. A téli ablakoknak különös, mély romantikájuk van. Nagy íróink, költőink gyermekkorukból vetített vallomásaikban megható módon ábrázolják a téli, jégvirágos ablakokat. Móra Ferencnek a befagyott ablak volt a „palatáblája”, didergő ujjaival ott próbálgatta az első betűket. A jégbe dermedt párából a gyermek fantáziája mesebeli tájat, sohasem látott alakokat formál. A gyermek lehellete a vastag „páncélon" apró lyukakat vésett és innen kukucskált a hóval borított külvilágra, lnne leste meg az ablakpárkányra szálló cinkéket, verebeket ... A téli ablak fütött szobában is más, mint a nyári; olyan mint egy örökösen könnyező szem, öreg nénék könnyező szeme, akik állandóan nagy, tarka zsebkendőt hordanak a szoknya ráncai között.
