A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1964-03-01 / 9. szám

ßiattdi aág-a* meg-fdóaUa Nem hiszek a lóslatokban, a nagy ese­mények, változások zseniális megsejtésé­ben. Még a bölcs lángelmék előrelátásá­ban is kételkedem, de azért néha megdöb­bentő, hogy egyes emberek szavát. ítéletét, mennyire igazolja az idő. Itt van például Bandi sógor Az egész család legnagyobb felháborodására megjósolta, hogy soha sem lesz belőlem technikus ... Akkor ke­gyetlenül megbántotta ifjú önérzetemet, de az idő neki adott Igazat.. De kezdjük talán az elején a históriát. A polgári iskola elvégzése után a sok jelentkező közül bejutottam a közeli város ipari iskolájába. Azonban még meg sem ismerkedtem a tusskihúzóval. meg a toló­mércével, a közelgő front miatt sietve ősz­­szecsomagoltam és otthagytam csapot pa­pot. Hazaérve alig raktam le a csomagokat, beállított hozzánk Bandi sógor. Soha sem tudtam tájékozódni a szövevényes rokont kapcsolatokban, és így fogalmam sem volt róla, miért „sógor* Bandi bácsi, de hát az egész család így szólította. Azt azonban tudtam, hogy Bandi sógor csak úgy potyá­ra nem kutyagol fel hozzánk a nagy domb­ra. Figyelmesen lestem hát, mikor bújik ki a szög a zsákból. — Megjöttél, öcskös? — vert kedvesen hátba -—, aztán sokat tanultál-e? — Tanulgatok, tsmerkedek — feleltem szűkszavúan. — Ügyes gyerek vagy, jó szakmát vá­lasztottálI Nagy jövő áll előttedI Barátocs­­kám, a technika biztos pálya. Egész meghatott ez a nagy érdeklődés és a Bandi sógor ecsetelte rózsás jövő. Még a távoli ágyúdörgés ts zümmögő zenének tűnt. Szegény anyám is annyira örült a szép szavaknak, hogy nyomban bort tett az asztalra. A vendég lehajtott egymásután két pohárral, aztán határozott mozdulattal benyúlt a zsebébe és előhúzott egy ütött­­kopott vekkert. — Hogy ne unatkozz itthon, öcskös, meg ki ne ess a gyakorlatból, hoztam neked ,egy kis munkát. Semmiség az egész. Nézz csak bele ebben az átkozott Órába... el­állt. Megpróbáltam szabadkozni: — tin még soha nem szereltem szét-... — _Nem tesz semmit — vágott a szavam­ba — legalább megtanulod ezt ts. — Műszereim stncsenek — kerestem á kibúvót a kínos helyzetből. — Ne fájjon a fejed öcskös, én mindenre gondoltam — szólt angyali mosollyal, és benyúlt a másik zsebébe, ahonnét előhalá­szott egy apró csavarhúzót és egy darab újságpapírból kihámozott egy hamisítatlan órás nagyítót. — En már csak nem adom holmi kon­tárok kezébe ezt a jó márkájú órát — pró­bálta megnyergeni önérzetemet. — Te mégis csak tanult ember vagy Egy ilyen ébresztő roppant egyszerű szerkezet. Már én is belenéztem, de nem az én szememnek való az ilyen precíz munka. Ügy láttam, a felhúzó rugó tört el. — Azzal benyúlt a belső zsebébe és elém tett egy rugót, majd hozzáfűzte: — Egy ócska órából operáltam ki. — Közben bejött egyik barátom, meg a nagybátyám is. Kínos helyzetbe kerültem. Ekkor eszembe jutott, hogy egyszer régen szétszedtem egy kidobott ébresztőórát, ta­lán nem is lesz olyan nehéz beletenni azt az átkozott rugót. Nem volt lelkierőm kije­lenteni, hogy nem tudom megcsinálni. Megpróbáltam hát lerázni valahogy Bandi sógort. — Tessék csak Itthagyni, majd belené­zek. — Ha nem lett volna sürgős a javítás, elvihettem volna az óráshoz is — méltat­lankodott a sógor. — Azt a rokoni szíves­séget már Igazán elvárom, öcskös, hogy rászánd azt a tíz perced és beledobod azt a rugót. Legszívesebben földhöz vágtam volna az átkozott vekkert, de nem tehettem. Této­vázva kezembe fogtam, és nekiültem a nagy munkának. Bandi sógor pedig elége­detten leöblítette a torkát. A jelenlevők körülállták, és vizsla szemekkel figyelték ideges ujjaím minden mozdulatát. Elég ügyesen kivettem a dobozból a szer­kezetet. Két lap között volt a sok egymás­ba kapcsolódó fogaskerék. Szépen lecsa­vartam a lapokat összetartó anyákat és le­emeltem az egyik lapot. Azaz csak akar­tam, mert ahogy hozzányúltam, ebben a pillanatban lefutott a felhúzott rugó és hihetetlen erővel, ahány kerék annyi felé szórta a szobában. — Ejnye, öcsém, — ugrott fel kétségbe­esetten . Bandi sógor és gallérja mögül kt­­halászott egy fogaskereket. Elpirultam és zavartan motyogtam: — Azt tetszett mondani, hogy törött a rugó... — Azt neked kell látni! Ha nem értesz hozzá, minek vállalodI — korholt a sógor. Közben a szobában lévők, mint igazhitű mohamedánok az esti ima idején, a földre vetették magukat és hozzáláttak az alkat­részek keresgéléséhez. Egymásután kerül­tek elő. Már késő este volt, mire vissza­raktam a megtalált fogaskerekeket. Azon­ban egy keréknek nyoma veszett. Tűvé tet­tük érte az egész szobát, de csak nem találtuk. Már éjfélre járt az idő, mikor kimerül­tén abbahagytuk a keresgélést. Bandi só­gor elkeseredetten morogva ment haza. Másnap hajnalban még az igazak álmát aludtam, mikor felzörgetett: — No, megtaláltátok? — ez volt az első szava. — Ugyan mikor, hiszen aludtam. — Es te tudtál aludni — kérdezte iro­nikusan. Ez már azért sok volt, kifakadtam: — Talán bizony amiatt a vacak vekker miatt kellett volna virrasztanom. Minek erőszakolta rám? Bandi sógornak villogott a szeme, és szemrehányást tett, hogy többet várt a ta­lentumomtól. Az egész család négy napig kereste a fogaskeret, de egyszerűen eltűnt. En már a pokolba kívántam az órát sógo­­rostól, és azt mondtam neki, hogy abban a vacakban biztosan nem ts volt az a fogas­kerék. — Az én órámban? — vörösödött el Bandi sógor. Tíz esztendeig hajszál pontosan járt. Hogy is tudtam ilyen kontár kezére bízni — veszekedett, aztán egy zacskóba bedob­ta az órát, beleseperte a csavarhúzót meg a nagyítót és elviharzott, de még a kapuból visszaszólt érces hangon, hogy az egész utca hallja: — Mamlasz vagy, öcsém! Belőled se lesz soha technikus! Es be kell vallanom. Bandi sógornak igaza lett, zseniálisan megjósolta, nem lett belőlem technikus. Szegény öreg, még most is haragszik rám a vekkerért. De én most önkritikát gyakorolok. Tényleg igaza volt, nem volt tehetségem a technikához, és most bocsá­natot is kérek tőle, amiért akkor megbán­tottam. Az elveszett fogaskerék ugyanis benne volt a vekkerben. De erre csak ti­zenöt év múltán jöttünk rá, amikor meg­találtuk a csillár bekötését eltakaró fényes tányér mögött. Örök talány maradt, hogy olyan apró nyíláson hogyan juthatott oda. SZŰCS BÉLA Egy kis félreértés Villámtréfa Szereplők: Férj Feleség Férj: Végre az új lakásban. Micsoda bol­dogság! Van-e nagyobb öröm a Világon? Feleség: Ö, nincs, nincs! Férj: Nem is lehet. Hiszen ez a családi élet alapja, a jő, kényelmes lakás ... Kis bogaram, hát érzed, tudod, hogy mit je­lent ez? Feleség: Tudom is, érzem is, Lalikám, drá­ga férjecském. Férj: Ogy érzed, ahogy én? Ogy? Annyira? Mert én nagyon érzem, én majd megful­ladok a boldogságtól. Feleség: Jaj, meg ne fulladj, Lalikám! In­kább kinyitom az ablakot. Férj: Előbb tedd a szívemre a kezed: Ér­zed, hogy ver? Feleség: Érzem, hogy ver. Férj: Hogy ficánkol? Feleség: Ficánkol. Férj: A tied is ficánkol? Feleség: Igen, mintha ficánkolna. Férj: Ez az örömtől van. Hiszen olyan jő örülni. Feleség: Jő, örülni nagyon jő... Én is úgy örülök ennek a csinos kedves kis fészek­nek, úgy örülök, hogy ki se mondha­tom ... Nézd, milyen barátságos ez a konyha, a konyhánk. Milyen friss és ra­gyogó itt minden. Férj: Még érezni a festékszagot. Feleség: Meg a fenyődeszkák illatát. \ Féri: Milyen csinos ez a beépített szek­rény. Feleség: És az ablak. Milyen nagy, hogy ömlik rajta a fény. Férj: Az ebédlő is tágas, kényelmes. Feleség: És az erkély ... az erkély is cuki. Férj: Déli fekvésű, jó lesz 'rajta napozni. Feleség: Aztán végigriyúlni a fürdőkád lan­gyos vizében. Férj: A hideg zuhany. Az ám az egészsé­ges, bogaram. Szinte szikrázik tőle az ember bőre. -Feleség: A kis budoárom, hogy tetszik, La­likám? A hálószobánk is csinos, ugye? Férj: Hogyne, hogyne. Csinos, kedves az egész lakás. Feleség: Nagyon is megfelel hármunknak. Férj: Hármunknak? Hogy értsem ezt, ki­csikém? Csak nem... csak nem?... Feleség: De ... de igen ... szóval megsza­porodunk. Férj: Megszaporodunk? Hát mégis? Te an­gyal, te tündér! Boldoggá tettél, nagyon boldoggá... De mért nem szóltál róla már korábban... hogy tudtam volna... Hiszen annyit cipekedtél a költözködés­nél. Nem lett volna szabad... és ... és talán nem ts voltam elég gyengéd hoz­zád ... virágot kellett volna hoznom ... rózsákat... Feleség: Ne haragudj, Lalikám, de nem mertem bevallani... Féltem, hogy mit szólsz majd hozzá ... és ... és ... én is csak tegnap tudtam meg ... tegnap kap­tam a táviratot. Férj: Miféle táviratot? Feleség: Hát a mamáét... Azt táviratoz­­ta ... azt távira tozta a mama, hogy ő is felköltözik hozzánk.,, —des— 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom