A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-03-01 / 9. szám
UtíveHj-&UMÁftofití£ mint szárazon. Szive, szerszáma, és tudása avatta az ország legjobb halászává... Itt ülnek mellette vendégei, s neki Igazán lenne miről beszélui, legnagyobb fia gépkocsivezető, a középső építőipari tanuló, a legkisebb műbútorasztalos, néhány nap múlva Wartburgért utazik Pestre a család. De ő a foglalkozásánál marad, a Dunáról beszél, rejtelmeiről, arról, hányszor került életveszélybe. Mert a megrendítő, a válságos pillanatok nem merülnek feledésbe soha. Egyszer csónakját felborította egy hajó, másodmagával volt, ráúsztak a csónakra, úgy menekültek. Máskor meg egy szerencsés éjszaka rakományával, tizenkét mázsa hallal süllyedt el, túl volt terhelve a csónak. Csak nagy nehezen tudott szárazra evlckélnl a hullámokból, a zsákmány odaveszett. Megfontoltság, nyugodtság a Duna veszélyeinek egyetlen ellenszere. — Soha ne legyek nagyobb életveszélyben, mint eddig voltam — fejezi be történeteit a házigazda, s alig hallgat el, nyílik az ajtó, felesége és a szomszédasszony rontanak be: — A túlsó partról segítségért kiáltanak, Károly, tizenhét embert számoltunk meg egy tenyérnyi helyenl A házigazda ledobja a hálót, szalad ki az evezőlapátokért, és mér kint is van a csónakjánál. Ijesztő, megfélemlítő a Jeges árra tekinteni. Menjek, ne menjek, nekivágjak vagy maradjak? Ezt Juttatja az emberek eszébe. Ha összezáródik a Jég, vége a csónaknak s az embernek. „Ha ötezer forintot tenne le valaki, hogy menjek, nem vállalnám. ötezer forintom volt is, lesz is. Az életem többet őr“ — villan át az agyán. Felesége is mintha megérezte volna a tragédiát, belekapaszkodott az ura karjába. — Ne menj, Károly. Bátor vagy, tudom, de most hallgass rám, eltemet a jég. A bajba kerülőn segíteni erkölcsi parancs, kötelességl Emberek életéről van szó, vállalni kell megmentésüket. Eloldotta a csónakot. Ifjabb Orosz Flórián már ott állt mellette útrakészen. Jöttek a többiek is, Simon András, Écsi Benedek, Csala Gábor, IJ- lés Gyula, Simon László és idősb Orosz Flórlőn. Valamennyien kitűnő evezősök. Négy csónak nyolc evezőse nézett szembe a halállal. A nagybajcslak benépesítették a partot, lélegzetvisszafojtva szurkoltak az evezősöknek, a másik oldalnak. Talán még a Duna Jege, viharos kedve is megtörik a partmenti népek összefogásán! Vlda Károly szállt először vízre. Enyhén sötétedett. A túlsó partról segélykérő hang Jött ét, határátlépő nélkül, innen csónak szeli keresztül a Duna vizét ugyanúgy. Rendőr, hatósági közeg nincs a közelben, csak a kíváncsi falu gyülekezik szorongva, várakozva a parton. Tétovázásra nincs idő. Elindultak a csónakkal. Egyenesen átvágni nem lehetett. Felfelé kellett evezni jócskán, amíg a szigetre kaput találtak. Végtelenül izgalmas, idegtépő pillanatok következtek. Csak a gyorsaság győzhet, semmi más. Addig kell menteni, amíg össze nem áll a jég. Kerülővel, a sziget fái között közelítették meg az erdei munkásokat. Mindegyik egyszerre akart beülni a csónakba. Vida Károly visszatartotta őket. Először a nőket, az öregeket vette fel, csak azután a fiatalabbakat. Hét embert bírt el a csónak. Leültette őket, ne hogy kiforduljanak, a csónak szélét sem engedte megfogni, nehogy Jégtől, fától sérülést szenvedjenek. A hét embert sikeresen átvitte a túlsó partra. Egészen besötétedett. Nagy folt szállt a kavargó víz fölé. A vihar sem hagyott alább. A nagybajcsl halászok nem rettentek meg. Tisztában voltak a halálos veszedelemmel, hogy elég egy evezőlapát-törés, és soha nem látják meg a partot. Életet kellett menteniük, hát menteki Este nyolc körül térült másodszor Vida Károly. Már csak heten maradtak a veszélyezetetett helyen. A koromsötétben Écsi Benedek Indult el az utolsó fuvarra. Nem látott a csónak végébe, mégis ment. Mikor megkezdték a mentést, még három nyitott kapu volt a sziget felé. Az utolsó fuvar idejére már csak egyetlen keskeny rés maradt. Azon suhantak be társával. Visszatérni azonban nem tudtak, összeállt a Jég. Écsi Benedeket és Simon Andrást az elszabadult pokol közepéből csehszlovák helikopter mentette meg a többi rászorulóval. Rumos tea és meleg lábfürdő így ért véget a mentés. A nagybajcsl kedvesség, figyelem és vendégszeretet felmelegítette, magához térítette a megmentett erdei munkásokat. A medveiek, csicsóiak, nyáradlak, kulcsodiak és megyeriek visszamentek a hídon. Écsi Benedek és Simon András is visszakerült falujába. A nagybajcsl halászok, Vida Károlyék toldozzák, foldozzák tovább a hálót és hosszú hetekig, hónapokig, talán évekig beszéd tárgya marad hősies küzdelmük. A halál torkából megmentett erdei munkások sem felejtik el a halászok emberségét... Dunán innen, Dunán túl. A part menti népek ezer éve viaskodnak Európa egyik legnagyobb folyójának áradásaival. Felviharzanak a szenvedélyek, majd megnyugszanak. És az élet zajlik tovább. Jóleső érzés, hogy a part menti népek tudnak egymásról. Viharban, csendben egyaránt — őrködnek egymás nyugalma fölött. Akik ■ tilsA parton rekedtek: Écsi Benedek is Simon Andris Márton Erzsébet is testvére — a megmentettek Vida Károly és lilább Orosz Fiérlin WJ3* r. .
