A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-02-09 / 6. szám
Messze voltak a csillagok Dobos László regénye Az Irodalmi Szemlében közölt részletek után érdeklődéssel, kíváncsisággal vártuk Dobos László szépírói bemutatkozását. A könyvolvasás élménye után kétséget kizáróan summázódhat a megállapítás, az irodaiomkritikusként indult s a publicisztika egyes műfajaiban is ismert szerző szépírói elszánása — irodalmunk számára — nyereség. Főieg akkor, ha kritikusi ténykedésének folyamatossága nem szenved csorbát. A regény-mondanivaló végeredményben nem új, témájában sokszor megírt. A háború emberszakajtó s embertrútító ténye elleni tiltakozás, az emlékezés és asr emlékeztetés a fő célja. A múltnak, a csalásnak és csalódásnak, a bűnt és bűnhődést takarózó tévedések és tévesztések szomorú hínárjából keresi a kivezető hínárjából keresi a kivezető utat. Ady szavaival élve „a nagy posványon“ túli utat keresi, hogy az élet ne legyen „fölfalt életek soka“. Ami új ebben a regényben, hazai talajon tájékozódva — múltat idéz-------------ve — érezteti az ember kálváriá-járását s ennek kapcsán az élethez való elidegeníthetetlen jussát. Szinte a költő megfogalmazta gondolat feszíti a sorokat: „Mocsaras rónán bércekre vágytam.“ A mocsár és a láp világa, a háború elleni tiltakozás indítja nála az emlékezést riasztó hangot „Hamar felejtenek az emberek. Zavartalanul szépnek akarják látni életüket. A foltokról nem szívesen beszélnek, vagy ha tehetik, takarják; pedig vannak dolgok, amelyeknek jó ágyat kell vetni az emlékezetben.“ A jövő-féltés állítja sorompóba a múltra emlékezésnek ezt az igényét, hogy az ember szépülő vágyait, álmait ne zavarhassa meg többé az embertelenség, hogy a kisemberek sorsa ne torkolljon a kijátszás és kijátszottság végzetébe, és soha többé ne szolgáljon elembertelenedett célokat. Ahogy az Ács Kálmánok, a Bagai Gyulák — a modern Mesebeli Jánosok —, sorsa vonul el előttünk, a figyelmeztetés lényege így magyarázódik: „ ... vannak gyűrődések az életben, amiket takarni éppen lehet, de eltüntetni nem.“ A széptevés elleni tiltakozáshoz kapcsolódik a felismerés: „ .'.. úgy szép az ember, ha szégyenkezni is tud, arcpirulással teljes az emberi ábrázat.“ Ács Kálmán, a regény hőse pirul és szégyenkezik a múltjáért. Az új életet ízlelő, a szövetkezés gondjaival birkózó ember életébe döbbenetként robban bele a motoros ember szava: „Azonnal menjen. A fia kezében felrobbant egy gránát“ ... Ekkor egyszeribe úgy érezte: rászakadt a világ. „ ... Tizenhat éve, hogy végétért a háború, azt hittem, emlékezni se kell rá többet... Nem lehet elfelejteni, a háborút nem lehet elfelejteni... A pusztítás emléke olyan, mintegy gonosz árnyék, kíséri az embert“ ... Innen indul az emlékezés, felbillentve Ács Kálmánban az emlékek csilléjét. A Tisza-part legszebb almáskertje szomszédságában álló vén nyárfa alá menekül, ez számára a gyóntatószék. Emlékezetében sorra megelevenednek a múlt terhes napjai. A felismerés: a tábori lelkész prédikációjában szereplő „isten báránykáiből“ csordát csinált a háború. Végig gyalogolja fél Oroszországot, majd a Kárpátok alól hazaszökik, hogy életét mentve bunkerban bűjdosva, várja a frontátvonulást. S amikor úgy érzi, hogy számára a háború már véget ért, Itt éri az újabb csalódás. Csalódás, mely a kálvária-járás folytatását jelenti. Az ügyeskedők és a helyezkedők feladják, befeketítik őt. A napfényre vágyó kisembert, a volt katonaszökevényt a hadifoglyok sorsára kárhoztatják, akikből aztán később — életét mentve — végül is szökevény lesz. Az élet kényszeríti őt arra, hogy megtegye a lehetetlennek tűnő, hosszú utat: „míg a reszkető, félő emberből merész ember lesz“. S ez a könyv mondanivalójának tulajdonképeni lényege: harc a félelem ellen, a félelem fellelhető okai — a háború ellen. Az író érdeme, hogy mondanivalóját élményszerűen mindvégig érdekesen, fegyelmezetten szövi, s a félelem kórokozóját kimutatva — a sokszínű élet árnyalatos ábrázolását adja. Az ízléses címlap hidegfényű messzi csillagai, a szimbólikus áttételű Messze voltak a csillagok címadás magában is kifejezője a lényeg-mondanivalónak. Ez a lényeg-mondanivaló — humanizmustól áthatva — a kisemberek életéből elrabolt örömök nevében emel vádat egy igazságtalan, alapjaiban romlott, bukásra ítélt társadalom ellen. Bár az énregény (első szentélyű híjs) — keret korlátokat állít az ábrázolás sokrétűsége elé, az író alapjában jól megválasztott, kiéle-, zett helyzetekbe állítja hőseit. A regény sajátos jellegéből adódik az is, hogy a háttérként szereplő történetiség epizódokból sűrűsödik zárt körré, melynek sugárnyalábja — pesszimizmustól mentesen — az életre veti fényét. Az író helyzetteremtő ereje a regényben kétségtelenül megmutatkozik, s tömörségére jellemző, hogy egy-egy jellemet sokszor odavetett félmondatokkal is képes elénk rajzolni, s a jellemen keresztül azt a világot, melyben ezek az emberek élnek, s az események lejátszódnak. Portrét, vagy epikus szélességű képet ritkán fest ugyan, a legmesszebbmenő sűrítés azonban — gondoljunk csak a fogolytábor-parancsnok alakjára vagy a szállásadó öregaszszonyra — éppen tömörítő erejét dicséri. Azt mondhatnánk, nem szélességében, hanem magasságában és mélységében jeleníti, tömöríti az életet. A szerkesztésnek ez a módja kétségtelen előnyökkel is jár, azonban helyenként hiányérzetet is von maga után. A partizán-szervezkedés (Leczó Mihály alakja) szűkszavúságának oka például — érzésünk szerint — éppen az én-regényjelleg. Ugyanakkor viszont — a keret elbírta volna a láger-élet mélyebb jellemzését. Ez annál Is inkább indokolt, mivel az egyetemes magyar Irodalom is nagyobb részt adós e tekintetben, s ha egyszeri előfordulásokkal találkozunk is, a jellemzés, az ábrázolás legtöbbször Illuzórikus képekbe torkollik. Márpedig, és ma már ezt jól tudjuk — a személyi kultusz éveit jellemezve a lágerok szervezett-, ségéből is fényt deríthetünk egyes jelenségekre. A műfaji keret korlátái tehát kétségtelenül érezhetők. Az író választotta aszszociációs áttételek szorjázása — jelenetszabdaló kedve bár sokszor váratlannak tűnik, mozgásában leszűkítettnek, mégis — mégha ellentmondásként hangzik is — természetesnek. S ezt a természetességet az írói tudatosság és az eszmei mondanivaló kovácsolja meggyőző erejűvé. A jellemábrázolás hiteléhez tartozik alakjainak mozgása is. Nem törekszik arra, hogy pozitív hősei az élet minden helyzetében csak jót és helyeset cselekedjenek. Az írói törekvés lényege, hogy cselekedeteik jellemükkel álljanak összhangban. Minden tollforgató leghőbb vágya, hogy amit papírra vet, érdekes és megkapó legyen. Bár ritka szónak van olyan tág és türelmes jelentése, mint az „érdekesnek“ és a „megkapónak“, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Dobos László ezt a célt elérte. Elérte, nem azzal, hogy egy — a hazai magyar irodalmunkban — viszonylag szűz-területet érintett, de azzal is, hogy emberi közelségbe hozta a kort, mely nehéz harcok és szenvedések árán ugyan, de végső kifejlődésében az emberiesség tavaszát hozta népünknek. Rácz Olivér az Oj Szóban megjelent bírálatában az egyéni és nemzeti önismeret regényének, nevezte a könyvet. Eh^ hez a megállapításhoz tegyük hozzá mindjárt azt is, nemcsak jó tehetségű, nyelvében kiforrott és érzékletes fiatal prózaíró jelentkezett, hanem irodalmunk is közelebb jutott a gondolatok, az élet igazságát kifejező nevelőerejű szocialistarealista művészethez, mely nem illusztrál és nem tételeket támaszt alá, hanem magát az életet, vagy annak egy darabját adja. A könyvet olvasva jogosan állíthatjuk, hogy szerzője irodalmunk legjobb hagyatékán nevelkedett, sajátos írói egyéniség. Arról is vall ez a regény, hogy szerzője — életismeretben megfigyelőképességben, tömörségben — hétmérföldes csizmában tette meg az első lépést. S mivel közel tudott férkőzni hősei szívéhez és leikéhez, az olvasó szívét is megnyeri s elismerését minden bizonnyal kivívja. FONOD ZOLTÁN. Eszperantó nyelven jelenik meg ebben az esztendőben Az ember tragédiájp. A müvet dr. Kalocsay Kálmán fordította, megjelentétését az író születésének 100. évfordulójára tervezik. „ * Somerset Maugham január 25-én töltötte be 90. életévét. A születésnap alkalmából az öreg angol író kiegyezett lányával, John Hope volt konzervatív munkaügyi miniszter feleségével, akivel — örökség hajhászó magatartása miatt — sokat pereskedett. Maugham — környezetének tájékoztatása szerint — „ma már csak a halált várja“, alig lát, alig hall, képtelen olvasni, és saját műveire sem nagyon emlékszik. ★ A televíziós filmek IV. nemzetközi fesztiválját Monte-Carlóban rendezik. A fesztiválon 20 ország 60 televíziós filmjét mutatják be. ★ Gerard Philipe özvegyének Egy sóhajtásnyl idő című könyvét, amely a híres színművészről szól, a francia írók országos bizottsága az 1964-es évi irodalmi díjjal tüntette ki. ■k A cannes-i filmfesztiválon fogják odaítélni a két új díjat, amelyet panda mozitulajdonosok alapítottak. Egy-egy „arany belépőjeggyel“ jutalmazzák azt a francia és külföldi filmalkotást, amely egy egész család minden tagjának, nagyapától unokáig, egyöntetű tetszését vívja ki. 14
