A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1964-02-02 / 5. szám

Ha ailytikám tili mű­szakban dolgozik, amint elkészültem a mésna))i leckékkel és becsukom a táskát, rám Is vár idehaza á, második műszak. A televíziót elzár­tam, öcsike, mert né­ked ilyenkor már. ágyban 8 helyed. Í5yer§, lefektetlek. Ne sir], kis csacsi, ha jé leszel, szép mesével altatlak el. Végére sem érek a mesének és öcsi már rendszerint alszik. Azért nem csukom be a könyvet, a ma­gam gyönyörűségére csöndben végig olva­som a történetet. Még nincs is késő, elmosogatom, elra­kom e konyhában az edényt, bár ez már nem az én felada­tom. Hadd örüljön anyukéi ÍPrandl Sándor felvételei) Egy csésze fekete mellett tiátman ültünk együtt gyakorló anyák, s persze a gyerekekről Is szó esett.-— Szomorú kötelességet téliesí­tettem ma odahaza — mondta Mag­da. — Iskolából hazalövet kislányom átadta ellenőrző könyvecskéiét. Ötöst kapott földrajzból, azt kellett aláírnom. Mérgelődtem, és nem tud­tam elképzelni ml történt Ducival, hiszen tegnap kikérdéztöm, és kifo­gástalanul felmondta a leckét. Mikor faggattarh, könnyekre fakadt, és ke­servéi sírás közben elmondta, mi­lyen igazságtalanság történt vele. A lányok a pad' alatt levelet köröz­tek, aláírásokat gyűjtöttek, hogy ki megy tanítás után a korcsolyapályá­ra. A tanárnő éppen akkor vette észre, mikor az egyik kislány Duct kezébe csúsztatta a cédulát. Mind a kettőjüket felállította és megkérdez­te, hogy abban a pereben miről beszélt. Mondanom sem kell, nem tudták a szavait pontosan tdéznt, mire egyiknek ts, másiknak ts beírta földrajzból az ötöst. Duet főként azon kesergett, hogy ezt mafd be­számítja a félévi bizonyítvány osz­tályzatába, holott az anyagot kitű­nően tudja. Ezt egyébként a tanárnő a szülőt értekezleteken nem egyszer előttem ts hangoztatta. — Az eljárást magam ts igazságta­lannak találom. A figyelmetlenséget, apróbb magaviseleti kihágást helyte­len ilyen módon büntetni, a maga­viseletét külön osztályozzák, az ilyesmi, ha komolyabb ok van rá, oda tartozik. A tantárgyakból kapott osztályzatnak a tanuló tárgyi tudá­sát kell híven tükröznie — adott Magdának igazat Gizi, és még hozzá­tette: — Igazság és igazságosság! Két, egymáshoz nagyon közelálló foga­lom. Az első inkább filozófiai, a má­sodik inkább társadalmi kategória, és mindkettőre egyformán jellemző, hogy abszolút formában alig fordul elő. Az iskolai esetet mindhárman elítéltük. De most mást mondok nek­tek. Van egy kedves ismerősöm, mű­vészember, Közelebbről nem jelölöm, hogy színész, festő, író-e az illető. Nem ts fontos, mert esete úgysem egyedülálló, találhatnánk hasonlót a polgári élet területén ts. X-ről — ne­vezzük így — általánosan ismert, hogy az élvonalba tartozik. Ha mun­káról van szó, nem ts szorítják háttérbe, ami azt Jelenti, hogy min­den tehetségét latbavetve dolgozik egyetemes kultúránk színvonalának emeléséért. Ténykedését semmivel sem honorálják gyengébben, mint a vele azonos tehetségű művészekét, és mégis! Ha hivatalos elismerésről, érdemes művésszé való kinevezésről, államdífről van szó, számításba sem főn. Másokat tüntetenek ki néha több ízben Is, előfordul, hogy eset­leg gyengébbeket is. Miért? Mert a kádere körül valami szépséghiba van. Akár az iskolában. Elismerik, hogy dolgozik, hogy tud, csak éppen a „fő jegyet" nem adják meg neki Pedig, ha az illetékesek alaposan meggondolnák, bizonyéra megtalál­nák a módját, hogy külön „osztá­lyozzák•* a „magaviseletét*, és a „tárgyi tudást". Ha a magaviselet valóban rossz, a diákot ktzárfák az iskolából, tanulmányait nem foly­tathatja. Ez logikus. A kisebb kihá­gással szerzett rossz magaviseleti osztályzatot viszont ki is lehet javí­tani. —- Nem tudom, mi a ti véleménye­tek, de nekem Duci esetéről X futott az eszembe, és az, hoau az Igazság­nak sohasem szabad elkoptatott frá­zissá válnia, és az Igazságosságért, ha sokszor nem is könnyű a gyakor­latban érvényesíteni, mindig érde­mes és kell is harcolni. B. K-. Még tart a tél 1. Nem mindennapi strapába, villamosra való ez a mókus vagy pézsma-has szőr­mével díszített beige színű flaush kabát, de olyan alkalmakra, amikor különösen szépek, elegánsak akarunk lenni. A szörmekucsma a kabát tartozéka. 2. Nagyon elegáns másik modellünk is, ez a tweed szövetbűi készült prémmel bélelt téli kosztüm, amelynek díszét a fekete szilszkin manzsetták, divatos, ma­gas, a kabát gombolásával egy vonalba eső, rejtett gambolású gallér, és a kucsma alkotja. Elűnye: strapabíró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom