A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-02-02 / 5. szám
Wt' modern festészet megalapítói közül egynek se kellett Mm. oly soká várnia a megértésre és elismerésre, mint Csontvárynak. Jóllehet, mindig voltak néhányan, akik a legnagyobb magyar festők közé sorolták, ám rangos esztéták és tudós festők minősítették művészetét pusztán pszthopatológlai jelenségnek. Nehezítette művei megismerését és megértését, hogy képei igen sokáig lényegében el voltak zárva a nyilvánosság elől. Az utolsó gyűjteményes kiállítása 1930-ban volt, 1946-ban a kisebb méretű főművek szerepeltek a kommunista párt II. kerületi párthelyiségében rendezett kiállításon, 1949-ig a Képzőművészeti Főiskoláin ugyan látható volt néhány monumentális vászna, művészete ellenzői azonban ezt rosszallották, és az 1949-ben rendezett nagysikerű párizsi kiállítás után müvei nagy része éveken át múzeumok pincéjében rostokolt. Épp ezért hatott felfedezésként, mikor 1956 nyarán a Műcsarnokban rendezett „Kertészet a képzőművészetben“ kiállításon megjelent a „Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban“, és a kép fenséges lobogása, varázsos koloritja mellett elhalványult úgyszólván minden kiállított mű. Az elmúlt évben változott a helyzet. A brüsszeli világkiállítás nagydlja, majd az 1962-es brüsszeli tárlat, Ybl Ervin szép mappájának sikere után reflektorfénybe került Csontváry művészete, magvas tanulmányok szálltak vitába életműve sommás elítélőivel. 1963 nyarától pedig művei nagy része végre együtt volt látható a székesfehérvári Csók István Képtárban. Sőt, az átütő siker következményeként, műveit a Szépművészeti Múzeum Is bemutatta. Csontváry tehát halála után nem egészen fél évszázaddal eljutott oda, ahova jutni kívánt, Raffaelo tőszomszédságába. Csontváry az európai festészet nagy sorsfordulójának a korában élt. Ugyanabban az évben született, mint Van Gogh. Első festői élményei közé még Munkácsy Mihály tartozott, főművelt azonban azokban az években festi, mikor saját hangját megtalálja Picasso, bontakozik a fauves és a kubizmus — élete vége felé pedig már a futuristákkal pörlekedik. A romantikus realizmusból, az Ipipresszionalizmusból a XX. századi festői Irányok, az „Izmusók“ klbomlásáig — ez volt szoros értelemben vett festői kora. Am mint minden nagy művész, túlnő korán, mert fejlődést összegez és fejlődésnek nyit utat. Csontváry önéletrajz vázlataiban, feljegyzéseiben mindvégig a természet hű követőjének vallotta magát. A természettel való panteisztlkus eggyéválés, a teljesség iránti igény, a szubjektivitást legyőző törvénykeresés azonban Csontváry művészetének csupán az egyik oldala. Festészetében páratlan egységbe olvadt az objektív és a szubjektív attitűd, a Seurat-ra Jellemző törvénykeresés, és a Van Gogh-i önmaga kivetítődés és korról ítéletet mondás követelménye. Hiszen sohasem hitte magát csupán festőnek, festői munkásságában Mária kútja Názáretben (részlet, 1908) transzcendentális kérdéseket akart és vélt megoldani. Zaklatott hangú írásaiban tolsztojártus és keleti misztikus tanokra támaszkodó érvekkel támadja „fajtalan“ és „korcs“ korát, a „kultúrember tévedéseit“, a „modern életnek nevezett tülekedést“. Keletre vágyása is a tiszta források, a bűnös nagyvárosok torz civilizációjától érintetlen rétegnek a keresése volt. Nagy kompozíciója, a „Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben“ ítéletet mondó kép, nemcsak koráról, hanem a „nagy múltról“, az emberiség keserű történelméről. Csontváry művészetét mindvégig társadalmi Marokköi tanftú (1908) Csontváry JK. Tivadar Németh Lajos (Részletek a szerző nek a magyarországi Kritika c. folyóirat 1963/4 számában megjelent cikkéből). aktusnak szánta. Vágya a nagy,, eszmét sugalló kompozíció megalkotása volt. Hősi típust akart megformálni pályakezdő kora hitszónokában, a törökverő Hunyadi Jánosában és a magát nem adó Zrínyi Miklós nápmesehős naivságú figurájában Is. De a társadalomtól mindjobban elszigetelődő, a kor haladó mozgalmait nem ismerő, ®tninkább autisztlkus magányba húzódó művész e hőstípust nem tudta megteremteni sem naivan értelmezett történelmi hőseiben, sem rajongó, sorsával pörlekedő Krisztus-alakjában, hanem csak a „Nagy Fáhan“, a saját magává vált, uralkodó, panaszkodó, nép nélküli fejedelemben, a „Magányos cédrusban“. Mint ahogy Van-Gogh is hiába kereste kezdetben nehéz kezű parasztok és szögletes arcú. takácsok között, nem tudta végül is máshol elmondani a legsúlyosabbat, mint tragikus napraforgóiban és őrjöngő ciprusaiban. A bartóki „két arckép“, az élet kát pólusának a vállalása jellemezte Csontváry művészetét: a természet szépsége előtti himnikus öröm és a lélek pokolbugyrait megjárt művész tragikus önklvetítődése. Monumentális, panteista ihletettsőgű képeivel egyenértékű művészetének expresszlonisztikus szakasza, amelyben a pszichózisa által is felkavart, lelkében dúló vihar vetítődön ki a természetbe, és vált a képek leglényegesebb összetevőjévé. E képeinél a természeti kontroll csökkent, gyengébb, primitívebb hangvételű képei ezek közül valók. Többnyire azonban a szubjektív vízió oly fenséges és szuverén volt, hogy áttört minden mesterségbeli korlátot, a motívumot látomássá fokozta (pl. „Fohászkodó Üdvözítő“), a torzítás, az expresszív hevület Immanens formarendet is teremtett. Az expreszionizmusra jellemző szubjektív önkivetltődés és ^ természet előtti panteisztlkus alázat sajátos egységbé ötvöződött nála, néha Ugyanazon a művön belül is. („A Nagy Tarpatak völgye“ a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben (190á|, részletek) „Tátrában"). Ugyancsak a saját szubjektív érzéseinek a klvetítődése és a természeti motívum veristán élethű ábrázolása fonódott össze szimbólumokat sugalló mitikus cédrusképeiben is. Festészete az egyetemes művészettörténet nagy értéke. A nagy korszakváltás idején élt Van Gogh, Cézanne, Gam guin és Seurat, tehát az évezredes fejlődést lezáró és új törvényt nyitó művészek egyen-’ rangú, hallatlanul eredeti társa. Mint azok, ő is egyetenje's1 érvényű választ adott a kor nagy kérdéseire, olyan eredetit azonban, mint amilyeneket csak ő, a téboly és a zseniség mezsgyéjét áttörő, ’a lélek legmélyebb örvényeibe merülő, és á természet legparányibb részéért lelkesedni tudó művész adhatott — -