A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1964-02-02 / 5. szám

Wt' modern festészet megalapítói közül egynek se kellett Mm. oly soká várnia a megértésre és elismerésre, mint Csont­­várynak. Jóllehet, mindig voltak néhányan, akik a leg­nagyobb magyar festők közé sorolták, ám rangos esztéták és tudós festők minősítették művészetét pusztán pszthopatológlai jelenségnek. Nehezítette művei megismerését és megértését, hogy képei igen sokáig lényegében el voltak zárva a nyilvá­nosság elől. Az utolsó gyűjteményes kiállítása 1930-ban volt, 1946-ban a kisebb méretű főművek szerepeltek a kommunista párt II. kerületi párthelyiségében rendezett kiállításon, 1949-ig a Képzőművészeti Főiskoláin ugyan látható volt néhány monu­mentális vászna, művészete ellenzői azonban ezt rosszallották, és az 1949-ben rendezett nagysikerű párizsi kiállítás után müvei nagy része éveken át múzeumok pincéjében rostokolt. Épp ezért hatott felfedezésként, mikor 1956 nyarán a Műcsarnokban rendezett „Kertészet a képzőművészetben“ kiállításon megjelent a „Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban“, és a kép fenséges lobogása, varázsos koloritja mellett elhalványult úgyszólván minden kiállított mű. Az elmúlt évben változott a helyzet. A brüsszeli világkiállítás nagydlja, majd az 1962-es brüsszeli tárlat, Ybl Ervin szép mappájának sikere után reflektorfénybe került Csontváry művészete, magvas tanulmányok szálltak vi­tába életműve sommás elítélőivel. 1963 nyarától pedig művei nagy része végre együtt volt látható a székesfehérvári Csók István Képtárban. Sőt, az átütő siker következményeként, mű­veit a Szépművészeti Múzeum Is bemutatta. Csontváry tehát halála után nem egészen fél évszázaddal eljutott oda, ahova jutni kívánt, Raffaelo tőszomszédságába. Csontváry az európai festészet nagy sorsfordulójának a korá­ban élt. Ugyanabban az évben született, mint Van Gogh. Első festői élményei közé még Munkácsy Mihály tartozott, főművelt azonban azokban az években festi, mikor saját hangját meg­találja Picasso, bontakozik a fauves és a kubizmus — élete vége felé pedig már a futuristákkal pörlekedik. A romantikus realizmusból, az Ipipresszionalizmusból a XX. századi festői Irányok, az „Izmusók“ klbomlásáig — ez volt szoros értelemben vett festői kora. Am mint minden nagy művész, túlnő korán, mert fejlődést összegez és fejlődésnek nyit utat. Csontváry önéletrajz vázlataiban, feljegyzéseiben mindvégig a természet hű követőjének vallotta magát. A természettel való panteisztlkus eggyéválés, a teljesség iránti igény, a szubjektivitást legyőző törvénykeresés azonban Csontváry művészetének csupán az egyik oldala. Festészetében páratlan egységbe olvadt az objektív és a szubjektív attitűd, a Seurat-ra Jellemző törvénykeresés, és a Van Gogh-i önmaga kivetítődés és korról ítéletet mondás követelménye. Hiszen so­hasem hitte magát csupán festőnek, festői munkásságában Mária kútja Názáretben (részlet, 1908) transzcendentális kérdéseket akart és vélt megoldani. Zakla­tott hangú írásaiban tolsztojá­­rtus és keleti misztikus tanokra támaszkodó érvekkel támadja „fajtalan“ és „korcs“ korát, a „kultúrember tévedéseit“, a „modern életnek nevezett tüle­kedést“. Keletre vágyása is a tiszta források, a bűnös nagy­városok torz civilizációjától érintetlen rétegnek a keresése volt. Nagy kompozíciója, a „Pa­naszfal bejáratánál Jeruzsálem­ben“ ítéletet mondó kép, nem­csak koráról, hanem a „nagy múltról“, az emberiség keserű történelméről. Csontváry művé­szetét mindvégig társadalmi Marokköi tanftú (1908) Csontváry JK. Tivadar Németh Lajos (Részletek a szerző nek a magyarországi Kritika c. folyóirat 1963/4 számában meg­jelent cikkéből). aktusnak szánta. Vágya a nagy,, eszmét sugalló kompozíció meg­alkotása volt. Hősi típust akart megformálni pályakezdő kora hitszónokában, a törökverő Hu­nyadi Jánosában és a magát nem adó Zrínyi Miklós nápme­­sehős naivságú figurájában Is. De a társadalomtól mindjob­ban elszigetelődő, a kor haladó mozgalmait nem ismerő, ®tn­­inkább autisztlkus magányba húzódó művész e hőstípust nem tudta megteremteni sem naivan értelmezett történelmi hősei­ben, sem rajongó, sorsával pörlekedő Krisztus-alakjában, hanem csak a „Nagy Fáhan“, a saját magává vált, uralkodó, panaszkodó, nép nélküli feje­delemben, a „Magányos céd­rusban“. Mint ahogy Van-Gogh is hiába kereste kezdetben ne­héz kezű parasztok és szögletes arcú. takácsok között, nem tud­ta végül is máshol elmondani a legsúlyosabbat, mint tragikus napraforgóiban és őrjöngő cip­rusaiban. A bartóki „két arckép“, az élet kát pólusának a vállalása jellemezte Csontváry művésze­tét: a természet szépsége előtti himnikus öröm és a lélek po­kolbugyrait megjárt művész tragikus önklvetítődése. Monu­mentális, panteista ihletettsőgű képeivel egyenértékű művésze­tének expresszlonisztikus sza­kasza, amelyben a pszichózisa által is felkavart, lelkében dúló vihar vetítődön ki a természet­be, és vált a képek leglénye­gesebb összetevőjévé. E képei­nél a természeti kontroll csök­kent, gyengébb, primitívebb hangvételű képei ezek közül valók. Többnyire azonban a szubjektív vízió oly fenséges és szuverén volt, hogy áttört min­den mesterségbeli korlátot, a motívumot látomássá fokozta (pl. „Fohászkodó Üdvözítő“), a torzítás, az expresszív hevület Immanens formarendet is te­remtett. Az expreszionizmusra jellemző szubjektív önkivetltő­­dés és ^ természet előtti pan­teisztlkus alázat sajátos egy­­ségbé ötvöződött nála, néha Ugyanazon a művön belül is. („A Nagy Tarpatak völgye“ a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálem­ben (190á|, részletek) „Tátrában"). Ugyancsak a saját szubjektív érzéseinek a klvetí­­tődése és a természeti motívum veristán élethű ábrázolása fo­nódott össze szimbólumokat su­galló mitikus cédrusképeiben is. Festészete az egyetemes mű­vészettörténet nagy értéke. A nagy korszakváltás idején élt Van Gogh, Cézanne, Gam guin és Seurat, tehát az évez­redes fejlődést lezáró és új törvényt nyitó művészek egyen-’ rangú, hallatlanul eredeti társa. Mint azok, ő is egyetenje's1 ér­vényű választ adott a kor nagy kérdéseire, olyan eredetit azonban, mint amilyeneket csak ő, a téboly és a zseniség mezsgyéjét áttörő, ’a lélek leg­mélyebb örvényeibe merülő, és á természet legparányibb ré­széért lelkesedni tudó művész adhatott — -

Next

/
Oldalképek
Tartalom