A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-07-28 / 30. szám
z utóbbi időben úgyszólván divattá vált a műkedvelő mozgalom színvonalának kritizálása. A kritika azonban sokszor nélkülözte a hibák és hiányosságok igazi okainak leitárását. Éppen ezért szükségesnek tartom bogy műkedvelő mozgalmunkkal kapcsolatban (elvessek néhány problémát. Véleményem szerint műkedvelő mozgalmunk egyik hiányossöga a műkedvelő csoportok munkőjának akciószerűségében zejlik. Vegyük csak például a táncmozgalmat, melynek területén a helyzet az, hogy a több mint 150 táncegyüttes közül a rimaszombati, dunaszerdahelyi, újvári és (Uleki táncegyüttesen kivül, alig találunk olyat, mely rendszeres munkát (ejt ki egész éven keresztül. Tőnccsoportjaink munkájára jellemző, hogy a gombaszögi, zselízi vagy a járási dal- és táncünnepélyek előtt serény munkához látnak, hogy ezeken a rendezvényeken részt vehessenek, de a rendezvények után ismét stagnál a műkedvelő csoportok munkája. Ilyen szempontból nézve a dal- és láncünnepélyek hova tovább céllá válnak és elvesztik eredeti küldetésüket, mely éppen abban volt, hogy az ilyen tömegmegmozdulősok egész évi állandó munkára serkentsék műkedvelő csoportjainkat. A további hiányosság abban rejlik, hogy a tánc vagy a színjátszó mozgalom területén működő szakemberek a csoportok működésének megítélését gépiesen leszűkítik a tánc- vagy színipróbák mennyiségére, és megfeledkeznek arról, hogy Itt sokkal többről van szó. Figyelemre méltó példénl Havas Ervinnek a Népszabadság 1963. június 11-ikl számában megjelent cikke, melyben arról ír, hogy „a legutóbbi években a Veszprém megyei népművészeti csoportok figyelme fűként a belső nevelő munkára, önképzésre irányult. A várpalotai Bányász Táncegyüttes például a csoport tagjaival elvégeztette legalább az általános iskola nyolc osztályát, és ha idegen népek táncait tanulják, megismerkednek az illető ország földrajzával és történelmével is.“ Azt hiszem, a népművészeti csoportok belső életének ilyen megszervezése megszívlelendő számunkra Is. Most azonban tegyük fel a kérdést: mi az oka, hogy a népművészet! együttesek munkája akciószerű? Talán nincs elég szakmailag és politikailag fejlett tánc- vagy szinkÖrvezetőnk? Ha a Csemadok központban készíthetnének egy statisztikai kimutatást a tánc-, ének- és színkörvezetők iskolázásáról, akkor azt látnánk, hogy a Csemadok és a Népművelési Intézet évek hosszú sorén száz és száz körvezetőt iskaláztott, főleg rövid lejáratú tanfolyamokon a koreográfia és a rendezés alapjainak elsajátítása érdekében. Véleményem szerint mai szemmel nézve, ezek az iskoláztatősok legtöbbször a rögtönzés jegyében zajlottak le. A körvezetők, akik az iskolából visszatérve néhőny hónapig sikeresen dolgoztak, később kellő segítség híjén beleuntak a munkába, s a csoportok felbomlottak. Évente több tucat tánc- vagy színjátszó csoportot kell ismételten újjászervezni. Véleményem szerint, a fent említett hiányosságokat elsősorban az elégtelen szakmai segítségben kell keresni. A szakmai segítség a mai viszonyok közepette elsősorban a Népművelési Intézet, a kerületi és járási kultúrotthonok feladata. Megalakultak. ugyan a központi és járási szakbizottságok, melyeknek ezt a szakmai segítséget nyújtaniok kellene, azonban ez a segítség a" legtöbb esetben elmaradt. Mondjuk meg őszintén, a legtöbb járásban a művelődési otthonok dolgozói nem sok gondot csináltak belőle. Legtöbb esetben csak akkor kérték a Csemadok szervei segítségét, amikor valamilyen nagyobb szabású dal- és táncünnepély vagy drámafesztivál megrendezése előtt álltak. Végül is bármennyit is beszélünk erről e problémáról, oda lyukadunk ki, hogy a népművészeti körök rendszeres mnnkájö-A Csehszlovákiai magyar műkedvelő mozgalom néhány problémájáról nak és szakmai megsegítésének legnagyobb kerékkötője a megfelelő szaktudással rendelkező szakemberek hiánya. Ezzel kapcsolatban nagyon kívánatos lenne, ha a Népművelési Intézet a népművelési dolgozók általános továbbképzése rendszerében világos koncepciót állítana fel. Tarthatatlan ugyanis az a helyzet, hogy amíg a szlovák műkedvelő együttesek (főleg a színjátszás területén) egy-egy nagyobb rendezvény előtt mőr hónapokkal azelőtt rendszeres szakmai segítséget kapnak, a Csemadok műkedvelő együttesei jóformőn saját erejükre és tehetségükre vannak utalva. Ami a csoportok és a tagok számát illeti, nincs baj. Am a szocialista dráma fesztiválja és a különböző dal- és táncünnepélyek a múlt évekhez viszonyítva a színvonal emelkedése tekintetében nem mutatnak lényegesebb véltozőst. Nem szándékom propagálni a műkedvelés felcserélését a hivatásos művészettel, mert a mfikedvelés a hivatásos művészet mellett is hovatovább egyre inkább nagyobb társadalmi jelentőségű lesz, de feltétlen szükségesnek tartom, hogy az egész népművészeti mozgalomról való fokozott gondoskodás mellett fordítsunk fokozott gondot azokra az együttesekre, melyek az adott körülmények között a legjobbat nyújtják. Természetesen a műkedvelő mozgalmat nem lehet leszűkíteni a fent említett munkaformákra, hisz az utóbbi időben alakultak nálunk Irodalmi színpadok, rendeztünk néhány ,Ki mit tud“ estet; sajnos ezek az új munkaformák igen lassan honosodnak meg műkedvelőink között. A jövőben tehát mint egyik legfontosabb problémát az új munkaformák bevezetésének kérdését kell megoldanunk, és sokkal bátrabban kell hozzányúlni ehhez a kérdéshez. A tánccsoportok a népi tőncok mellett modern táncokot is tanulhatnak és a csoportok egész évi munkájuk keretében esztrádmfisorokat is tanulhatnak. Ezeket az új munkaformákat maga az élet követeli, mely ellensége minden konzervativizmusnak és egyhelyben topogésnak. VARGA JÄNOS Gombaszögi album
