A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-12-22 / 51. szám
Mária TomáSavá és LadisSav CXmdik a viasiH nuruin, íxá amunyi nagy kqihikus As Aranypáfrány clmü Hímben Daniela Smntná Játssza a főszerepet uu vuuu büuvaA umiuKn összefüggése van. A rendező méltó munkatársa Ján Curik operatőr, akinek művészete még a világhírű cseh fényképészetnek is díszére válik. Az Aranypáfrány című film Ján Drda Cseh meséinek egyik felnőttek számára írt elbeszélését dolgozta fel, főszerepben a kitűnő Daniela Smutnával. V. Sis és R. JaroS gondoskodott azokról, akik jól akarnak mulatni a moziban Vlasta Burián régi filmjének részleteiből állítottak össze egy sorozatot a Komikusok királya címen. Az összekötő részekben Burián kitűnő imitátora, J. Sticha helyettesíti a nagy nevettetőt. A kolibai stúdió, mint már jeleztük, bemutatja L. Filan írta és J. Lackó rendezte Váltó című modern, a karrierizmus káros következményeit tárgyaló filmet. Két magas állásba került barát életének buktatóit vetíti elénk, és kimutatja, hogy ezekért nemcsak ők, hanem a hibákat elnéző környezet is felelős. A főszerepeket játszó Ladislav Chudik, Július Pántík és Mária TomáSová mellett . ki kell emelnünk a kisebb szerepeket alakító Ctibor Filfiík, Ivan Rajnik, DuSan BlaSkovié és Viliam Polónyi kitűnő játékát. Ezt a filmet egy későbbi időpontban követni fogja az Arc az ablakban című szlovák produkció, mely három rövid novellát dolgoz tel. Szocialista rendszerünk nagyra értékeli a filmművészetet, az alkotókat magasan honorálja, tehát reméljük, hogy a jövőben még jobb művekkel elégítik ki a jó filmre éhes és ezért valóban hálás közönségünket. SIMKÖ MARGIT Éva Bosáková tréning közben — a Valami másról című filmből Mint minden művészetnek, a filmművészetnek is állandóan küzdeni kell az alkotásra alkalmatlan tehetségtelenek elburjánzása, a sematizmus, az egy helyben topogás ellen, ugyanúgy, mint a mindenáron újat kisütő álzsenialltás ellen. Az értelmes néző bizony gyakran bosszankodik, sajnálja a jegy árát, és ha lelkiismeretes is, akkor fájlalja a feleslegesen kidobott milliókat, amit egy-egy fércmunkára a produkció feláldozott. A mai közönség már nem csupán néző, hanem az alkotás folyamatának résztvevője is, akinek kritikai érzékét nyugtalanítja az egyes filmek üressége. A mai publikum vita tárgyává teszi a látottakat, és ez így van jól. Ez évben, ha nem is zavartalan örömmel, de megnyugvással tapasztaltuk B csehszlovák filmek fokozott Javuló» sát, melyet nemcsak magunk, hanem a nemzetközi filmvilág is elismert és méltányolt. Elég, ha az Amikor a macska jön cannes-i, a Halál neve Engelchen moszkvai, a Transzport a paradicsomból locarnol sikerére emlékezünk. Mint a futhatnál az utolsó percben belőtt gól, úgy hat a barandovi stúdióban készült és az ősbemutatón, a mannheimi nemzetközi fesztiválon kitüntetett Valami másról című film, mely decemberben kerül filmszínházaink műsorára. A fiatal, de annál tehetségesebb Véra Chytilová írta és rendezte ezt a kitűnő filmet Éva Bosáková aranyérmes tornászbajnoknőről, melyben a rendkívül vonzó külsővel megáldott tornafenomén is közreműködik. A film legnagyobb érdeme, hogy mentes a sportfilmek banalitásától, és bár érdekfeszítő módon mutatja be a bajnoknő áldozatos, spártai fegyelemmel végzett tréningjelt, mégis emberi közelségbe hozza elernyedéseit, félelmét, drámai küzdelmét testének véges erejével a kitűzött cél érdekében. Ezzel párhuzamosan egy házassági háromszöget sző bele a történésbe a szerző, és olyan frappánsan, élethűen tárgyalja a házasság válságát, hogy mint külön tragikomédia is megállná a helyét. A filmben azonban a két résznek mély