A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-12-15 / 50. szám
PsiiiKlgysii’tiíl: A mennyezet-deszkák készítése a vix Bszsxehegesztésévul kexdfldik Oombamődra nflvB új negyedek A betonxézt asszonyok végzik és — kiválóan . .. Akárcsak a gyermekek ai épltőszekrényeknél; panelt panel mellé helyeinek, aztán a daru rájuk teszi a mennyezetet és az éptllet egy emelettel megint magasabb. Emelet emeletre, épület épület mellé, és rövidesen új városnegyed nö ki a fődből. Sokat bszélünk új városnegyedeinkről, építőik sikereiről vagy lemaradásáról, de alig esik szó azokról, akik nélkül pedig elképzelhetetlen lenne a gyors építkezés — a panelgyárak munkásairól... Rövid képes híradásunk a Velktf Leváre-l PREFA n. v. dolgozóiról szól. Apró falu szélén, gázfelhőkben, armatúrák, betonos zsákokkal teli raktárak között készülnek Itt a panelok és mennyezetdeszkák. Nemrégen még csak a brattslavat építkezések részére dolgoztak.de az utóbbi időben Kassa építése ts annyira kibővült, hogy ma már oda ts szállítják az előregyártott házelemeket. November 1-tg tervfeladataikon felül mintegy 400 000 korona értékű épületanyagot gyártottak. S mindezt három hónap alatt... A minőséggel van a legtöbb nehézségük. Akciós tervükben ts h selejt csökkentésére fektetik a fő hangsúlyt. S hogy elgondolásaikat stkeresen végre Is hajtják, bizonyltja, hogy napról napra Csökken a elmükre érkező reklamációk száma. S ez már jelentős eredmény, amely megérdemli, hogy rövid riportunkkal megemlékezzünk a Veiké Leváre-t panelosokról. Képek és szöveg: K. Bachan öreg emeletes hézat bontanak. Az oldalfala már rég kidőlt Olyan, mintha egy óriás henteslegény hatalmas hárdjával ketté szelte volna. Elgörbült vaskampók, görcsbe rándult drótok csüngnek a magasból, szinte Ijedt csodálkozással, hogy többé már nincs mit összetartaniuk. A leomlott fal felfedi az üres szobák meztelenségét Is. A falak még érzik a villanykapcsoló körül matató kezek zsíros nyomait, a leszedett családi képek fehéren világító szabályos foltját. A kályha kicsapódó füstje sugaras fekete koszorút festett a mennyezetre... Az őszi eső néhol lekoppantotta a festéket, alóla újabb s újabb festékréteg bukkan eló: kék, sárga, rózsaszín. Mindegyik lakó a mag Ízlése szerint plngáltatta át a lakást. A fal a nemzedékek Izlésproparálójává vált. Még azon sem lepődnék meg, ha a vastag festékréteg alól egy középkori freskó kerülne a napvilágra! Először valami furcsa szégyenérzet fog el, ahogy nézegetem a cifrára festett, megkopott falakat. Tolvajnak érzem magam, aki óvatlan pillanatban kllesl az Itt élt családok titkait. Aztán elmosolyodom. Akik Itt laktak, már blzonyossan nem is akarnak emlékezni e régi házra. Oj lakásba költöztek, ott várják a telet, s csak a gyerekek éjjeli álmában jelenik meg a homályos csigalépcső, a satnya bokrokkal benőtt örökké szemetes udvar. — oxsvald— A szélkerék zenéje A novemberi hideg egész a csontig hatolt. Prága sötét, elhagyott utcáin barangoltunk, és csak saját lépéseinket hallottuk, semmi mást. Az ablak nélküli házak egymáshoz tapadtak, az öreg falak minket néztek. Egy rejtelmes hang a fülembe hatolt, mind tovább mentünk, annál tisztábban hallottam: zene, gyöngéd, törékeny. Mozart... Honnal szól — gondolom magamban. „Bolondos vagyok“ — mondod, és szaporázod lépéseid. Utánad sietek és a kezeddel megjelölt útirányba tekintek. Semmit sem látok. Szürke, vakolat nélküli fal. £s mégis: nézd csak, szélkerék! Lassan, nyugodtan forog, s egy „kis éji zenét" nyikorog. „Éneklő szélkerék" — mondtad. Egy plllantra megálltunk, aztán tovább mentünk. A zene távolodik, már nem balllk, csend van. Csak az én túsarkú cipőm kopogja ki a prágai macskaköves utcák melódiáját. Néhány nap múlva Ismét arra Jártam. Egyedül. A szélkerék nem énekelt. Szomorú lettem. „Tudod, csak akkor énekel, ha együtt vagyunk" — mondtad, amikor erről panaszkodtam, és elmosolyodtál. Ozorai K.