A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-12-08 / 49. szám

s építve ^nagunk is épülünk. Ahol ma Cseng a csákány, holnap turbina duru­zsol. Hurrá, Hurrá, Hurrá. Háromszor is [hurrá a napnak. A jő öreg Vágnak há­rom hurrá. Éljen a szilvaillat. A kommu­nizmus, a világ Ifjúsága. Az ifjúságé a világ. Háromszor éljen az ifjúság. A fe­hérre fakult kövekre terítette az Inget. Körülnézett, senkit sem látni, jó búvóhely ez a folyó öblében, az égeres alatt. leve­tette trikóját. Érintetlen meztelenség. Sze­reti a testét, erős, fiatal test. Csodálatos napfény. A szellő könnyedén megsimíja ítmelie bimbóját. Hány óra? Nem, ne gon­­' dőljünk rá. A világ széles és szép. Az idő nem szakad órákra, édesen és alig hall­­.hatóan folyik, nem jön és nem megy, j fsak múlik. Holnap lesznek órák, reggeli sorakozó, munkába indulás, déli sorakozó, ebéd, munkába vonulás, kultúra, órák csak holnap lesznek, ma vasárnap van, ma édesen és csendesen múlik az idő. Az­tán az idő mégis megáll, valami megza­varja édes múlását. Feje fölött a parton zaj támad, kövek potyognak le a lejtőn. [Ijedten felnézett. Fenn a parton . rövid­­jnadrágos fiatalember állt, ingén rangjel­­[zések. Fekete volt, akár a közeledő vihar. Mellén messzelátó lógott Betakarta ma­git az ingével és csendesen feküdt, talán [nem látta, talán nem veszi észre. Talán még visszatér az idő múlása. Ismerte a Hűt, ő a törzskar főnöke a hármasban. |1A zászló alatt szokott állni, a napiparan­­[csot olvasta. A lányok bolondultak utána, de ügyet se vetett rájuk, tántoríthatatlan volt: csiszes és parancsnok. Szája |obb sarkában, alsó ajka alatt kis sebhely volt, mintha még jobban kiemelte volna arca szigorúságát. Mintha a harc komor titka ! rejlenék mögötte: harcos ifjúsági vezető. Szigorú önmagához és másokhoz is, cso­dált példakép. Nedves volt az ing, kel­lemetlenül hűtötte testét, gyötörték a for­mátlan kövek, amelyeken feküdt. Eddig nem érezte, de most egyre jobban szenve­dett tőlük. Hallgatódzott. Semmi hang Talán még sem látta meg. Aztán lépteket hallott, közeledtek, nem voltak óvatos léptek, kemény, biztos léptek voltak, egyenesen hozzá közeledtek. Érezte, hogy arcára árnyék esik, megállt mellette. — Szabad? — kérdezte. Hogy mindjárt nem felelt, leült mellé­je a kövekre. Marina ijedten, tágra nyílt szemmel nézett rá. De a fiú rá se hede­rített, a piszkoszöld folyót nézte. Köveket dobált bele. Megnyugtató volt, hogy köve­ket dobált. — Honnan való vagy? — A hármasból. — Oj turnus, ml? zentáciös bált?! Nevetett. Mindketten ne­— Egy hete vagyunk itt. vettek. Nevetés közben a fiú ajka alatt — Nem vettelek észre, nem győzöm megfeszült a sebhely, világosan látni le­mind észre venni. Hogy hívnak? hetett enyhén ibolyaszínű csíkként. Meg­— Palansk^. magyarázta, hogy a messzi Jövőre gondol. — Látod, a nevedet észrevettem. A név- Akkor már bizonyára nem lesznek repre­sor harmadik oldalán. Regénybe illő név, zentációs bálok, sőt még hivatalok sem. mindjárt észrevettem. De vizsgák — vizsgák csak lesznek? A fiú — Egyszerű név. nem tudta biztosan, de a vizsgák valő­— Téged mégsem vettelek észre. Pedig színűleg megmaradnak. Borzasztó, mondta lehet, hogy észrevettetek, de most más Marina és nevetett. Nevettek mindketten, vagy. Amikor a szűk ösvényen véletlenül egy­— Nem tudom. máshoz értek, semmire sem gondoltak. Sajgott a teste, ahogy a köveken fe- Legalábbis Marina nem gondolt semmi küdt. Nagyon kellemetlen volt, nem moz- rosszra: oly távol állt tőle minden rossz dúlhatott. Mit akar tőle? Eldobott egy ka- gondolat! Gyönyörű augusztus volt, és a vicsot, kacsázott a kő, aztán így szólt: völgyben érett szilva illata szállt. Minden — Tudom, azt akarod, hogy elmenjek, világos volt, titoktól mentes. A fiú főnök Mindjárt megyek. De valamit mondanom kell. Marina szótlanul várt. — Megláttalak, tudod? Becsületszavam­ra nem tehetek róla. Fönn voltam a he­gyen, messzelátóval néztem körül, gyö­nyörű vidék. Amerre nézünk, mindenütt csupa víz lesz, a barakok, kertek, falvak mind víz alá kerülnek. Hihetetlen. Néz­tem a tájat és elképzeltem milyen lesz. Aztán megláttalak. Marina hallgatott. — Gondoltam, megmondom neked. Ha nem mondanám meg, olyan lennék, mint a tolvaj, ugye? — Igen. — Marina megkönnyebbülten fellélegzett. Most minden érthető, most már elmehetne. De a fiú nem mozdult. Köveket dobált a piszkoszöld vízbe, keze nagy volt és szinte fekete. — Különben is, — mondta, — nincs miért szégyenkezned. A meztelenségben nincs semmi különös. Olyan voltál, mint­ha beletartoznál a tájba. A meztelenség természetes állapot, a természet része, ugyebár? — Nem tudom. — Természetes állapot, — ismételte. — Egészséges állapot. A forradalom is mez­telen. Meztelen volt Bugyonnij lovasainak kardja. A forradalom egészséges állapot. — Ez szép volt, — mondta Marina. — De szeretnék felöltözködni. — Már megyek, — mondta bűntudato­san a fiú. Valóban fel is állt. Aztán mint­egy közömbösen megjegyezte: — Megvárhatlak? — Nem tudom. — Te semmit sem tudsz. — Nem tudom. Ahogy akarod. — Akkor hát megvárlak. A kanyaron túl. A sok ezer szóból, amit később váltot­volt, érinthetetlen, megalkuvást nem is­merő. Hogy gondolna ilyesmire! Vagy már akkor Is volt valami köztük, amikor mentek a folyó partján, és az égerfák ka észrevétlenül megnyúlt? Nehéz Szlrotyák Dezső rajzai volna ma eldönteni. Annyi bizonyos, nem gondolt rá. Legfeljebb az érzékek mozgása lehetett. Kísértő izek. A táborhoz köze­ledve néhány lépésnyire eltávolodtak egy­mástól. Nem, semmi közük egymáshoz. Egész véletlenül találkoztak. Nem is ne­vettek többé, elnémultak. Nem. semmi közük sem volt egymáshoz, búcsúszó nél­kül elváltak. De este véletlenül megint tak, éppen ezeket jegyezte meg. Nemet is mondhatott volna. Nemet mondhattam volna. Akkor még könnyű volt nemet mondani. Miért nem mondtam nemet? Mintha már akkor, abban a pillanatban sejtette volna, mi következik. Mintha tud­ta volna, hogy ez a pillanat dönt. Még­sem mondott nemet. Szánt szándékkal, makacsul, sorsát kísértve nem mondott nemet. Ez volt a fő bűne. Attól a pilla­nattól fogva semmit sem lehetett már jó­vátenni, semmit sem lehetett elrontani. Minden ment a maga útján. A fiú a folyó kanyarén túl várta. Ott folytatta, ahol abbahagyta, a meztelenségről beszélt. Nyil­ván nem tudta elfelejteni, hogy látta fe­lülről, de nem beszélt róla, tudományo­san értekezett a meztelenségről. A mez­telenség egyszerű. Egyszerűséggel a kör­mönfont ravaszság ellen. A szemérem polgári csökevény. Hamisság és képmu­tatás — mintha a meztelenséget szégvell- 1 ni kellene! Ha sikerül megváltoztatni az Időjárást az egész földkerekségen, az em­beriség bizonyára visszatér a meztelen­séghez. Nem tudod elképzelni? Nem. nem tudta elképzelni, nevetségesnek találta Mi lenne a hivatalokban? És a vizsgákon? Nem, nem tudta elképzelni, lehetetlen és nevetséges volna. Képzelj el egy repre­találkoztak. Felkapaszkodtak a hegyolda­lon. a tábor fölé. a kertek fölé, nézték a csillagokat. Aztán minden este talál­koztak. Ügy kellett lenni. Minden este titokban felkapaszkodtak a jól Ismert helyre, a tábor fölötf és a kertek fölött. Titokban, lopva, sejtették, hogy takargatni valójuk van. A tábor fölött láthatatlan jelszó feszült: szerelemnek szigorún tilos a belépés. A szerelem erkölcstelenség és polgári csökevény. Menet közben szeret­kezni tilos. Az ifjúság acélosan kemény. Édes érzés volt bújkálni. Fölöttük ragyog­tak a csillagok, alattuk az építkezés fé­nyei. Ök ketten megbújtak a sötétben. Édes sötét volt, csupa suttogás és hall­gatás. Beszélgettek, miről is beszéltek? Abból az időből egyetlen összefüggő mon­dat nem ragadt meg az emlékezetében. De egyszerű igazságokat mondtak: A vi­lágmindenség kétségbeeitőn végtelen. Komszomolszk az Amur partján épült. A keszonok olyanok, akár a harci üteg­állások. A vizsgák rettenetesek Az élet csupa öröm. Előttük még sohasem volt Ilyen élet. Sem ilyen csillagok, sem ra­gyogó fények a völgyben Az érett szilva sem illatozott ilyen mesésen. Ma az ala­pok ásásánál feltört a víz, láttad? Fordította Tóth Tibor (Folytatjuk) 13 1 4 i i L

Next

/
Oldalképek
Tartalom