A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-10-27 / 43. szám

MM Szlancsev Bt jog árna felől Jöttünk üdülőházunk autó­buszán és a több mint százharminc kilométe­res úton alig három-négy falut és egy ki­sebb, külföldi vendégektől nem látogatott, nyugalmas íürdőtelepet érintettünk. A dombos táj lágy hullámaival és erdei­vel Gűmörre emlékeztet, amíg csak szám­talan szerpentin után újra fel nem bukkan a tenger tükre. A kéklő párákban — úgy tűnik, csak kő­­dobásnyíra a parttól — felsejlik egy sűrűn beépített apró sziget és előtte Szlancsev Brjag, a kétkllométernyi aranyföveny-part újonnan emelt hotel-csodáival és kis nyári lakok tucatjaival. Ámulattal tölt el itt is az építkezések harmóniája. Virágzó gerániumbokrok, apró tavacskák között állnak az üdülők kényel­mét szolgáló hatalmas szállók, kisebb nya­ralók és éttermek. Minden vonal üdít, el­­zsongít, megnyugtat. Fiatal erdő övezi ezt a földi paradicso­mot, amit magyarul Napfénystrandnak ne­veznek. Az ebédnél hallom az erdő köze­lében levő svéd házacskákban lakó diákok­tól, hogy esténként csalogányok éneke al­tatja őket. A szállodák a falak színéről kapták a nevüket, galambszürke a Galamb, fehérfalű és sárgaíüggönyös a Nárcisz, a Sheravi, a Darumadár pedig úgy hat, mintha erkélyei­ről egy seteg daru készülne éppen felszáll ni. A Korai-hotel földszinté korálpirosan virít a zöld lombozat között. És fény min denütt, mérhetetlen fény, de nem bántó, nem nyugtalanító, mert a tenger párája és a víz felől áradó szellő hűsít. A forró ho­mok égeti ugyan a lábat, de hamar meg­szokod. A parton keresem a három évvel ezelőtt Is látott tevéket, de csak kettőt fedezek fel, a harmadik átvándorolt az Aranyfövenyre, hogy ott szolgálja a jámbor csalást. Az élel­mes fényképészek most két helyen öltözte­tik burnuszba a „Szahara” vándorait, tur­bánt raknak a fejükbe, kezükbe valami kopjafáié zászlós rudat dugnak, aztán lét rán fel a teve kényelmetlen hátára és csat­tanhat a gép. Csak az a baj, hogy a képről nem tüntethétő el a hajóhíd, vagy a közeli hotel világító fehér fala. Nem nagy a to­longás, úgy látszik, a tevék már nem hat­nak az újdonság varázsával és inkább őre gek vállalkoznak a két levába kerülő csa­lásra; a fiatalok Ingyen cirkusznak tartják, és akinek gépe van hamar lekapja a bur­­nuszos baleket. Május elsejétől szeptember végéig Sok ezer ember tölti itt szabadságát, és egyikük sem mulasztja el, hogy meg ne nézze az öt kilométernyire fekvő szigetvárost, Nesze­bért. A templomok szigete Neszebert vagy Nesszebárt, az ókor Mes­­sembriáját egy háromszáz méter hosszú műút köti össze a szárazfölddel. A sziget alig tiz-húsz méternyire emelkedik ki a tengerből és jórészben az ókor idejében emelt erős kőfallal van körülvéve. Rövid negyedóra alatt eléred csücskét, mert alig egy kilométer hosszú és 200—300 méter széles. Aki Bulgária őstörténetét a helyszínen akarja megismerni, ne mulassza el megnéz­ni ezt a tengervároskát. Az élmény felül­múlhatatlan és egyedüli, mása nincs a vilá­gon. A tegnapi romváros még ma is az, de már sokfelé folyik a restaurálás munkája. Mindjárt a műút végén — mintha felvonó­hídon lépnél át — néhány kőműves az om­­ladékos várkapu megmaradt falát javítgatja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom