A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-10-27 / 43. szám
Keresztrejtvény VÍZSZINTES: 1. Idézet Várnai Zseni „Az idő megérett“ című költeményéből, folytatása függőleges 1, 5, 25 és 31. 16. Kerület. 17. Értéke. 18. Akta. 19. Indiai nyelv. 20. Korszak. 21. Argon vegyjele. 22. Kettős betű. 24. Gong szélei. 26. Idegen férfinév (főnét.). 27. E napon. 28. Fiatal ökör. 30. Söntés. 32. Tak ikerszava. 34. Női becenév. 35................Keita, Mali köztársaság államfője. 37. Ékezettel muzsikál. 39. Névelő. 40. Háziállat. 42. Folyó Ausztriában. 43. Tengerparti város Portugáliában. 44. Nyomás szlovákul. 45. Fantom. 47. Régi űrmérték. 49. Indokok. 51. Rangjelzés. 52. Háromtagú együttes. 53. Télisport. 54. Csak szlovákul. 56. Fogadási összeg. 57. Rossz szlovákul. 58. Van bátorsága. 59. Az Irtisz mellékfolyója Szibériában. 60. Nyári színház. 61. Ütem idegen szóval. 62. Spanyol névelő. 63. Műszerész. 65. Rendben van angolul. 66. Após. 68. Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom szlovák rövidítése. 69. Elsurran. 71. Üzlet neve régiesen. 73. Állóvíz. 74. Téma közepe. 76. D. S. E. 77. Varróeszköz. 79. Cipész szerszám. 80. Ének angolul. 81. Fogoly. 83. Az ábécé utolsó betűje fonetikusan. 85. Az olasz skála első hangja. 87. Számnév. 89. Kettős betű. '90. Latin „három“. 94. Helyhatározó. 96. Szigligeti személyneve. 97. Sportoló. 99. Dél betűi felcserélve, 100. Kutya. 103. Szovjet vadászgép-típus. 105. Pozitív elektród. 107. Bodza betűi. 109. Igekötő. 111. Város a.NSZK-ban. 113. Bróm vegyjele. 114. Soha Ausztriában. 116. Azonos magánhangzók. FÜGGŐLEGES: 1. A vízszintes 1 folytatása. 2. Délszláv női név. 3. Kína hiányosan. 4. Igenlés Moszkvában. 5. A függőleges 1 folytatása. 6. Ö németül. 7. Gyom. 8. Sír. 9. Tehát latinul. 10. Egyesület hozzátartozója. 11. Tett vége. 12. Felmenőági rokon. 13. Világifjúsági találkozó. 14. Meló betűi. 15., Az Arahyember egyik nőalakja. 21. Vissza: nagy ázsiai ország. 23. Olasz igenlés. 25. A függőleges 5 folytatása. 28. Téged franciául. 29. Folyó Nyugat Szibériában. 31. A függőleges 25 folytatása. 32. Bizalmas megszólítás. 33. Égtáj. 36. Leo betűi. 37. Azonos a vízsz. 83-al. 38. Nyaraló. 41. Bérbe vesz. 46. Béke csehül. 48. Százegy római számmal. 50. Kereskedelmi vállalat rövidítése. 51. Valami újat létesít. 54. Literátus. 55. Tanév közepe. 57. Egyesült Arab Köztársaság szlovák rövidítése. 59. Baráti nép. 63. Öreg Lor.Ionban. 64. Fontos ásvány. 66. Európai nép. 67. Állami jövedelem. 70. Nándor Tibor. 71. Káros. 72. Szlovák igenlés. 75. Mária röviden. 78. Nyaral. 82. Sör angolul. 84. Bélés közepe. 86. Lágy fém. 88. Rónai kettő. 89. Luxemjurgl és németországi motoros járművek nemzetközi ismertető jelzése. 91. Szaktárs. 92. Fordítva: nagy magyar forradalmi költő. 93. Mázol. 95. Vissza: női hangnem. 96. Város Jugoszláviában. 98. Számjegy. 101. Város a NSZK-ban. 102. Angol gyarmat Jemen mellett. 104. Bal betűi. 105. Argon hiányosan. 106. Német névelő ék. felesleges. 108. Ottó Ernő. 110. Kettős betű. 112. Biztató szócska. 113. B. Y. 115. Tova. rssssssssssssssssssswssssssssssssssssssssssssfssss/sssfssssssssssssssssssfssffssssssss/sssssssssssssssssss/sssssssssssssssssssssssssssssssswsssssssssssssssssssssssssssssssssj hetetlennek látszik, és ami itt végeredményben mind a legigazibb társadalmi és irodalmi szintézis igazolódik, mint „organikus totalitás“. Az én és a mi ütközése világteremtő, világváltoztató új egységben: egy magasabbrendű kollektivitásban oldódik. Csak egy Goethe mondhatta: „Az én művem egy kollektív lény műve, mely a Goethe nevet viseli.“ A lírikus „én“ a kollektív „mi“ kifejezője, hordozója lesz. „Egy költeményben az én viliággá szabadul. A lírai én mindig egy mi“, tanúsítja Johannes R. Becher. „A költő, a rokon“, állapítja meg tiszázón József Attila, A költő, ez a „nagy magányos“, a mindenki, az emberiség legtörvényesebb, legközelebbi rokona. De jaj, ha ez az összetartozás megbomlik és a rokonság, a testvériség, a szeretet és emberség — az embertelenség, a háború gyűlöletébe csap át. Ady Endre ezen a fokon, ezen a ponton elveszetten jajdult fel: „S én, rokona egész világnak. Szeretője, vágyója, buzdítója, Futok halottén és idegenen.“ A nagy magányos én-ből kiinduló kollektív kiterjedésű mondanivaló végeredményében az olvasókat: az egyeseket mozgatja meg; sok egyedet személyében és személyesen. A legszubjektívabb, legátéltebb mondanivaló a legszubjektívabb módon az olvasó és hallgató egyénben ver visszhangot. A költészet a költő és olvasó találkozása. Költő és olvasó egymást hallgatják, egymást vallatják, „A poézis: gyónás“ — írja Becher — „Egyformán gyónás annak, aki elmondja; és annak is, aki képes azt felfogni. Ez a gyónás oldja meg a nyelvünket és tesz beszédessé rejtekhelyünkön“. Rejtekhely; íme „a nagy magány“ becheri szinonimája! A paradox műfajnak megfelelően, az én mondja ki és az én fogja fel és alakítja át legközvetlenebbül, szinte személyes ügyként a mi mondanivalóját. A szubjektum a kollektívum szeizmográfjaként, önön leglényegén át1 veszi és kapja, adja és továbbítja a világot. „Költeni annyit tesz, mint ítélőszékét ülni önmagunk felett“: az ibseni mottó bizonyítja, hogy az én-felelősség — a telkiismeret — a kollektív erkölcsi elkötelezettség példája, sugallója, fokmérője és hőfoka lehet. A lelkiismeret: magatartás! Szociális állásfoglalás ktkerülhetetlensége. Az erkölcsi realizmus: szocialista realizmus. ★ A művészi alkotás: egyéni tett. Ahol ez az egyéni szín, stílus és forma akadályokba és akadályozókba ütközik, ott elhal a dal. Ahol ellaposodik, elszürkül és elfojtódik, ott megszűnt a költészet: megölte a sematizmus kényszere és kényelme. A mi esetünkben miért pont a költő volt az, aki szót kért és kapott a sematizmus ellen? Mert a séma: kaptafa. És a költő nem kaptafával dolgozik. A költészet a legegyénibb műfaj. A költemény maga: az egyéniség. Kieserélhetetlen, utánozhatatlan, lefordíthatatlan; egyszeri! Apollinaire nem Eluard; Stefan George más, mint Rilke; Benn dekadens barbarizmusa és Brecht kristály-keménysége: tűz és víz; Majakovszkijt parancsritmusa különbözteti meg Jevtusenko fájdalom-etikájától; Bezruc és Nezval kézjegyét daktiloszkópia nélkül lehet felismerni. És sorolhatnék a példákat a végtelenig: a névjegy, az egyéniség mindig más. Alfred Kurella-nak moszkvai emigrációjában írt egyik regényében olvasom: „Ha az irodalom egészét nézzük: csak az maradandó benne, amit a költő önön legmélyéből kifejlesztett ... amit csak ő írhatott meg és senki más“. A költészet: a becheri „rejtekhely“ kibomlott titka. A költészet: a nagy magány gyémánt-kristálya. József Attila a példája: „Ami vagyok, gyémánt, amely látóra vakít Az egyetlent, ezt a soha nem látott rabot“. A költő a gyémánt-koncentráltság foglya! A költészet a Iegnehezítettebb, a legkoncentrálóbb és így a legtermékenyítőbb magány gyümölcse. Sűrítés, nyomás, töményítés eredménye. Dichten, Dichtung, mondja a német. Minden művészet, minden műfaj a teremtő magány titkát tárja fel, de egyik sem annyira, mint a költészet. A költő az apriori egyedi, egyéni. Alanyi költő, mondották a régiek. Az al- x kotás tartamára minden írástudó magányos, de ez a magára-hagyatottság egyiknél sem esik össze annyira a lényeggel, a teremtéssel, az eredménnyel, mint a költőnél. J. R. Becher egész ars poeticája erre az elkülönbözöttségre épül: „A költőt az különbözteti meg az írótól, hogy a költő mintegy önmagát teremti meg, és így a költészet sokkal magasabb mértékben jelenj önteremtést, mint pl. egy regényíró műve.“ És egy más_ helyen: „Az én-t nem lehet a mi által pótolni, és azt hinni, hogy a mi nem lehet én. Ez teljességében sematikus, bürokratikus felfogás ... Minden az én-től függ ... A lírikusnál arról van szó, mennyiben képes ez e személyiség egy bizonyos korszakot önmagában kifejezésre juttatni, úgy hogy ebben az önteremtésben a döntő és^ lényeges korproblémák összegezödjenek1 A világ, a kor, a társadolra a költő legszemélyesebb ügye lesz. A költő bezárkózik korával: vallatják, szembesítik egymást. Nem önmagával van bezárva és nem önmagáért. A négy magány a világgond. a világmondanivaló nehezét, ígéretét és igézetét adja és hozza. A költészet: kinyilatkoztatás. Ady „kiáltó“-nak tudia magát. Prófétának. Folytatjuk. K
