A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-10-13 / 41. szám
Gál Sándor • Szerelem Egy pillanat még s keresztül döfnek a napsugarak Ggy lebeg mintha súlya se lenne elszalad tőlem felkavarja a vizeket a vízcsapba búvik hogy frissen előcsoboghasson Üde kacagás az ajkon elröppen megremegteti a fák sokujjú lombját kenyeret szel feltöri a diót elaltat hogy teremjek álmot felébreszt hogy lássam a valóságot tisztára mos szárazra dörzsöl felráz a köznapi közönyből arcon csap de nem fáj a helye nevel mint anyám kérges két keze. Te nem mehetsz el úgy hogy ezerszer visza ne térj Az otthoni föld máglyája gyúl lobog a láng s az éj Kezed képekbe oldja amit a szem amit a vágy s az értelem amit a közel s a végtelen megalkotott Tört cserepek szemétdombok szene Qszke csillagos boltozatok merev híd-pillérek a büszke vonalakban újra élnek. Élünk Pontos adagokban kapjuk a fehérjét a szénhidrátokat a csukamájolajat ha kell a sókat a nyomelemeket s a penicilint A szakemberek kiszámítják hogy a heti négyszeri ölelés már rontja a szervezet összhangját Ijesztő cikket olvastam a nikotinról Mindenhol tiltó és figyelmeztető táblákat látni Vigyázni Vigyázni Vigyázni | Nocturno Játék amit senki se vesz komolyan A hegyormok mereven böködik az eget Ujjaim közt füstölgő cigaretta-vég Rád gondoltam Közben pár csepp eső esett s most mint a méreg zöld a vidék Ügy tudok hinni mint a fák gyökere Hogy honnan van ez magam se tudom Talán egyszer elmondja anyám keze melyet nem csókolt soha a nyugalom Haza értem Itt érzem még kezed szorítását a kezemen A vonat szennyét se mosom le azonnal maradjon rajtam érintésed hogy legalább pár perig még kezed szorítása ott legyen a kezemen Haza értem Jó itt Nem is tudom mit kezdenék otthon nélkül és nélküled Ez a csend most az emlékeddel telik meg mint a nyárest a rétek illatával A vonat szennyét se mosom le azonnal maradjon rajtam érintésed hogy legalább pár percig még kezed szorítása ott legyen a kezemen Hevenyén összecsapott sorok Állok firkálok s néha olvasok Levelet írok kontyos felhő alatt Tenyérnyi égben mosdatom magamat Borul a táj mozdulnak a lombok Böködik az eget keményöklű dombok S mintha a táj markomban remegne Készítem magamhoz illő förgetegre Atleng a végtelen felett átsuhan Egyszeri érthető hangja van Tegnap láttam őt az utcán kóborolt A haja a haja a barna-régi volt Veszély siker s kétely után Az ember leül s csak néz sután Hallgat mint aki elmondta a mi kell Várja a visszhangot hogy ráfelel S a csend ijesztő zárt ajak neki Ami sehol sincs azt keresi Búvárharangként a mélybe merül Hanyatt fekszik a fűben elszenderül Álmodik néha magasra száll Tehénkéje éhes füvet kaszál Izzad dolgozik benne a világ remeg Ágyékában hord ezer gyermeket Termékenyít és termékenyül Fél világgal verekszik egyedül Vonatra száll a célja ismeretlen Mert egyszerű épp olyan mint a többi ember. 11
