A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-10-13 / 41. szám
kaszálni a rétjét. Az aknák ártalmatlanná tétele vérébe ivódott. Kétszer sebesült. Egyszer légnyomástól, másszor szilánktól. De nem hagyta abbal Fi®, ifj. Pásztor András kilencéves korában már olyan gyakorlottan szedte ki az aknából a robbanóanyagot, mint fészkéből a madarakat. Bátor, merész család. Fejük fölé negyvenhatban építették a tetőt, s az épületfát az aknamezőről hordták. Elég lett volna csupán hozzáérni az akna drótjához... Értékes tanácsokkal látja el az aknaszedö katonákat, a Duklai-szoroshoz is elkísérte őket. Becsülik az öreget. Mikor a tábor parancsnokságával meglátogattuk, ágyában feküdt és halálrarémülten jajgatott. — Ej, mi ehhez képest a szilánk? Nézzétek meg csak a sebet. Ázalog a térdem. S mondja, panaszolja: — Doktorkám, gyógyítson meg, pár nap múlva a hatvanadikat taposom, hogyan fogok táncolni? És még hóesés előtt a Dobrákra is el szeretnék menni. Maguk ott még nem jártak, pedig ott is vannak aknák. Mlynárik Károly orvosfőhadnagy csak mosolygott a bajusza alatt és fellélegzett. Nem is csoda, hiszen ez az első betege a két hoszszú hónap alatt, s ez is csak amolyan civilbetegségben szenvedő. Gondja ugyan volt a fiúkkal, amikor az' erdőben jőrtak. Mert hiszen az aknákkal nem lehet játszani. De mindig figyelmeztette őkét: — Fiúk, úgy dolgozzatok, hogy nekem semmi dolgom ne legyen veletekl A század parancsnoka is többször mondogatta: — Az aknásznak nem szabad tévednie, az aknásznak tudnia kell, hogy tévednie csupán egyszer lehet, csupán egyszer ... IJ. Vlach felvételei) És a fiúk igyekeztek nem tévedni. Feladataikat példásan teljesítették, a biztonsági intézkedéseket megtartották az aknakeresővel az előírás szerint bántak, s a rövid két hónap leforgása alatt olyan helyeken Jártak, ahová előttük ember nem tette a lábát. Az aknakereső műszerek fülhallgatója legalább négyszázszor jelezte a halálos veszedelmet. Egyszer aknára, másszor gránátra, harmadszor ágyúgolyóra, negyedszer katyusába való lövedékre figyelmeztetett. Egyszer pedig az életre, a jövőre... Bizony, a pirotechnikus szeme felragyogott, amikor kezébe vette az egyik aknát. Simogatni kezdte minden oldalát s a katonák azt hitték, hogy megbolondult. Pedig dehogy! A tűzszerész észrevette, hogy az akna nem ártalmas az emberre. Szét is szedte, ki is szórta belőle a sok röpcédulát, amelyek német nyelven szóltak a Wehrmacht katonáihoz. A Szovjetunió ellen viselt értelmetlen háborúról s Wilhelm Pieckről, Paulus marsallról, a német nemzet jövőjéről beszéltek. Valóban, nem mind arany, ami fénylik — nem minden akna egyforma ... Azokban a napokban amikor ezek a sorok megjelennek, a GulkáS főhadnagy vezette aknakutató század katonái már civilben emlékeznek a Dargovsky emlékmű körül történtekre. Jó érzéssel gondolnak munkájukra, és büszkén Írják be térképükbe, hogy azon a helyen, ahol két hónapig jártak, gondosan átvizsgáltak mindent, s megsemmisítették az ember életére veszélyes lőszereket. VLADIMIR BABNlC
