A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-07-14 / 28. szám

MACS JÓZSEF

Az üküdi csorba

Egy hűséges felajánló panasza. Szerkesztőségi címre küldte Kelemen Ernő tegnap Ikisblrtokos, volt szövetkezeti elnök. tme a levél kisebb-nagyobb módosítással:

Ismernek jól a járásomban, becsületes, dolgos ember voltam, mióta az eszemet tudom, nem loptam, soha nem kívántam meg a másét, sem a más feleségét, pedig tisztes funkciómban lett volna nem egyszer alkalmam, s nem volt egy gyűlés a székhelyen, amelyen meg ne jelentem és fel ne szólaltam volna.

Egy kis hegy mögötti falu elnökeként tettem szert hírnévre. Olyannyira ismert lettem, hogy értekezleteken az elnök, Piripócsi elvtárs már csak így vezetett be, ha én következtem:

— Üköd következik, Üküd van soron!

És a teremben ülő tisztelt polgártársaim egy torokból zúgták:

— Halljuk Kelementl

Őszintén bevallva, egy cseppet sem volt kellemes számomra a nagy népszerűség. Akit egyszerre felkapnak a névtelenségből, annak mindig kel) valami figyelemreméltót mondania Az szedje össze az eszét-Persze, én sem voltam rest és előzőleg komolyan felkészültem a beszédre. Tudtam, hogy mit fogok mondani. De mielőtt erre térnék, először arról néhány szót, hogyan kerültem az érdeklődés középpontjába.

Első voltam, aki rájöttem, hogy felajánlani valamit nem is olyan ördögi mesterség. Bejelentettem hát egy gyűlésen, hogy háromszor fogunk kapálni és ez nagy lépés volt előre abban a szövetkezetben, amelyben egyszer sem irtottuk a gyomot.

Megtapsoltak, éljeneztek s az értekezlet vezetője, Piripócsi elvtárs az üküdi példa követésére buzdította a járást.

A következő évben ismét szót kértem az összejövetelen és papírról felolvastam, hogy az- üküdi szövetkezet kétszer kapál, lévén a kettő hasznosabb és előnyösebb a humanitás szempontjából s szűnni nem akaró taps kísérte bejelentésemet.

Vérszemet kaptam a sikeren és elhatároztam. hegy ezentúl nem múlhat el gyűlés üküdi felajánlás nélkül. Tetszik a buzgőságom, tekintélyt szereztem magamnak és a falumnak, úgy beszélnek rólam, ha valami probléma merül fel. hogy majd Kelemen!

Már a harmadik * felajánlásomnál tartottam s kapálni még mindig nem kapáltunk ,az emberek arra hivatkoztak, hogy Üküd dombos vidék, fáj a derekuk, nehezükre esik a hajlongás, figyelmeztettem tehát polgártársaimat, hogy ez nem mehet fgy

Letorkoltak, haragot zúdítottak rám és szigorúan megparancsolták, hogy én a felajánlásokat csak folytassam Igen ám, de mi tesz, ha egyszer eszébe jut valakinek az ellenőrzés, és kiderül az igazság? Gondolkodóba ejtettem az üküdieket.

Három napig fújták a füstöt, rágódtak a dolgokon s negyedik nap azzal jön az agronómus, kövér, szuszogó ember:

— Aki ide jön, az az irodába jön.

— Mit akarsz ezzel mondani? — kérdeztem én.

— Azt, hogy rendbe kell szedni az Irodát.

Megértettem, mit akar, a szövetkezet tagjai is méltányolták elgondolását: rendbeszedtük az irodát. A légypiszkos plakátokat letéptük a falról, ragasztót szereztünk és habfehér papírra rápingáltuk: Üküdön mindent teljesítünkl És hogy mást

se lásson az ide tévedő, csak szorgalmat, lelkesedést, körben a falon szinte virítottak a betűk: megígértük, teljesítettük. És mint akik legjobban végezték dolgukat, az üküdiek elvonultak és eszükbe sem jutott megerőltetni magukat, én pedig jártam tovább az értekezletekre.

Ügy rám kaptak a vezetők, különösen Piripócs elvtárs, hogy jóformán be sem tettem a lábam a fényes terembe, máris felém fordultak:

— No, Üküdön mi újság? Mi történt az utóbbi hetekben?

— Halljuk Kelement! — zúgták egy torokból tisztelt polgártársaim s könnyekig meghatódtam a jeleneten.

Nem jártam magas iskolát, de azért helyén az eszem. A bizalmat nem veszíthetem el Míg kényelmesen elsétáltam a mikrofonig, éppen elég időm volt gondolkodásra. Ha újból a kapálással jövök, a legjámborabb, a legálmosabb jelenlevő is megkérdezheti:

— Hát nálatok más sincs csak kapálás, Kelemen? Ti örökké csak kapáltok Üküdön? Egy kapával vágjátok a földet bizonyosan, és ötvenen fogjátok a nyelét.

Amit elkezdtem jót, nem fejezhetem be rosszul. A hírnév hízelgő rám s Üküdre, nem kockáztathatom meg eljátszását, más területre kell vinnem a felajánlást. De melyik területre?

A mikrofon elé értem, és hogy további időt nyerjek, kahácsoltam néhányszor. S a kahácsolásról eszembe jutott a kodkodácsolás, micsoda szellemes párosítás. Kahácsolnom kellett, hogy kodkodácsolní tudjak.

Már tudtam, mit fogok mondani. A mi baromfifarmunkkal bűvölöm el a jelenlevőket. Azt mondtam nagy szorultságomból szabadulva, hogy Üküdön jelenleg a tojó tyúkokkal kísérletezünk.

Egy polgártárs megjegyezte:

— Mit lehet azokkal kísérletezni?

— Bizd Kelemenre — torkolta le a szomszédja.

Magabiztosan jelentettem' be: Üküdön az etető olyan takarmánykeveréket állít elő, amelytől a tyúkok negyed dekával nagyobb tojást tojnak. Ez kellemetlen a tyúkokra nézve, de kedvező szövetkezetünk gazdasági helyzetét illetően.

— Ez már igen — helyeseltek a járásbeliek.

— Szeretnénk látni az etetőt — fejezte ki polgártársaim óhaját valaki.

— Most nem láthatjuk, mert körúton van — hárítottam el gyorsan a kívánságot és még hozzátettem: — Jó munka után Ukiidőn megérdemelt a pihenés!

Annyira beleéltem magam az előadásba, hogy el is hittem, amit mondtam. Az üküdiek szabadítottak meg hiedelmemtől. Elment az eszed? — mondták A baromfifarm állományát kipusztította a dögvész. Egy két kakas szomorkodik a bekerített udvaron meg a gondviselő.

— Az isten? — kérdezte döbbenettel egy lekvárarcú szektáns.

— Dehogy. Az etető. Kender Vince — világosították fel.

— Se tyúk, se tojás — állapították meg többen a nyers valóságot és pirongattak a tekintetükkel.

Nem adtam meg magam. Kimondtam >az át-, ki kell mondanom a b-t is. Engem várnak, engem istenítenek s ki vagyok én, ha nem az üküdiek Kelemenje? Az én felajánlásom nélkül nem gyűlés a gyűlés. Aztán nem is mondtam bolondságot Bizonyítja a kipusztult állomány. Nagyobbra

sikerült a tojás a tojótyúkok képességénél. Kísérlet áldozattal jár!

Megértettek polgártársaim, megveregették á vállamat, elismerve, hogy nem ejtett anyám a fejem lágyára. És a taggyűlésen kötelezővé tették, hogy ezentúl mindig tegyek felajánlást. Megfogadtam tanácsukat és valósággal beletüzeltem magam a felajánlásba. Betegesen rászoktam a tapsra, a sikerre, a szereplésre.

Egyszer — akkor már végképp nem gondolkoztam, megrészegített a siker — bejelentettem, hogy az üküdiek időben végeznek a tavaszi munkákkal s időben az aratással is.

— Ejnye, Kelemen! Nálatok ideje múltával is lehet azt csinálni — szólt fel hozzám egy utálatos.

Nevetés hullámzott végig a termen. Az emberek belepirultak a kacagásba. Nekem is viszketett a talpam. De nem törődtem a zavarkeltővel, folytattam: ...és megkülönböztetett módon törődünk az anyakocákká!.

— Ejha, ez meg mit jelent? Enni adtok nekik? — szólt fel hozzám megint az utálatos, arca remegett a nevetéstől.

Mérgesen ránéztem és irulva-pirulva, nyugalmamból kivetkőzve távolodtam a mikrofontól, a bűvös, arányos acélcsövecskétől, elbújtam egy sarokban. Onnan lestem Piripócsi elvtársra, mit szól a rendbontóhoz. Nem szólt semmit. Szerencsére aludt, azt sem hallotta, amit én mondtam.

Bántott nagyon a kudarc. Se nyugodt éjjelem, se nyugodt nappalom nem volt. A feleségem csak sírt, nyelte a könnyeit az étvágyatlanságom miatt.

— Ügy bodorogsz az udvaron, Kelemen, mint a végérejáró kismalac. Mi lesz ebből? — emlegette fel százszor napjában.

— Semmi. Kiköszörülöm a csorbát — nyugtattam meg és hozzágondoltam: valami rendkívüli felajánlással.

De mi legyen az? összehívattam a taggyűlést, elpanaszoltam a kudarcomat és kértem a segítségüket az üküdi csorba kiköszörülésére.

A soha körúton nem járt baromfietető jött a legjobb ötlettel:

— Legközelebb kéttőgyű tehénről beszélj. Mondd azt, hogy a tudósok még nem is kísérleteznek ilyen tehénnel, Üküdön meg már fejnek belőle.

— A két tőgy meggondolkoztathatja őket — figyelmeztetett a zootechnikus. — Eljöhetnek, ellenőrizhetnek.

— Ha jönnek, Itt lesznek, annál jobb. Azt mondiuk majd nekik, hogy a tehenet elvezettük a szomszédfalusi bikához — érvelt okosan a baromfietető, akire már igazán ráférne egy kis körút.

— Ügy van! Helyes! — harsogta a tagság. — Üküdnek és az elnöknek ismét híre lesz!

Mentem a gyűlésre és a járésbeliek előtt elmondtam: két tőgyet kísérleteztünk ki egy tehén alá Felajánlottam a magasabb tejhozamot. Az utálatos azonban ismét közbeszólt: — No, mi fene? — s elrontottp a hatást Tapsot csak gyérén kaptam s az új ügyvezető elnök, nem valami rokonszenves ember, valami olyat motyogott, hogy ezentúl utánajárunk a felajánlásoknak és gúnyosan rám nézett.

Megdühödtem és azt mondtam:

— Akkor nem is lesz felajáhlás!

Megharagudott rám. Vezetők kíséretében autóba szállt és falumba hajtatott És nem volt tekintettel a koromra, érdemeimre, semmire. A joggal bírált káros adminisztratív ügyintézés szellemében máról holnapra leváltott.

Ahelyett, hogy a két tőgyű tehenet kereste volna!

10