A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-10-13 / 41. szám
O TM milliót a 72 millió brazíliai kólói tlageladosnak — meg- K 1% korbácsoltnak bivnak. El az a 35 millió ember, akik a folyamok partján cölöpépitményekben, az Amazonas és óz Rio Negro hátán ószó városokban, az alföldeken agyagkunyhókban, vagy a milliós metropolisok külvárosaiban ládákból tm hullámbádogból összeeszkábált viskókban tengfidnek. Egyedül a világ legszebb városát Bvezfl dombokon, Rio de Janeiro felhőkarcolóinak árnyékában, tübb mint egymillió ember él, nem számítva azokat, akik estéről estére más és más ház eresze alatt vetnek maguknak és családjuknak űjságpaplrból „ágyat“ az utca kemény kövezetén. 35 millió ember szakadt cipőben vagy mezítláb, rongyos Ingben ás nadrágban, anélkül, hogy biztosítva lenne a napi egyszeri meleg étel a számukra, legtöbbször állandó munkahely nélkül, akik rosszul fizetett Idényvagy alkalmi munkákból, házaló kereskedésből vagy koldulásból tartják fenn magukat. Ok egy könyörtelen gyarmati politika áldozatai. A bel- és külföldi elnyomók évszázadokon át függőségi és lakáj-állapotban tartották a világ egyik leggazdagabb országát, Brazíliát, olyannyira, hoy az ma a „gazdaságilag elmaradt“ államok közé tartozik. De azért a ma csak ügy-ahogy eltengődő emberek nem élnek cél és remény nélkül. A világ reálpolitlkusai, akik 1960-at annak idején „Afrikai év“-nek neveztek el, egyöntetűen megegyeznek abban, hogy mér régen megkezdődtek a latin-amerikai évek. A latin-amerikai óriás is felébredt bosszű álmából a szocializmus korszakában és hétmérföldes léptekkel halad a függetlenség útján. Brazíliát, amely rég megszűnt gazdaságilag az USA függvénye lenni, ott találjuk az első sorokban. Nincs messze már az Idő, amikor a ma még „megkorbácsolt“ brazíliaiak Is kiveszik majd kínzóik kezéből a kolonlalizmus eszközeit. Pernambuco, ez az északkeleti szövetségi állam volt a kezdeményező. 25 millió ember él Eszakkelet-Brazilia kilenc államában. Ok, a népnyelv szerint, a kétszeresen megkorbácsoltak. Szenvednek a perzselő szubtrópusi naptól, amely hatalmas folyókból patakokat csinál vagy teljesen kiszárít, amely klperzsell a fákat és a füvet, úgyhogyl csak a kaktusz és az agave marad meg, mint egyetlen víztároló a szarvasmarha számára. Maga a nagy ellenállóképességű kaktnsz is nemegyszer kipusztul a gyilkos szárazságtól, fis fiszakkelet-Brasllla 25 millió lakosa ugyanakkor egy középkori feudális rendszer terheit is nyögi, amely csaknem változatlanul fennmaradt a portugál hódítók kora óta. Legnagyobbrészt parasztok, de nyolcvan százalékuknak nincs saját földje. Így aztán a nagybirtokosok, a fagendeirók cukornádültetvényein dolgoznak. Tőlük bérelnek egy darabka földet, amelyben felépítik kunyhójukat és amelyen a legszükségesebb élelmiszereket is kitermelik. Az „édes gyom tengere“ azonban, ahogy északkeleten a cukornádültetvényeket hívják, mert a legjobb termőföldeket felfalják, amelyeknek Brazília élelmiszerszükségletét kellene fedezniük, hiszen ebből ma behozatalra szorul, csak 3—á hónapos idénymunkát nyújt. (A XVII. században még Brazília fedezte Európának csaknem teljes cukorsxükségletét. Azóta fontosság tekintetében már rég a kávé lépett a cukor helyébe.) 80 cruzelröt fizetnek naponta az aratómunkásoknak. 90 cruzelrót, amiért egy csomag cigarettát meg néhány csésze kávét lehet kapni. Vagy egy palack sört meg négy doboz gyufát. Egy egyszerű ebéd valamelyik gyorsbüfében 300—400 . cruzeiróba kerül. De az árendált föld is csak egy termést hoz az északkeleti aszályos vidéken, fis ezt meg kell osztani a fágendeiróval. Minduntalan felüti a fejét az éhínség ebben az országban, amely 67 millió helyett 100 millió embert kényelmesen el tudna tartani és a világ éléskamrája lehetne. A gazdát coronelnak hívják, ez a régi portugál ezredes, akit katolikus uralkodója küldött ide, hogy megvédje az új gyarmatot a korona számára. A coronel még ma is sokszor élet-halál ura. Saját testőrsége van, amely parancsait, még ha gyilkolásról is van szó, vakon teljesíti. Csak egy dolog ű) a földesurak falvaiban: a brazil parasztszövetségek amelyek 1954 óta állandóan terebélyesednek, jő szervezettségük és céltudatosságuk, erejük ma határt szab a fagendeirók hatalmának. Közel 600 000 tagot számlál a két nagy brazil parasztszövetség. Követelésük épp olyan logikus, mint jogos: a föld azoké kell hogy legyen, akik arcuk verejtékével művelik. Arassanak azok, akik a magot elvetették. Fel kell figyelni erre a követelésre, amelyet a brazil munkásosztály és a polgárság egy része is közös parlamenti akciókkal támogat. Brazília Kommunista Pártjának programja mozgósítja a néptömegeket. Pernambucóban egy haladó kormánykoalíció került hatalomra. Az észak-amerikai monopóliumok és a velük szövetséges fagendeirók érzik, bogy dűs napjaik meg vannak számlálva Brazíliában, ök találták ki az „Északkelet puskaporos hordója“ kifejezést Pernambuco áliamrél. Ebben az esetben nem mondanak ellent nekik a brazíliaiak. , —ta — Középső és mutatő Ujjúkat' „V“ betű alakban emelik a magasba ezek a brazil dolgozók. így juttatják kifejezésre a vitória szót, vagyis azt, hogy „győzünk“. A kilenc északkeleti állam 25 millió dolgozója vette fel a harcot e Jelben. Pernambucóban tavaly már megnyerték az első csatát a hazai fagendeirók és a külföldi monopóliumok ellen. Győztesen kerültek ki az 1962 őszén megtartott választásokból. Az ő emberük, Miguel Arraes (lent), a földreform előharcosa, lett Pernambuco állam kormányzója. fígutfdíicfos- Mffa/’fácfefak Hatmilió férfi hagyja el otthonát az aszály beálltával, hogy munkát keressen a partvidík nagy kikötővárosaiban, miközben az asszonyok sé a gyerekek házllparból, legtöbbször fazekasságból próbálnak megélni.
