A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-10-06 / 40. szám
JlRI SOTOLA Egy apa ajándékai Varázsgolyót adok neked, benne lelsz mindent, ha lélekzeted visszatartod, végtelen boldogságot, hatalmas hegyeket, hattyúrajt mely szürke falak közt félve csapkod, zöld szobát, hol a melegben élnek, emberek nyüzsögnek, s hol kávé, boros üveg dugófa, gyalult asztal Illatai mind keverednek, folyómentt várost, zöld lobogást rézgállcból és lombikból és pléhből, kalandok városát, drótfüvek, mohák prérlfét, ennyit látsz csak az egészből, repülök törzsét, koromesőt, gyümölcshéfat, madarak finomívű vázát, Illúziókat savanykás pácban, veszettséget és lampiónok lobogását, a víz, a só, s a verették finom kristályait, parfümöt, szignálokat, s a két sarkot, a délit és az északit, hullócsillagot, villámcsapást, egy kígyó pápaszemét, és mindezt neked adnám, mindezt a falakra festeném, és Jön a zápor, az egészet összemaszatolja, s oda a festés, sírni kell, nincs ml fáfdalmamat oldja de mit Is adfak hát akkor, egyáltalán mim van? mi téged vigasztaljon, hideg szobát adok, tégla s köményszaggal átitatva, MIROSLAV HOLUBí A világ közepén A világ közepén Abszolút éjszaka, abszolút utca, abszolút Prága. Semmi. Semmi csak a szemed. Talán a falak, talán a mennyezet, talán a föld utolsót lihegő tüdeje. Senki. Senki csak te. A linóleum és a fal között, a könyv és a kés között, a kesztyű és a gyufa között, a név betűi között, a fajok között, az ujjak között a csend első hajtásaiból kinő a fa. A hullám tétováz, nem úszik el a hajó, s a fésűben egy hajszál dalol. szelet haladba, követ, s agyagot, tört tenyeret, sarat a lábra, keserüszagú életet •— érlel az ég palástja, Soha. Sohasem hittem volna. Hogy a világ közepén van a boldogság. darabka kenyeret, s hozzá egy jó szót, _ várost, utcát, s nem adok hozzá tllatosítót, kínos keserűséget, néhány ismert csalást, gyűrt papírost, régi ledőlt tornyot, óriást, lábast, kanalat, egy pár cipőt, régi térképet, s mindazt, ml fáj, s ami éget, s halálomig, mi megmarad, végül. balgaságomat, kevés, csaknem semmi, össszegezésül, és verseket, miket olvasatlanul hagyott a sok dóré, a szerelem szobrát, ne félj, térdepelsz még te is előtte, és minden izzó döbbenetét, hogy élek, minden bolondot, fantáziát, lidércet, * adok legalább dohányt, legalább tiszta asztalt, cipőt, sót, télikabátot ez talán megvigasztal, kevés vizet, ostobaságot, műrózsa drótját, könyvet, széket, kapucslgorgást, nem adok mitsem érő végtelent, sem hattyút szürke ketrecében, csak víg emberi reményt, közönséges dolgokat éppen, üveggolyót — s ha a kincset benne nem találod, ' hagyok legalább kérést hiszem, hogy megbocsátod... Egy pillanatig sem képezheti vita tárgyát, hogy, a jelenkori cseh irodalom Jiff Sotola és Miroslav Holub költészetében csúcsosodik ki. Stílusában, formájában két különböző költészet ez, ami közös bennük, az a problémák -naisága, melyet utóiéra hetetlen művészi eszközökkel emelnek költészetté, Sotola nagy koncepciókban gondolkodó költő. Kölí tészetét az okok és okozatok a valóság teljes megi ismerésére való törekvés jellemzi. Holub költészete viszont szűkszavúságával, szinte csontig lemezte-: lenített szavaival ragadja meg az Olvasót. — Az itt' közölt verseket TÖTH ELEMÉR fordította. MIROSLAV HOLUB Szerelem Kétezer cigaretta. Kétszáz kilométer faltól falig. Átvirrasztva másfél örökkévalóságot a hiábavalóság hava fölött. Szavak tonnái, mint a gyíkmadár nyomai a homokban — öregek, Száz könyv, melyeket meg se írtunk. Száz piramis, melyeket fel se építettünk Szemét. Por. .' Hőség, mint a világ elején. Bizony mondom néktek: gyönyörű volt. 11 fcO SO M <u cß O cd §
