A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-25 / 34. szám
Emil F. Knieza: Csak azért sem adjuk fel Blatnicát! Részletet közlünk Emil Knieza készülő könyvéből, amelyet a Nase vojsko kiadó készít kiadásra. Knieza érdekfeszítő műve a szerző Szlovák Nemzeti Felkelés előtti, alatti és utáni Időkben szerzett élményeit tartalmazza. lóformán le se pihentünk még, alig száradt meg a ruhánk, s máris el kellett hagynunk a harmaneci laktanyát. Üj, ismeretlen helyre szállítottak bennünket katonai tehergépkocsikon. Az eső könyörtelenül verdeste a kocsik ponyváját, az egyhangú dobolás csakhamar mindnyájunkat álomba ringatott. Staré Horyn rövid pihenőt tartottunk, este megérkeztünk Tureckára. Ott kettesével szétszéledtünk, hogy végre kipihenhessük magunkat. Ogy látszott, hogy legalább egy ideig ittmarad-i.ik, amikor vasárnap, szeptember 24-én értem jött törzsparancsnokunk, Szmirno elvtárs. — Válasszon ki néhány ügyes embert — szólt hozzám —, indulunk Kráfová Studnára. A zászlóalj utánunk jön. Kiválogattam egy féltucatnyi utekáSi fiút, közöttük Otto Wagnert, a bratislavai fodrászt. Otközben bőrig áztunk, de nem bántam. Hamcsenko társaságában akár a világ végére is elmentem volna. Most legalább alkalmam lesz, hogy egyet-mást megtudjak tőle Vologyáról, vagyis Szmirnóról. — Vologya — magyarázta Hamcsenko — valahonnan Moszkva környékéről származik. Huszonegy éves volt, amikor elvégezte a tisztiiskolát és már hadnagyi rangot viselt, amikor Szlovákiába vezényelték. Augusztusban ugrott le ejtőrernyőn nem messze Zázrivától. Nagy erőfeszítéssel jutottunk csak előre, mert csizmánkhoz úgy ragadt a sár. akár a csiriz. A sűrű köd miatt fogtuk szomszédaink kezét. Hogy egymást szem elől ne veszítsük, Vologya szabályos időközökben három lövést adott le fegyveréből, hogy fenntartsuk a kapcsolatot a mögöttünk haladó századokkal. Kráfová Studnán kissé elosztott a köd, de alattunk, mintha az egész hegyvidék gőzölgőit volna. A hegytetőn két kunyhót találtunk. Az egyiket, amely kőből épült, már lefoglalták. Nekünk csak a másik jutott, amolyan fakalyiba, amelyet sebtében meg is szálltunk és kényelembe helyeztük magunkat. Hajnalhasadtával felderítőink azután útnak indultak a gaderái és blatnicai völgybe. Ojból megeredt a sűrű, aprószemű eső, mi pedig a sátorponyva alatt izzadtunk. Dél felé egy sziklagerincre értünk. Alattunk kis csermely csörgedezett. Övaosan leereszkedtünk a közeli faviskóhoz, amikor annak ajtaján két katona lépett ki és sajkával vizet merített a forrásból. Megtorpantunk, mert még nem tudtuk kivenni egyenruhájuk színét. De ezután leküzdöttük magunkban az első ijedelmet és bizonytalanságot, felszedelőzködtünk, s mikor már egészen közel értünk hozzájuk, elkiáltottam magam: — Halló, fiúk! Azok kisé összerezzentek, ránk maradtak, de csakhamar behúzódtak a viskóba. — Halljátok, kik vagytok? — folytattam a vallatást. — Katonák... A vak is látja! — motyogta valaki, miközben fejét kissé kidugta a nyíláson. — Honnan jöttök? — faggattam őket. — Az anyád vala... — itt eltüsszentette magát — valahol ne sirasson! Melyik egységhez tartoztok? — folytattam konokul a kihallgatást, nem hederltve a kihívó beszédre. — Ki a kommandántsok? — avatkozott bele Vologya. Egy másik katona, aki társát igyekezett kimenteni zavarából, ugyancsak egykedvűen, vállrándítva odavetette: — Mi közünk a kommandánshoz! És ti kik vagytok? — Partizánok. Amint ezt meghallották, további két katona került elő a kalibából és bizalmatlanul méregetett bennüket. — Hol vagyunk tulajdonképpen? — érdeklődtünk. — Gaderában — válaszolták kelletlenül, mintha mi akarnánk kitúrni őket hajlékukból. — Merre tartatok? — tette hozzá az egyik. — Blatnicára. — Tyű, az apád — csodálkozott valamelyikük. — Megesznek ott benneteket a németek — bölcselkedett egy harmadik. — Tele van velük a község — fűzte hozzá fontoskodva. — És ha? — szólalt meg most oktatólag Hamcsenko és rosszallóan méregette a katonákat. — Talán diadalkaput állítsunk nekik? Vagy bújjunk előlük az anyánk szoknyája mögé, mint ti? — Hát hozzánk nem csatlakoznátok? — igyekszem lelket verni beléjük. De azok csak kézlegyintéssel válaszoltak unszolásunkra, mintha azt mondanák, hogy: „Szerethettek bennünket és pusztuljatok!“ Vagy: „Csak eredjetek, ha jólesik! Mi már megelégeltük a csihipuhit.“ — Fegyelmezetlen társaság! — mormogta maga elé Vologya. Inkább ne találkoztunk volna velük, még ránk is átragad a bizonytalanság érzete. Szerencsénkre azonban a legelső erdészlakban ismét öntudatos harcosokra bukkantunk. Ebben az épületben ütött tanyát a felkelők egyik alakulata. Fednr Zorkőcy kapitány vezénylete alatt, valamint a martini nemzetőrség milíciájának partizáncsoportja Tőlük értesültünk arról, hogy Turöianska Blatnica állandóan cseréli a gazdáját, hol a németek, hol a partizánok foglalják el. Vagy egy órai menetelés után elértük a Plesovic csúcsot, amely a Blatnica völgyét uralja. — Németek! Németek! — hangzott a kiáltás mindenfelől. Ugyanakkor visszaözönlő katonákba ütköztünk. Meg se álltak, figyelemre se méltattak, bennünket, amikor Vologya rájuk szólt. — Csak azért sem adjuk fel Blatnicát! — kiáltotta el magát Hamcsenko. Ezzel nekirugaszkodott, mi pedig utána iramodtunk. ford: G—k. Németh István versei Hej, világcsodára szántan Hej, világcsodára szántan bolyong az ember, homlokán égő érem, és mégis fázik. Kezei megkötve, szívén termor e gúlát or, — a gyufaskatulyából már kinőnek vágyai — költők, hentesek, versenyzők, mint akit megbabonázták, táncolnak egymás homlokán, és a csodás álom tört szárnyakon jár. Rügyezni kezd a fa Rügyezni kezd a fa, kopár ágvégekbe tódul az illatos mézga. Gyerekhang, madársző, szél szalad — ellobban az ablakok redőnye. Magányom fekete éjből vert Magányom fekete éjből vert sok ezer gyilkos kard. Ketté, hárommá, tízzé, százzá, ezerré hasítják fejem, szédületes iramban tülekednek sólyomszárnyak és ólomlábak idebenn. Bolond a költő? — Nem, csak plem-plem. Átléptem a halált Átléptem a halált azután, hogy megszülettem; de közben a magasba kifeszített zsinegen lengve és imbolyogva megpróbáltam öklömmel tágítani az eget. Asszonyom volt — itthagyott; mert ő csak akkorának tudta elképzelni a kék eget, mint amekkorát kifeszítettek felette. 11
