A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-18 / 33. szám
értünk a faluba, egy kis vargabetűvel elugrottunk Deáki határába. Azt mondta a gépkocsink vezetője, hogy nézzük meg, mennyire vannak az úszómedencével. Megnéztük. Már csak azért is, I mert hiszen kevés helyen épül úszó- 1 medece. Nagyobb városkákban, persze j ez már nem ritkaság, de két kis falu kö- I zOtt? Deáki és Szeli határán valóban 1 úszómedencét építettek. Hogy oda járhasj son a környék lakossága. Ebédszünet volt j éppen, egy nagy ernyő alatt pihentek a j dolgozók a nagy melegben. I — Megnézhetik bizony, szép nagy medence lesz ez — mondta büszkén az egyik betonozó. Valóban, ötven méter hosszú — fele annyi széles. — Víztárolónak készült, aztán felmerült a gondolat, ha már víztároló, legyen úszómedence ts egyben. A gondolatot tett követte. Az ilyen medencében hamar megtanul úszni a fiatalság. Kár, hogy rajtköveket nem építettek a betonszegélyre, rövidesen talán arra is szükség lesz már, mert nemcsak futballt játszanak a környék fiataljai, hanem úsznak ts, vízilabdáznak Is. Ismét közeledik a falu a városhoz. Este a felsőszélt művelődési otthon előtt sorakozott a nép. Többnyire fiatalok, de Idősebb ts akadt köztük. A kezdés ugyan elhúzódott, ám az ilyesmit nem ve-Ép testben ép lélek Nem, ezzúttal nem a testnevelés népszerűsítését tűztük ki célul. Bár arra ts kitérünk, mert hát az ép test a sporttal és a testneveléssel áll szoros kapcsolatban. Az ép lélek követelménye a kultúra. Érvényes ez városra, falura egyaránt. A városban a múltban Is megvoltak a előfeltételek a testnevelés és kultúra számára, de falun? Ml tagadás, a falvakon sokkal nehezebb problémát jelentett a kívánt előfeltétel megteremtése. Ma már a falvakon ts megvalósítható. Íme egy példa a sok közül. Felsőszeltn jártunk. Még mielőtt behetjük zokon. Nyáron, dologidőben. Amikor éppen Indult az aratás. — Te, nem vallunk Itt szégyent? — aggodalmaskodott Mács József író, az ő Irodalmi ankétja volt ugyanis meghirdetve. Deák József tanító megnyugtatta: — Ne félj te attól, összegyűlnek az emberek, csakhát világoson még akad munkája a népnek ... Igaza lett. Elég szépen megtelt a terem. Az irodalom után érdeklődő, hálás közönség töltötte meg a széksorokat. Aszszonyok, lányok, férfiak, fiatalok. Gyerekek ts voltak. Még akkor ts jöttek, amikor Vajda tanító bejelentette a műsor megkezdését és Deák József belekezdett trodalmt Ismertetőiébe. Talán mondanunk sem kell, hogy nagy sikere volt , Mács József felolvasásának, és e tekintetben nem maradt el mögötte Major Ágoston enyhe Iróniával, humorral átszőtt beszámolója a Hét működéséről, a levelezőkről. Az trodalmt estet szavalatok tarkították, jól megválasztott versanyaggal, de a hangulat felkeltésében nagy része volt tfj. Schramm Nándor zenekarának ts. Hát így volt. Egyszerű kts irodalmi est, mégis jelentősen elősegítette a kultúra fejlődését. Az előadók megtalálták a közvetlen kapcsolatot a hallgatósággal, S ez a fontos. A magyar ajkú lakosság szívesen olvassa az Irodalom termékeit, lelkesen megtapsolta költőink művelt, meghallgatja az trodalmt est előadóit. Mondták ts eleget, hogy jöjjenek el máskor is, ne zárkózzanak el a falutól, a falvak lakossága ezen a téren ts haladni akar a fejlődés útján. ^ —os—