A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-18 / 33. szám
II. Az elsötétített szobában gyönge villanykörte égett Péntek letette a hátizsákot. — Ül} le— mondta Farkas. — Tegnapra vártunk. Már azt hittem__ Fáradt vagy? — Egy kicsit — mondta Péntek. Kigombolta nagykabátját. — Sándor nincs itt? Farkfis elfordult. — Te viszed fel a hátizsákot — mondta. — Sándort tegnapelőtt... Péntek ránézett. ' — Meghalt? Farkas a szekrényhez lépett, a műlába tompán koppant a padlón. — Ki akarták szedni a dinamitot a híd alól — mondta. Kenyeret és margarint tett az asztalra. — Mi volt Mátéházán? — Félóra alatt kifüstóltük őket. A tábori csendőröket lefegyvereztük. Szelt a kenyérből. — Körülvettük a parancsnokságot. — Lassan rágta a kenyeret. — Simán ment minden Nem vesztettünk embert. — A hátizsákra mutatott. — Itt vannak a parancsnokság Iratai. — Orvosságot szereztél? Péntek bólintott. — Mikor kijöttünk a faluból, találkoztunk azokkal, akiket Fülek mellett dobtak le. Én hamar elváltam a fiúktól. Azt mondták, Rimabánya felé mennek. — A csendőrök büntető expedíciót szerveznek. — Tegnap egész nap egy csűrben rostokoltam — mondta Péntek. — Adj egy kis vizet. Farkas kiment. Péntek az ágyat nézte. Míg az állomásról ide ért, mindig azt járt a fejében, milyen jó lesz lefeküdni. — Rádférne a pihenés — mondta Farkas. Letette a poharat. Cigarettával kínálta. Péntek rágyújtott. — Mikor átszálltam a vicinálisba, elkaptak — mondta. Röviden elmesélte a kalandot. Utána halkan beszélgettek. — Indulhatnál — mondta végül Farkas. — Adj egy sapkát. Az enyém elveszett. Öszhajú, bajuszos, ember lépett a szobába. — Ismerkedj meg Péntek Barnával Csonka elvtárs — mondta neki Farkas. A férfi kezet nyújtott. : — Honnan? — A kijevi partizániskolából — mondta Farkas. — Melyik csoportból? — A központi gyűjtőállomásról — mondta Péntek. — Már beszéltem róla — mondta Farkas. — Ö viszi fel az iratokat a kapitánynak. A férfi bólintott. Farkas megmagyarázta Pénteknek, merre kell menni. — Itt az igazolvány — mondta aztán. — Kárpátaljai menekült vagy ... Péntek eltette a cédulát Begombolkozott, hátára segítették a zsákot. — Ha bajba kerülsz — figyelmeztette Farkas —, mondd azt, hogy Weiner erdészt keresed. Kezet fogott a két emberrel, felhúzta kesztyűjét. Havazni kezdett, a nagy hópelyhek ferdén szálltak a szélben. Elhatározta, hogy kimegy a temetőbe s vár amíg besötétedik. Farkas nem gondolt arra, hogy a süvítő szélben nem hallja ember a hangokat: két őrjárattal találkozott, az egyikbe majdnem beleszaladt. Az utolsó pillanatban ugrott be a templomba. A víztoronynál körülnézett. Átvágott a síneken. Nem az akácokkal szegélyezett úton indult el, hanem az árok mellett. Lassan haladt a nagy hóban. Kiért a temetőbe. A szél szünet nélkül fütyült. Egy sírkő mögé húzódott. Sapkája, kabátja már fehér volt. Egyszerre autózúgást hallott. Az utat eltakarta egy kazal, messzebbre nem látott a hóesés és a szürkület miatt. Valaki németül beszélt az autó mellett. A hóba vete:te magát, könyökét beleütötte a sír szélébe. Érezte hogy a seb vérzik. Sikoltás, majd géppisztolylövéseket hallott. Az autózúgás távolodott. Csönd volt. Egy ideig még várt. Megigazította a hátizsákot, s a kazalhaz osont. Túl az úton a szántóföldön két holttest hevert a hóban. Átfutott az úton. Az egyik halott a hátán feküdt. Lány volt, barna haja szétterült a havon. Arcát, testét gyorsan belepte a szakadó hó. Péntek észrevette, hogy a lány mellett zöld fejkedő fekszik. Nagynehezetn felhúzta kabátja ujját, a havas kendőt vérző könyökére tekerte. — ★ — A hadnagy egymásra vetette csizmás lábát. Róza asszony és Gitta egyszerre akartak beszélni. A heverőn ültek. A hadnagy felemelte a kezét. — Talán sorjában — mondta. — Így nehéz megérteni. A kiterjesztett szárnyú fajdkakas alatt ült. Kérlek — mondta Róza asszony, s félrenézett. — Mondd el te. mama — mondta Gitta. Felhúzta a lábát a heverőre. 'Ä hadnagyot nézte. — Éppen krumplit hámoztunk a konyhában — kezdte az asszony idegesen. — Dehogy, mama — nézett rá Gita. — Akkor még a babot válogattuk ... — Szivem, ha te jobban emlékszel... Igaz, csakugyan babot válogattunk... Igen... Arról beszéltünk, hogy... No, mindegy... Egyszerre kivágódott az ajtó, Mariann lélekszakadva futott ki hozzánk, hogy jöjjünk gyorsan, egy sebesült ember van a hallban ... Képzelheted, mennyire odavoltunk... — Róza asszony mereven ült, megigazította hullámos fehér haját. A padlón feküdt? — kérdezte a hadnagy. — Apa karszékében ült — mondta az asszony. Gitta sóvárogva nézte a hadnagy arcát. Az asszony folytatta: — Rögtön láttuk, hogy valóban sebesült a válla... Nagyon sápadt volt és erőtlen ... Ugye, édesem? — ezt Marianntól kérdezte, aki bejött a konyhából, s az ajtófélfához támaszkodott. — Igen — felelte Mariann. — Az volt az érzésem, hogy már láttam valahol ezt az embert. A hadnagy maga elé nézett. Elővette arany cigarettatárcáját. Pár pillanat múlva az asszonyra mutatott a tárcával. — Most hol van? — A szalonban, a kisdíványon. Alszik. A hadnagy felállt. — Kárpátaljai menekült — mondta Gitta. A hadnagy legyintett. — Megszállott terület. Nem lehet ellenőrizni. Igazolványa van? Van. Róza asszony felkelt, keresni kezdte a cédulát. Megtalálta a szivardoboz alatt. — Tessék. A hadnagy átfutotta. — Nos igen... Hogyan sebesült n\eg? És egyáltalán: mit keresett errefelé a hóviharban? — Azt mondta, egy erdészt keresett, és közben eltévedt. Az erdő alatt valami lövöldözés volt, s egy golyó véletlenül eltalálta. — Könnyű sebe van — mondta Gitta. Reggelre összeszedi magát. Mehet,sehová akar. Tekintete a hadnagy, szemét kereste. — Gyerünk aludni. A hadnagy felnézett. — Reggel küldjétek el. Menjen a francba. — Lefekszünk? — kérdezte Gitta. (Folytatjuk) 10
