A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-11 / 32. szám
1r nrilencvenöt évvel ezelőtt a gömörl Hanva községben szomo/ \ rúan csengett a harang. Messzezúgó hanggal adta az emberek tudtára: utolsót sóhajtott a költő lf>mpa Mihály... A harang zúgott zengett s a hanvai nép sírva búcsúzott lelkipásztorától. Tompa Mihály életében sokat szenvedett. Anyját kicsiny korában elvesztette, apja „nincstelen" foltozó varga volt, aki a fiúcskát nagyszüleihez adta Igricbe, akik a szájhagyomány szerint — kérlelhetetlen szigorral büntették a gyerek legkisebb csíntevését is s szántóvető földmívest akartak belőle nevelni. A kis Mihálynak nem volt rózsás az élete. Szülői szeretet nélkül, árván nőtt fel, nagyszülei pedig nem értették meg érzékeny lelkületét... Így már élete első Lackóné Kiss Ibolya: A szenvedő költő évtizedében magábazárkózott lett, vidám cimborái között sem tudott felmelegedni... Tanítója azonban csakhamar felfedezte tehetségét s kieszközölte, hogy Sárospatakon tanulhasson tovább... De miből? Anyagi támogatásra családja részéről nem számíthatott, így kénytelen volt úri fiúk inasaként dolgozni. Már eben az időben feltűnt verseivel, melyek közül többet a fővárosi lapok is közöltek. Sikerei azonban csak futó örömet okozhattak, mert betegeskedni kezdett s testi szenvedései, melyek élete végéig kísérték zárkózottá tették. Tanulmányai befejeztével Bején kapott lelkipásztori állást, majd Kelemérre s onnan Hannára került. Közben már mint ismert költő több, nagyobb városba hívták, jövedelmezőbb egyházi állásba, de ő — Szakáll János ref. lelkész szerint — így fejezte ki ragaszkodását Hannához: „A hanvai pap hamvai Hanván fognak hamvadni.“ ... 1849-ben megházasodott, nőül vette Soldos Emíliát akivel élete végéig harmonikus életet élt. Boldogságát azonban nemcsak a testi kín zavarta, de az a mérhetetlen lelki fájdalom is, melyet a szabadságharc leverése okozott neki. A nép szenvedett s vele együtt az érzékeny lelkű költő, aki mint nemzetőr-pap, vett részt a magyarság harcában, melynek leverésébe nem bírt belenyugodni. Nemzetét letargiájából „A golyóhoz" c. versével akarta felrázni: „Megenyhült a lég, vidul a határ, S te újra itt vagy, jó gólyamadár! Az ócska fészket megigazgatod, Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod. Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak ' Csalárd napsugár és sirő patak; Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet, Az élet fagyva van s megdermedett. Csak vissza, vissza! dél szigetje vár, Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár. Neked két hazát adott végzeted, Nekünk csak egy volt — az is elveszett! Repülj! Repülj és délen valahol A bujdosókkal ha találkozol, Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk, Mint oldott kéve, széthull nemzetünk ...“ A vers megjelent. Következménye: sok heti fogság, vallatás, megalázás. . Testben, lélekben megtörve kerül vissza családjához Hanvára. A szabadságharc leverését követő évek ki nem törülhető nyomot hagytak lelkén. Búskomor lett... Lelkiállapota, felesége betegsége, s gyermekei kora halála miatt mind súlyosabb és súlyosabb lett: elvesztette az életbe vetett hitét.., „Hová nézzek? Szeretteimből Egyik beteg, másik halott. Kórágyon fekszik szenvedő nőm, Térítőn kedves gyermekem.“ A Soldos-család leszármazottjai szerint Tompa, életének utolsó hónapjaiban már az öngyilkosság gondolatával is foglalkozott. Valószínűleg elhatalmasodott szívbaja is hozzájárult lelkiállapota teljes leromlásához: látomásai voltak, az Istent látta megjelenni maga előtt s hallotta hangját: „Nemsokára együtt lesztek nálam." 1868 július 30-án halt meg. Franyó Zoltán A Román Népköztársaság egyik legtehetségesebb írója, költője és műfordítója, az orosz, román, cseh, szlovák, lengyel, bolgár, angol, francia, olasz, flamand, spanyol, latin, görcg, perzsa, arab és kínai irodalom szépségeinek magyarra és németre ültetője, a temesvári 76 éves, égszínkék szemű, örökifjú Franyó Zoltán, csaknem hat évtized óta a hangyák és a nagyon nagy tehetőségű mesterek rendkívüli. fáradhatatlan szorgalmával munkálkodik szebbnél-szebb műfordításain, a népek közötti béke és barátság elmélyítésén. Nem érdektelen Franyó Zoltánnak és a csehszlovákiai irodalom kapcsolata. Franyó Zoltán az első világháború után Becsben él emigrációban. Itt szerkeszti Gaál Gáborra] együtt a „Tűz“ c. folyóiratot, amely eleinte havonként száznyolcvan oldalon, kötet formájában jelent meg, később pedig mint hetilap terjedt el újság alakjában. Ebben az időben Franyó Zoltán végezte a folyóriat szépirodalmi, Gaál Gábor pedig a kritikai szerkesztését, melynek segítségéve] sikerült összekapcsulniok a magyar nyelvterület legkiválóbb haladó szellemű íróit. Állandóan közölték a Tűz-ben a legnevesebb cseh, szlovák, román és jugoszláv írók Írásait is magyar fordításban. Ezek között gyakran szerepelt Taroslav Vrchlickff. Antonín Snva. Otnkar Brezina és Tiff Wolker — Frano Zoltán fordításában. Ö volt az 1914—1918 világháború utáni új csehszlovák líra első magyar tolmácsolója. Fordításai a cseh és szlovák irodalomból a másik bécsi emigráns sajtó orgánumban, a „Jövő“ hasábjain is megjelentek. Mikor az egyre nagyobb példányszámban megjelenő lap költségét már nem bírták fedezni, kénytelenek voltak azt megszüntetni. Franyó Zoltán a romániai Aradra költözött, ahol megalapította a „Genius“ folyóiratot, amelynek első száma 1924. január elsején jelent meg. A lap a magyar nyelvterület irodalmi alkotásait szervesen bekapcsolta az egyetemes világkultúra folyamatába. Így született Aradon európai színvonalú magyar irodalmi orgánum, egy új írónemzedék -szabad fóruma. Itt jelent meg Antonín Sova hat verse is. A folyóirat önálló rovatot nyitott a csehszlovákiai magyar írók részére. Számról számra jelentek meg a rovatban Juhász Árpád, Földes Sándor, Győry Dezső, Simándi Pál. Mihályi Ödön, Segesdy László, Szenes Ernő, Lányi Menyhért és Kom- Iós Aladár versei, Tamás Mihály novellái és Gömöri Jenő megkapó tanulmányai a pszichoanalízis haladásáról, s Mihályi Ödön prágai és Tilkovszky Béla bratislavai levelei. Komlós Aladár, aki a „Genius“ szlovenszkói szerkesztője volt, úgyszólván minden számban szerepelt újhangú verseivel, irodalmi helyzetjelentéseivel, eszszéivel és könyvbírálataival. Jóval azelőtt, mielőtt még a kolozsvári „Kórunk“ kassai szerkesztője lett volna, a „Génius“ főmunkatársa volt Fábry Zoltán is. A stó«z* magányából Adyről, Hebbeluől, Lányi Menyhért és Tamás Mihály novelláiról érkeztek érdekes írások. Itt jelent meg az „Ember-irodalom“ című tanulmány is, melyben a haladó humanista már magasabb szinten, a forradalmi publicista marxista vértezetében küzdött a polgári előítéletek és reakció lélekmérgező kísérletei ellen. 1926-ban kapott más irányú megbízatása Aradról Temesvárra szólította Franyó Zoltánt, aki kapcsolatait a csehszlovák irodalommal és olvasókkal nemcsak hogy továbbra is fenntartotta, de tovább is fejlesztette, elmélyítette. 1938-ban a müncheni árulás isztendejében, amikor a nemzetiségi türelmetlenség és a nacionalista-sovonizmus állampolitikává vált a Kárpátokon innen és túl, Franyó Zoltán csehszlovákiai előadói körútra indult, amelynek során a prágai, bratislavai, kassai s besztercebányai rádión keresztül ismertető előadásokat tartott a román irodalomról, amelyet saját kitűnő műfordításaival illusztrált. Akkor közölte a prágai „Magyar Hírlap“ Franyó Zoltán nagyszerű fordításában Petr BezruC En című költeményét. Franyó Zoltán életműve a több mint ezer orosz, szovjet, román, cseh, lengyel, bolgár, latin, görög, kínai, arab, perzsa, francia, olasz, német, angol és spanyol költeményt tartalmazó „Évezredek húrjain“ c. 1958—1960-ban megjelent műfordítás gyűjtemény. A szlovák lírából Franyó Zoltán legutóbb Ján Smrek. valamint Milan Ferko verseit ford'*»*ta magyarra. DUNAJECZ LÁSZLÓ, Temesvár 12
