A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-11 / 32. szám
*•> •. Cheá fiaüdócícf, moimon». A kertes ligetfalusi ház udvarán régi típusú Zbrojovka Inépiesen Zetka) motorkerékpár. Első sárhányófán háromszlnü csehszlovák zászló, a hátsó fehér pléhtábla, fekete betűkkel: CS. A gép mögött kétkerekű, könnyű kocst. Körülötte olajos rongydarabon kulcsok tömege, csavarok és gyertyák, egy láncdarab, gumibelsö — egyszóval motoros csendélet. Impresszionista kép, az üvegveranda és a barackfák már rá sem férnek, csupán még egy fürge, Idős házaspár, Mtgráék, és valami ünnepélyes, várakozó hangulat. Még egy, az orrát mindenbe beleütő kutya kellene, mondhatná valaki, és a kép teljes... Hát, igen, a kutya is ttt van, a neve Bizsu. Kora tizennégy év, nagyothall és az utóbbi napokban mélabús és töprengő, szinte szomorú, mert megérezte, hogy a gazdát hosszabb időre elhagyják őt... Mtgra István ötvenhat éves. A felesége, Mlgra Márta hetvennyolc. A motorkerékpárjuk tizenhat éves (1947-es kiadás), s nem is tudják már, hogy mennyit utaztak vele. Összesen hát százötven év. S az út, amely előttük áll 2600 kilométer és előreláthatólag egy hónapig fog tartani. Az ember elgondolkozik: valóban meg lehet őrizni a fiatalság lelkes kíváncsiságát, hamvas vtlágbavágyását és félelem nélküli, töretlen lendületét? Az idős, a sokat tapasztalt ember számára Is meg— De ha majd az úton kell javltanil Látod Bizsu, egészen ide megyünk, az Adria mellá maradhat a vtlág csodákat rejtő, izgató Otrakészen lehetőségnek, s az élet színes, nagy kalandnak? Önkéntelenül is fiataljaink egyik furcsa, idő előtt „megöregedett" és érdektelenségben, unalomban és cinizmusban rekedt rétege fut az eszünkbe. Társadalmi probléma, mindenki tudja, miről van szó. Hogyan van az, hogy né mely húsz-huszonöt éves fiatal néha nem tud mit kezdeni saját magával, az életével, ttt ez a két idős ember meg úgy készül és úgy vág neki egy hónapos jugoszláviai kőrútjának, úgy izgul és lelkesedik, mint az Igazán életvidám emberek szoktak színes és lebilincselő nagy kalandjaik előtt? A „nagy kaland". Sokat beszélnek róla, bűvkörének fénye sok embert csábít, sokakat ösztönöz a keresésére, anélkül, hogy megtalálnák — néha kissé papírízüen az életet ts nagy kalandnak nevezik —, s lám mégis milyen könynyű megtalálni. Ügy látszik, a kaland lehetősége magában az emberben van, csak nem mindenki leli fel önmagában ... Régi újságcikket mutattak. „Szerkesztőségünknek tegnap két csehszlovák turista látogatta meg, Mlgra István és (akkori nevén) Hentsch Mária, a Csehszlovák Turista Klub tagjai. Kerékpáron járták be országunkat.. De milyenek hát valóban mint embe-Mígráéknak ez a motoros jugoszláviai út (rokonaik és ismerőseik vannak ott) egyben évfordulót ts jelent, és huszonöt éves emlékeket Idéz. 1938-ban voltak először Jugoszláviában. Kerékpáron. Az aszszony vált az első férjétől, akkor kerültek össze. Az asszony kerékpározni sem tudott, de megtanult. Ötvenhárom éves korában. A férfi tanította meg, futott a kerékpárja után és fogta, hogy le he essen. Aztán elmentek délre, és ott töltöttek egy hónapot, amelyet azóta sem felejtettek el. Tagadhatatlan a dolog romantikus szépsége, de az ts nyilvánvaló, hogy ez a szépség ts az emberben terem. Ügy látszik, akiben a fiatalság lendülete megmaradt, abban a romantikára való hajlam is tovább él. Talán egészen addig él, amíg maga az ember... — Emlékszel még a szerpentinekre? — Így az asszony. — En ne emlékeznék? — Mlgra István arca csupa huncut, derűs mosoly. — Tudod, mennyit cipeltem a vállamon a kerékpárokat » nyolc-tíz ktlométer hosszú szerpentineken! A váz már hólyagokat nyomott a vállamon. — Nekem meg néha elzsibbadt a lábam, le kellett szállni, pihenni és egyenesitgetni... — mondta az asszony. * rek? Az asszony legalább húsz évvel látszik flatalabbnak a valóságnál. Mosolygós arcú, élénk mozgású, cseppet sem megrokkant vagy összetöpörödött anyóka, mozgásában és szellemes beszédében van valami rokonszenves, fiatalos vonás. A férfi napbarnított, sovány és inas. Szabómester, az egyik bratíslaval „Vzorodev“-ben dolgozik. Nyoma sincs arcán az ülő életet folytató ember halványságának és nehézkességének. Mindketten roppant mozgékonyak, mintha rejtett villamos telepek ereje működne mozdulataik mögött (a temperamentumos jelző nem fedi pontosan ezt a fogalmat). De a legfeltűnőbb, hogy valami állandó derűérzet, valami permanens tréfálkozást hajlam, kedv és tehetség rejtőzik bennük. Alkukon szinte a szavak is valahogy más értelmet nyernek, ficánkolókká válnak, mintha nem férnének a bőrükben, mintha ők Is utazni készülnének. Az öreg Zbrojovka kitisztítva és megjavítva várja, hogy kifuthasson az utakra és nekivághasson a napfényes déli meszszeségnek. Indulás: pénteken! Viszontlátás: valamikor augusztus második felében! Szerencsés utat! Ouba Gyula Prandl Sándor lelvételei ■ _
