A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-03 / 9. szám
5, Két vereség Hogyan jutott csődbe a „hidrogénmonopólium“ politikája Néhány nappal Truman bejelentése után megkezdődött a hajsza az amerikai hidrogénfegyver előállítására. 1950 kora tavaszán a Los Alamos-i „atomváros“ igazgatói szobájában együtt ült Strauss tengernagy, Teller és Bradbury, az atomváros igazgatója. — Most érkezett a leirat Landsdale-től — szólt Bradbury — hogy a titkosszolgálat az „Üvegház“ fedőnevet adta az első hidrogénfegyver előállítási munkálatainak és az első próbarobbantásnak. Közölték azt is, hogy a biztonsági intézkedéseket megszigorították. — Persze — mondta Teller — én találóbbnak tartom a „Jégszekrény“ elnevezést, amit a fegyveren dolgozó kutatók használnak. — Jégszekrény? — kérdezte csodálkozva Strauss. — Igen, hiszen az egész szerkezetet rendkívüli módon le kell hűteni, mert a benne levő nehéz hidrogén csak Így kerül a robbanás létrejöttéhez megfelelő állapotba. — Jégszekrény — morzsolgatta a szót Strauss tengernagy. Nem rossz. Egy bomba, amely a nap hőmérsékletét megközelítő hőfokon robban és jégszekrénynek hívják. Teller figyelmeztetően felemelte az ujját — Nem bomba, admirális, még nem bomba, csak szerkezet. — Nem értem. — Mit gondol? Mit szólhatok egy emberhez, aki azt javasolja, hogy hagyjuk abba az atomversenyt, és mielőtt felrobbantanánk a hldrogénszerkezetet, kezdjünk tárgyalásokat az oroszokkal. Ma este elküldtem a pokolba. Csak azért hivattam, hogy tudja. Teller megkönnyebbülten elmosolyodott és kezet rázott az elnökkel... E közjáték persze nem tartotta fel a munkát, Ennivetokon. Október végén az Ennivetok korállszlget-csoporthoz tartozó piciny Elugelab szigetecskén készen állott a szerkezet. Valóságos monstrum. Hatvanöt tonnát nyomott és óriási kocka alakú védőszekrényben rejtőzködött, ami jelezte, hogy a hordozhatóság problémáját Tellerék nem tudták megoldani. A megfigyelők hetven kilométeres messzeségre távoztak el Elugelabtól, előre elkészített fedezékekbe. 1952. október 31-éről november 1-re virradó éjszakán megszólaltak a biztonsági körön kívül elhelyezkedő csatahajók hangszórói: Tíz ... kilenc ... nyolc ... hét...“ Teller a pincében Míg a piciny korállsziget körül lélegzetvisszafojtva figyelt a megfigyelők gyűrűje —, az Egyesült Államok nyugati partján, Kaliforniában, déli tizenkettőt mutattak az órák. Teller lassan végigment a kaliforniai egyetem kertjén a „Haverland Hall“ nevű épület felé, amelynek pincéjében a világ egyik legérzékenyebb szeizmográfja rejtőzött. A kicsiny szobát, amelynek gránit padlójába az érzékeny szerkezetet beépítették, egyetlen vörös villanykörte világított meg. Mintha Mefiszto figyelte volna a mélyben kísérleti eredményét. — Még nem sikerült megoldanunk azt a technikai feladatot, hogyan vólik az egész — és a harmadik szerkezet hordozhatóvá. Egyelőre majdnem száz tonna a súlya... Ennivetok és Elugelab Strauss hangjából aggodalom csendült ki: — Ez komoly dolog. Ez meghosszabbítja azt az időpontot, amikor újra vissza tudjuk szerezni az atommonopóliumot és ennek megfelelően, tudjuk kezelni Moszkvát. — És ml lesz — kérdezte halkan Bradbury — ha az oroszok lesznek gyorsabbak abban a versenyben, amelyet mi kényszerítettünk rájuk? ü; — Az lehetetlent — legyintett Strauss. Bradbury figyelmeztetően emelte fel az ujját. — Ne felejtse el admirális, Groves tábornok esetét a kongresszusi blzottsőg előtt. Hatvan évet jósolt a szovjet atomfegyverre és három év alatt csinálták meg... Teller komoran, szótlanul bámult maga elé... Két és fél esztendeig hajszolták az amerikaiak a pokolbombát. 1952 októberében a Csendes-óceán végtelen vizslvatagának közepén, egy Ennivetok nevű korállszigeten néhány ezer technikus, tudós és katona gyűlt össze hogy felépítsék az új pokolbomba első kísérletének próbaterepét. Közben Washingtonban Teller professzort október 10-ének éjszakáján hirtelen magához hivatta Truman. Levelet tolt Teller elé. Az átfutotta a sorokat és odavágta a levelet az asztalra. — Ez is megőrült! Vannevar Bush, az egyik legjobb atomtudósunk. Mit szól hozzá, elnök úr? Amikor nyolcezer kilométerrel messzebb, Elugelab szigetén magasba emelkedett az „Üvegház“>-klsérlet tűzgolyója a kaliforniai pinceszobában mozdulatlan volt a mllllméternyi keskenységű fénycslk, amely egy lassan elhúzódó fényérzékeny lemezre rögzítette a szeizmográf legkisebb mozdulatát is. Negyedóráig tartott amíg a robbanás remegése a Csendes-óceán medencéje alatt eljutott Kaliforniáig — s akkor a „Haverland Hall" pincéjében kilendült a fénycslk. Teller elmosolyodott. Amikor mosolygott, Elugelab felett a tűzgolyó eltűnt és hatalmas gomba alakú füst — és gőzfelhő emelkedett a magasba. Amikor az is eloszlott — a megfigyelők megállapíthatták — hogy Elugelab szigete eltűnt a föld színéről... Teller mosolygott, de nem mosolygott sokáig. 1953. augusztusának egyik délutánján Teller dolgozószobőjában csengett a telefon. A Fehér Ház jelentkezett. Az új elnök Eisenhower titkára. — Az elnök úr kéreti, hogy azonnal látogassa őt meg a Fehér Házban. Jelen lesz Strauss admirális és von Braun úr Is. Teller autóba vágta magát ős elrohant a Fehér Házba. Egy komornyik várta a kapuban, aki átadta egy tengerészgyalogos őrmesternek, így jutott a konferencia ajtaja elé. A szobában Eisenhower az ablak mélyedéséhez támaszkodva állt, mozdulatlan arccal. Strauss' nem volt mozdulatlan, idegesen járkőlt fel-alá a szőnyegen. Von Braun Is állt a könyvszekrény oldalának támaszkodva. Eisenhower a kezét nyújtotta: — Üdvözlöm professzor. Rossz híreim vannak az ön számára. De előbb azt mondja meg, hogyan állnak Los Alamos-ban a hordozható hidrogénbombával? — Haladunk, de még nincs meg — válaszolt Teller. — Bratbury éppen a múlt héten tájékoztatott arról, hogy még vannak technikai nehézségek. Az „RD“ őrjárat jelentése Az elnök előrehajolt, megfogta Teller kabáthajtókáját és halkan Így szólt: — Akkor közlöm önnel, hogy a Szovjetunióban ezeket a technikai nehézségeket megoldották. Teller elsápadt, Eisenhower pedig folytatta: — Mint ön bizonyosan tudja, a titkosszolgálatnak van egy „RD“-őrjárat“ nevű szerve, amely sugárzás-felderítéssel foglalkozik. Négy nappal ezelőtt a titkosszolgálat bizalmas jelentést küldött nekem arról, hogy a Szovjetunióban valószínűleg felrobbantottak egy hidrogénbombát, s az őrjárat álláspontja szerint hordozható szerkezetről, tehát tényleges bombáról van szó. Ma hajnalban pedig megérkezett a hivatalos szovjet kormánynyilatkozat híre. Remélem, tudja, hogy ez mit jelent? — Ez azt jelenti, suttogta Teller —, hogy lehagytak bennünket. Mégis Bradburynak lett igaza... — Ennél sokkal nagyobb baj, hogy ez egész ügynek katasztrófális lélektani és politikai következményei vannak — mondta kezével hadonászva Strauss, aki fáradhatatlanul rótta a köröket a perzsaszőnyegen. Ez azt Jelenti, hogy az atommonopólium végleg elveszett, márpedig erre épül egész második világháború utáni politikánk. És ráadásul a világ szemében ml vagyunk a felelősek, mert mindig mi kezdjük. Teller felkapta a fejét: — Azt akarja mondani, admirális, hogy hagyjuk abba? — Ostabaság — kiáltott Strauss. Minek képzel engem, ha most abbahagyjuk, az a vereség beismerése. Csak még azt nem tudom, mit Javasoljunk? — A szovjet közleményt ismét az atomfegyverek betiltására irányuló javaslat kisérte — mondta közönyösen Eisenhower. — Utasítottam a State Departement-t, hogy dolgozzon ki egy választ, persze, vlsszautasltót. — Nem ez az igazi probléma — szólt Strauss —, hanem az, hogy a helyzet megváltozott: most már nekünk kell elérnünk az oroszokat és véleményem szerint ráadásul ki kell dolgozni valami új módszert, új bombát is. » Kicsoda Neumann professzor? Von Braun, aki eddig némán figyelt a könyvszekrény oldalának támaszkodva, most megszólalt: — Kőt javaslatom van: az egyik, hogy azonnal kezdjünk el nagyszabású rakéta-^ programot. Közben megoldódik nálunk is a hordozható hidrogénfegyver kérdése és akkor majd a rakéta-fölény fogja jelenteni azt a monopóliumot, az erőpolitikának azt a bázisát, amelyet elvesztettünk. Eisenhower hálásan pillantott von Braunra: — És a másik javaslat? — A másik javaslatom az, hogy azonnal hívjuk ide, John von Neumannt. Itt van Washingtonban kivizsgáláson a katonai kórházban. 18
