A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-06-02 / 22. szám
Muzsika hangjai szállnak a köbölkúti Iskola tanterméből EnöImmi vci'őIiíiivIm Pár perccel a lellépes előtt Cérnavékony hangok, csosszanó, fntö, dobbanó lábak, szőke, barna hajzat: ez, amit első pillanatokban elkapunk a tonkházal százados parkban, amely már a tavasz üde zöldjében pompázik. Gyerekek játszanak a szabadtéri színpadon, első-, másodosztályosok. Hogy ez a játék, a tízperces szünet lármás, szabados hangulata mégsem egészen játék, az csak ott tűnik ki, mikor Bors Évának, a fiatal tanító néninek Intésére megismétlik egyszer, kétszer, háromszor. A rendetlenségben egyszerre rendszer érezhető, a jelenet kibomlik, tartalommal telítődik, anélkül, hogy közvetlen játékosságából s ezzel hatásából is veszítene. Az iskola készül a már híressé vált zsellzi Csemadok-napokra. Szerte az országban táncsoportok, énekkarok készülnek, hogy e hó 15-én és 16-án a nagy nyilvánosság előtt bemutassák tudásukat, fejlődésüket, életképességüket. Számos kiváló kultúrmunkásunk van, akik fáradtságot nem kímélve, önzetlenül dolgoznak kulturális színvonaluk emeléséért, felkeltve népünkben a népművészet, a művészet, és egyáltalán a Szép iránti igényességét. A diószegi iskola igazgatója, Pintér Ferenc és ebben a munkában évek óta hű segítőtársa, Patrik Erzsébet az idén sem vallanak szégyent tánccsoportjukkal. Lehet, hogy tanítványaik közül nem egyik kerül máj az Ifjú Szívek vagy más műkedvelő együttes tagjai közé. Ez a gondolat akkor vetődik fel bennem, mikor az ötödikes kis Kuki Agnes mozgását figyelem. Az érsekújváriak szeretett Nelly nénijéről mit mondjak, üt úgy Ismerik, mint aki minden tudásával évek óta kitartóan támogatja a kulturális munkát, ami már szenvedélyévé nőtt, 8 egyben a kezesség arra, hogy Újvár méltón képviseli magát az ünnepélyen, főleg a modern, társas táncokban. Hűvös szél kerekedik, esik az eső, mikor Nagyfödémesre érünk. Itt nehezen lehet ősz szeterelni a fiatalokat. Aztán mégis egybegyülnek a Csemadok épületének udvarán, Az eső eláll ugyan, de hideg van, s mi dideregve nézzük az arató-táncot. Mintha az igazi lelkesedés tüze nem lobogna magasan ennél e csoportnál, pedig a koreográfia szép, megérdemelné a pontos begyakorlást, a rá fordított munkát. Még elegendő idő áll a rendelkezésükre a fellépésig, csak egy központi, csoportot összefogó erőre lenne szükség. A deákl együttesnek szívügye a tánc, ez a próbán azonnal kitűnik. A könnyed, elnagyolt lépés-gyakorlatokon is érzik az ügyszeretet és a céltudatosság. Talán egy kicsit az is, hogy tudatában vannak: a legjobbak között tartják őket számon. Remélhetőleg ez nem visszahúzó, inkább ösztönző erőt jelent majd. Erről feltehetően gondoskodik a kis kör lelke, Futó László, no és az is, aki minden próbájukat és minden próbálkozásukat gondoskodó figyelemmel kíséri: Kiss bácsi. Az esőt, hideget Deáklban hagytak, Köbölkúton csak a még nedves fák hullatnak egyegy könnyet. Itt fogad kőrutam legszebb élménye. Az öreg Iskolaépület egy meszelt, göbös padlójú tantermében vagy 16—1B gyermek ül komoly arcocskával, előttük kottaállvány, kezükben hangszerek, hegedű, gitár, mandolin stb. Karnagyuk és oktatójuk, Szabó Zoltán beint a karmesteri pálcával s nyomán édes tisztasággal csendül fel Fiblch andalító melódlájú Poeme-je, majd Dvofák Humoreskjének hangjai szűkeiknek játékosan, hogy utána lágy hullámokban simuljon a zene és A diószegi gyerekek táncán már csak kevés csiszolni való akad A zseliziek üveges tánca sírjon fel a vágy Schuberth Szerenádjában. Sorra kerül Brahmstól a Magyar táncok, majd verbunkost játszanak, és a sok különböző hangulatú zenedarabot egyforma rátermettséggel adják elő. Nézem ezeket a zenélő falusi gyerekeket, és nagyon jűl eső érzés, optimizmus lopakodik a szivembe. Biztosra veszem, Zselfzen Is forró sikert aratnak majd. Mivel is készülhet egy táncegyüttes a kedves kis dunamenti faluban, Izsán, ha nem a régi hagyományokra támaszkodó halásztánccal. Halászfalu volt ez valamikor, s a fiatalok hajladozásaiban ltt-ott talán valamelyik ős mozdulatai is megbúvik. Sajátos, kedves színfoltot jelentenek majd a bemutatón. A legtisztább folklórt mégis Tardoskeddtől kapjuk. Ez elsősorban Roztocsil Antalné érdeme, aki az eredeti népi táncot a szöveggel együtt már-már szinte a feledésből mentette át, nagy szolgálatot téve hazánk magyar népi kultúrájának. A vendéglátó község, Zsellz, maga is képviseli majd magát az ünnepségen, kétszeresen is, hiszen az Iskolások Téli örömök című bájos táncjátékkal lépnek fel, de a felnőttek Is ki akarják vágni a rezet. Buzgalomban nincs hiány, a kedves, fiatal tanítónő odaadó türelemmel gyakoroltatja a számot, Göbó Iskolaigazgató pedig minden rendelkezésére álló módon támogatja törekvésüket. Amfg a felhevült arcú gyerekek elrobognak előttem, a másik iskola képe merül fel gondolataimban, a régi iskoláé (nem is tudom, áll-e még), ahová valamikor magam is jártam, s felmérem azt a hosszú lépést, amit onnét idáig tanítók és tanítványok generációja megtett. Ma Zsellznek két művelődési otthona is van, az egyikben, az iskolával szembenállóban már a felnőttek tánccsoport ja próbál, miközben beesteledik. Melczer Kati tanítónő munka közben észre sem veszi az idő múlását. Itt igazán nem „állóvíz" a Csemadok. Hegedűs jános tevékenykedik fiatalos kedvvel, pedig szőke haja fehér lett az évek futásától. Azok közé tartozik, akik már szőke fejjel is arról álmodtak, hogy egyszer majd a szép zselízi park népi kultúránk seregszemléjének színtere lesz. A kultűregyüttesek készülődéséről korántsem adhatok teljes képet, mert a szemleúton nem tarthattam végig útitársaimmal, Tóth Margittal és Takács Andrással, akik meglátogattak minden egyes csoportot, tanácsokat adtak, tanítottak, cslszolgattak, hogy a zselízi két nap, méltó ünnepe legyen a magyar népművészetnek. 0. K.
