A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-02-03 / 5. szám
Bundát minden évben nem veszünk, éppen azért érdemei — még akkor ti ha pillanatnyilag égy tűnik, hogy nem éri mag — »épet, elegánsát választani. A képen léthaté perzsabanda »■8yg«Háros, egyenes szabásé, minden alkalomra megfeleld; fiatal éa idfis nő egyaránt viselheti. A Hét orvosi tanácsadója III. Első az egészség! A mértéktelen szeasfogyasztés egyre nagyobb gondot okoz mindenütt a világon. Az alkoholizmusról elmondhatjuk, hogy a legnagyobb mértékben pusztító népbetegség, mert nemcsak az egyén szervezetét veszélyeztett, hanem mások, Józanéletű emberek egészségét, sót életét is. Wunder R. doktor figyelmeztet statisztikai Jellegű munkájában, hogy a férfiaknál előforduló halálos mérgezések egybarmadát a szesz okozza. Az iszákosság mint betegség ugyan gyógyítható, de megelőzni könnyebbl Az alkoholizmus ellen vívott harcunk módszereit és lehetőségeit most foglalták új törvénybe. Hogy nagyobb foganata legyen mint évtizedek során hozott és formálisan felfogott régi intézkedéseknek, elsősorban mlndenútt meg kell magyarázni az embereknek: a szocialista államnak valóban célja e népbetegségek felszámolása. Nem az iszákosok ellen cselekszünk, hanem az ő érdekűkben Is. Azok ellen kell fellépnünk, akik gátolják az alkoholizmus likvidálását, s akik mindent megtesznek, hogy a szeszivás tovább terjedjen. Tartsunk mértéket, ne álljunk a szesznek hódolva az egészség, a kultúra és a Jólét ellenségeinek szolgálatában! Több napsugarat, több fényt a lakásba és a munkahelyre is. Ne várjunk tavaszi nagytakarításra s hasonló alkalmakra. Az ablakokat és a világítótesteket havonta kétszer is megszabadíthatjuk a portól, a piszoktól. Tőrt ablakot üveggel, ne papírral vagy deszkával pótolj, mert a napfény megfizethetetlen. Tiszta ablak és tiszta lámpa több fényt, lakásban egészséget, munkahelyen biztonságot, s mindenütt megtakarítást jelent. A tejet sokan nyersen szeretik, pedig tudvalevő, hogy még a pasztőrözés sem mentesíti százszázalékosan a kórokozó csíráktól. Tekintettel aíra, hogy marhaállományunkat a reális tervek szerint (csak több év múltán szabadítjuk meg az embert Is veszélyeztető tuberkulózistól, elengedhetetlen, hogy a tejet forralt állapotban fogyasszuk. Ez sokat Jelent a gyermekek bélfertőzéseinek megelőzése szémpotjából Is. Felforralni, hogy a kórokozók elpusztuljanak, de csak rövid ideig forrponton tartani, hogy tönkre ne menjen a hőt ki nem álló vitamin és egyéb tápérték. VÁLASZOLUNK, TANÁCSOLUNK B. T. kérdi, előfordul-e még nálunk gyakran tetű, okozhat e kiütéses tífuszt s ha igen, mit tehetünk teljes kiküszöbölése érdekében? Helyesen véli, a tetvesség nálunk már nem indokolt, a tisztaság alapvető követelményeit mindenki betarthatja még ott is, ahol egyébként rosszabb a helyzet, pl. nincs még vízvezeték. Mégis időről időre felfedezünk haj- vagy ruhatetűt s rendszerint kitűnik, hogy a szóbanforgó Iskolában, internátusbán vagy munkásszálláson nem használják ki eléggé mindazt a higiéniai berendezést (pl. zuhanyozót) ami rendelkezésükre áll. A tetves egyénről könnyen rákerül aZ élősdl arra is, aki szereti a tisztaságot, sőt — meg is fertőzheti azt. A betegség váratlanul felléphet s Járványosán terjedhet, pedig a kiütéses tífuszt már a múlt betegségének tartjuk. Terjesztőjét, a tetűt, nemcsak irtani kell felfedezése esetén, hanem rendszeresen keresni is a higiénikus ellenőrzések alkalmával. Ss. P. olvasónk véleménye szerint a sok előadás és munkaterv miatt felesleges azzal terhelni a fejőnőket és állatgondozókat, hogy még orvosi dolgokat is megtanuljanak. Ml ezzel szemben helyeseljük, ha a helyi egészségügyi szervek kötelező tanfolyamot tartanak számukra. Ez 3—8 órát vesz igénybe s nemcsak azért fontos, hogy a dolgozó megóvhassa egészségét, az állat káros befolyásától, hanem főleg amiatt, hogy az állati termékekkel — amelyek a köz élelemzését szolgálják — a követelményeknek megfelelően bánhassanak. S. L.-t as érdekli, hányadik helyen állunk dohányzás tekintetében. Az Egyesült Államok és Kanada után Csehszlovákia következik. Nálunk egy főre számítva évi átlagban kb. 1300 cigaretta fogy el. A kórbonctani statisztikák szerint igen sok tüdőrákban elhalálozott ember életében erős dohányos volt. Or. SZÁNTÓ GYÖRGY Jó szolgálatot teas kisebb háztartásokban a habverővel kombinált klamixer. Az Elektra Praga, Hllasko gyártmánya. Növényok a lakásban A növények a lakásban üdévé, kellemessé varázsolok környezetünket. Azok számára, akik szeretik otthonokban a zöldet, kát csinos, virágállványt matatunk be. 22