A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-20 / 3. szám
Pesszimisták-e a nyitrai verselő főiskolások? Közismert fiatal írónk, Döba Gynla a Hét 1962. 49. számába „Miért nem értem a kötéltáncost“ címen cikket írt a nyitrai főiskolások havi lapjáról,, a Fórumról, s költeményeik nagy részében peszszimizmust lát, mélyet szerinte olvasmányaikból „örökölnek“. Hozzászólásunkat nem azzal a céllal írjuk, hogy Duba állításait megcáfoljuk, számos véleményével egyet is értünk, főként azzal, hogy e fiatalok nem lehetnek keserű tapasztalataik alapján, csalódott öregek módján pesszimisták. A szerző baráti hangú cikkét elismerően nyugtázzák maguk a főiskolások is a Fórum második számában, hiszen ez az első írás, mely foglalkozik lapjukkal és irodalmi próbálkozásukkal. Mi azonban nem általánosítanánk, s nem neveznénk pesszimizmusnak a cikk szerzője által kifogásolt magányos, borús motívumokat F'atal főiskolásaink világnézetétől távol áll a pesszimizmus, s az idézett versekben inkább a kezdő költők váltakozó hangulatának kifejezését, néhol pedig a művészi kiforratlanság jelét .kell láttnunk. Egyetértünk Dubával abban is. hogy a náluk jelentkező magány-probléma, a meg nem értettség hangulata átmbneti jelenség, s hozzá tennénk, hogy most sem uralkodó iellegű költészetükben. Joggal érheti bírálat pl. Dunajszky Gézának a Fórumban közölt Idill című versét. A költemény címe ellentétben álL a tartalmával borongós őszi hangulatot fejez ki, s lényegében félresikerült alkotás. Az őszi hangulatot festő költemény azonban akkor is lehet borús, bánatos. ha szerzője nem pesszimista, mert a valóságban is ilyen az ősz. Költői képalkotása, rímelése elég kezdetleges, ritmusa sántít, s ezért nem is foglalkozunk vele. Egy másik kifogásolt költemény, Kmeczkó Mihálynak. Nem menekülhetsz c. verse csak a kiszakított verssorok alapián vádolható pesszimizmussal; a költemény egészének semmi köze nincs ehhez a szemlélethez. A Balassira emlékeztető udvarló költemény mondanivalója. kedvese nem menekülhet szerelme elől, mert „villám-ázívem rádtalál, láva-vágyam rád talál, s csók-folyója bekerít“. Kell-e ennél optimistább kicsengésű szerelmes vers. Igaz, hogy költői stílusa még nem eléggé kiforrott. A „lines vagyok nyelveden, maró gáz szemedben“ azt mutatja, hogy aligha ismeri a lines sző pontos értelmét, és a maró gáz helyett is szebb kifejezést kellett volna találnia. A villámhoz sehogy sem illik a „bénító“ jelző a következő sorban: „változz napsugárrá, bénító villámmá“, s a füled pírharmatos“ — gicscses kifejezés. A nyitrai kezdő költők közül kétségkívül kitűnik Batta György és Bárczi István. Elsősorban ez utóbbinak: A kötéltáncos című versével foglalkozik a Hét említett cikke is. A kötéltáncost mi sem értjük teljesen, de így is jelentős költői kísérletnek tartjuk. Nem nehéz benne ráismernünk magára a költőre. Ordögszegény, kopott angyalok a kötéltáncosok. Kacagásuk zengő cimbalom, és hulló csillag minden bánatuk. Mi főként azt nem értjük, miért sír a kötéltáncos mert szerintünk kényszeredeten mosolyogni, vagy izgalmát palástolva „vigyorogni“ szokott a publikumra, de a költőt ismerve elhisszük, hogy „Egy kicsit szép az ember“, egy kicsit okos az ember, s a kötéltáncosra is gondolva, még hozzátennénk: egy kicsit ügyes az ember. Akik líránk gondolatszegénységéről szoktak panaszkodni észrevehetik, hogy a költemény egy igen jelentős gondolatot tartalmaz: a tizennyolcéves kezdő bizony sokban hasonlít a kötéltáncoshoz. Mindkettő művészhajlamú, értelmes, jóképű, s nem utolsósorban közös bennük a csavargó hajlam is. Az ifjú költő a legjobb esetben nem illedelmes, szürke kisdiák, s a bírálóval ellentétben azt az „eretnekségnek“ látszó nézetét is elhisszük, hogy nem mindig értik meg, sőt gyakran nem is érthetik meg őt, főként az idősebb generáció tagjai. Kissé sematikusnak és dogmatikusnak találjuk Dubának ezzel kapcsolatos megáliápítását: „A szocialista társadalom mérhetetlen humanitása éppen abban rejlik, hogy ha úgy érzi, kihullsz a tenyeréből, utánad nyúl {tömegszervezetek) újra magához emel, és nem hagy egyedül.“ A valóságban a szocialista társadalom nem hordozhatja az egyént a tényétén, ilyesmi csak az illúziók világábön és az utópista szocialista elképzelésében él. Egy tizennyolcéves költőnek a „magánya“ általában egyéni problémákból ered: pl. nem akarja megérteni a kislány, akit „szeretne szeretni“, a tanárok csak diáknak tekintik, irigykedő társai esetleg azt suttogják róla, hogy nem is igazi költő, csak beképzelt, nagyképű, stb. Néha ugyan az ilyen bajokon is segíthet a szocialista közösség, de nem mindig, mert a CS1SZ vezetősége nem parancsolhatja meg egy kislánynak, hogy a kezdő költőt szeretnie kell, a művészhajlamok sem alkothatnak mindig teljes összhangot az iskolai fegyelemmel. Egyébként Sem oldható meg mindig egyéni kérdés társadalmi úton, s egy tizennyolcéves költő nemcsak olvasmányai alapján, hanem az életben is találkozhat azzal a problémával, hogy nem értik meg! A meg nem értés jogos is lehet, mint pl. Dubával együtt mi sem értjük, miért sír a kötéltáncos, vagy miért nincs publikuma, de szimplifikálás, egyoldalúság volna csupán ezt olvasni ki a költeményből, mely kissé homályos, hiányérzetet is kelt, de lényegében reális életérzést ábrázol. Az idézett költeményben kétségkívül van magányos, dekadens hangulatot kifejező alapvonás, de Bárczi többi verseire nem ez a jellemző, s ezért nem tarthatjuk őt pesszimistának. Másrészt az optimista hangulat a költőre nézve sem lehet mindig kötelező: őt is érheti baj, bánat, s nem parancsolhatjuk meg neki, hogy ilyenkor ne írjon, vagy akkor is vidám dalt szerezzen, ha szencsétlenség éri. A költői meg nem értettség, borúlátó hangulat lehet művészi jellegű is, mint pl. Ady Endrének számos versében, _s ilyenkor^ sem azonosítható a peszszímista életszemlélettel. Hány költeményében panaszkodik Ady amiatt, hogy nem értik meg, pedig ez gyakran csupán nehezen érthető szimbolista kifejezésmódjából következett. Bárczi költeményei egy részének meg nem értése szintén formai okokból adódik, mert képalkotó fantáziája erősen absztrakt, néha szinte szürrealista jellegű, máskor pedig még kiforratlannak látszik, mint pl. a „csahol a magány“ kifejezésében. Szerintünk a magány inkább szűköl, esetleg vágyakozón vonít, figyelembe véve a „kutyás“ igét. Talán ezért nem érti őt Bábi Tibor sem, amikor az Irodalmi Szemle 1962. 5. számában ezt írja: „Valahogy érthetetlen számomra hogy a szépen induló és záruló harmadik versszakban miért nyerítenek a bizar ábrándcsikók.“ Szerintünk ugyan lehet magyarázatot találni arra, miért nyerítenek fel hirtelen visszaemlékezés közben „az ábrándcsikók“ (alighanem pajkos emlékre találtak), de helyén való az a kívánság, hogy a kezdő költő egyértelműbb, határozottabb, világosabb formában fejezze ki gondolatait és érzéseit. Rövid válaszunk célja csupán annyi, hogy rámutassunk, milyen nagy különbség van az útkereső kezdő költők meg nem értettséget, magányt, kiforratlanságot tükröző verseinek hangulata, s a szenvedésektől elfásult szív búskomor, remélytelen pesszimizmusa között. S még egy jelenségre szeretnénk rámutatni: mostani kezdő költőink az egy évtizeddel ezelőtt jelentkezőknél bonyolultabb, de egyúttal fejlettebb, elmélyültebb módon próbálják kifejezni mondanivalójukat. Amint a Fórum 2. száma is bizonyltja nem hiányzik belőlük az optimista lendület, a szenvedélyes fejlődni-akarás sem, s mindez idővel új értékek felmutatását eredményezheti a csehszlovákiai magyar lírában. CSANDA SÁNDOR EECSÖ PÁL ALMAFÁK AZ ŐSZBEN Szeretem a borzas almafákat. Szűzlány szégyenével vetkőznek az őszben, férfi parancs ez — kemény, természetes, sodorják a percek térben és időben. Levélselymét szeptember csalta el, ami megmaradt apró szilonholmi, táltosvvérű, ezerszínű szelek fogják egy este halkan elrabolni. Megborzongnak a gyallyai, ruhát kérnek a novemberi égtől; tavaszhullásig nem kap meleget, csak a varjak toll-lepte szívétől ☆ CSILLAGLESEN Keresem a csillagokat, hogy fényesítsék a szemem, a Holdat néztem/ kacagott míg haldoklóit a Várhegyen, kacagott a hamis hegedűs, fintorgott is mint emberi mása, (engem a szégyen) őt a hajnal fénye bíbor palásttal felcicomázta. Csillagot lesni szerettem volna ja hideg fény is jó már nekem), de rajta kapott a hajnali Hold a hiába való csillag-lesen. U
