A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-06-30 / 26. szám
Mai számunk tartalmából: Kfinnyü műfa) — aranypapírban ......................................4 Tengerek, kikötők, emberek 5 Érettségiző diákok . . . 8—7 Személyes kellemetlenségek árén is...........................18—19 Nyílt levél.......................20 Sportoló Komárom ... 24 /. Vlach felvétele A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók KeltóregyesBletínek hetilapja. Megjelenik minden vasárnap. FSszerkesztó Major Ágoston Szarkesztóbizottság: Egri Viktor, Gily Iván, Gyarcslk József, Lórlncz Gynla, Mics József, Ozsvald Árpád, dr. Szabó Rezső. Szerkesztőség: Bratislava, Jesenskóho 9. Postafiók C-39B, telefon 533-04 Terjeszti a Posta Hlrlapszolgálata, előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesltfl. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: Postovnf novlnovf áfád, vfvoz tlskn, Jlndfliská ni. 14, Praha. Nyomja a PRAVDA nyomdavállalat, Bratislava, Stórova 4. Előfizetési díj negyed évre 19,30 Kés, tél fivre 39.— Kés, egész évre 78.— Kés. Kéziratokat nem őrzOnk meg és nem küldünk vissza. K-08‘341 Nagycétény cáfol Befejeződött az iskolaév. Diákok és tanítók búcsút vesznek az iskolától, ki véglegesen, ki csak bizonyos időre, hogy munkájához új erőt gyűjtsön a nyári szünidőben. Az iskola, a tanítók, valamint a diákok egész évi munkájának eredménye az évvégi bizonyítványokban jut konkrét kifejezésre. Mennyi köszönet, hálás pillantás száll most a tanítók felé a szülőktől, diákoktól egyaránt, azért, hogy az élet ábécéjét, a tudomány magvát vetették a gyermekeikbe. Legalább ennyit azért a sok-sok órán ét végzett fáradságos munkáért, az okos szóért s a türelemért. Ám a tanító egész éven át nemcsak gyerekeket tanít az iskolában, hanem a okos szót, a tudást, a kultúrát, a nép között is terjeszti. Ennek ellenére valahogy divattá vált kézlegyintéssel elítélő véleményt nyilvánítani a tanítók munkájáról, életéről, iskolán kívüli tevékenységéről. Ki kell jelenteni, hogy nem lehet minden tanítót egy kalap alá venni, s azt mondani: ilyen, vagy olyan, nem vesz részt a kulturális munkában. Nézzük meg csak a népművészetet, a Csemadok dal- és táncünnepségeit, hány tanítónak áldozatos munkája rejlik e mögött. A napokban Nagycétényben ültünk egy ilyen rendezvényen. Pergett a műsor, a ropogós tánc, szállt a nóta, szólt a dal emberekről embereiknek. Kurta szoknyás lányok, (kurjongató fiatalok, balettruhás gyerekek léptek színpadra, egyszerű falusi emberek, volt cselédek és parasztok fiai előtt. Honnan került mindez a Gétényke partjára? Ki tanította be ezt az emberekkel, ki formálta őket, hogy színpadra léphessenek? „A tanító elvtárs, a tanítók“ — magyarázza egy helybeli ember. A nagycétényi tanítóik szervezték az egészet. Méghozzá úgy, hogy Chovancsek Sándor igazgató így szólt a tanítókhoz: „Elvtársak! Csemadok-nap lesz községünkben. Ti vagytok a kultúra úttörői, s hogy Igazán azok vagytok-e, ezt most minden tanító megmutathatja.” S ők megmutatták! Tizenhárom tanító megannyi műsorszámmal. Nos, kik ezek a tanítók? S mit tanítottak be a diákokkal, az ifjúsággal? Chovancsek Sándorné Medve az erdőben című balettel léptette az első osztályosokat színpadra. Charizopulosz Tamásné szintén balettet mutatott be. Mihók Klára (rozsnyói születésű) magyar népi táncot tanított be. A nyitragerencséri Czakó Mária magyar népi táncot gerencsért viseletben vitt a fiatalokkal színpadra. Danis Anna (berencsi) szintén népi tánccal szerepeltette diákjait. Charizopulosz Tamás (görög) három éve működik a községben, saját kompozíciója alapján a Béke jelenetet vitte színpadra. Motosiczky Jánosné (rimaszécsi) a Pétiké című verset adta elő. Varsányi Mária (nemespanyi) magyar tánccal szerepelt. Zalabai Zoltánná (ipolyviski) kínai tánccal léptette az ötödik osztályosokat színpadra. Bartha Tiborné (dunaszerdahelyi) néger táncritmusokkal szerepeltette diákjait. Varga Jenő (lédeci) énekkart vezet. Misik Éva (lévai) egy éve működik a községben, valamint Ghovancsek Sándor nagycétényi, tizenhárom éve tanít ugyanott, szólóénekkel és párostánccal szerepeltek. Ezen kívül a tanítók még önálló tónccsoportot is szerveztek saját körükből, részt vettek a konferálásban, az egész műsor összeállításában. Hogy nem végeztek felületes munkát, azt az Is bizonyítja, hogy másnap az autóbuszokon, vonaton, munkába menet az emberek egymástól így kérdezősködtek: „Látta őket? Igen, tetszett, szép volt, ilyen rendezvényt gyakrabban is megnézne az ember.” S mi kérdezzük, hogy lehet az, hogy ezek az emberek, tanítók, kik távoli vidékről kerültek a községbe, ily önfeláldozón ápolják a népi hagyományokat, terjesztik a kultúrát. A válasz csak egy lehet: azért, mert szívükhöz nőtt a kultúra, a nép, a falusi ember. Tettük nemessége abban van, hogy színpadra vitték a népi hagyományokat, a béke, az együttélés, a munkából fakadó öröm érzelmét és vágyát. S így mehetnénk iskoláról iskolára. Említhetnénk az újvári, a rimaszombati, a szerdahelyi, a zselizi vagy királyhelymeci tanítókat, fölsorolhatnák Kamarás Imre rimaszombati, Kovács Erzsébet tornai, Kiss Flórián deáki, Lipcsei Gyuláné gímesi, Szigotszkyné újvári tanítók s mások nevét, benzéhetnénk kultúrotthonok - ba, művelődési házakba s ott látjuk a tanítót szabad idejében, szombaton és vasárnap vagy a késő esti órákban, amint a tánc, az ének, a művészet ábécéjét tanítja a néppel. Jő lenne, ha ezeknek a tanítóknak példás munkája felébresztené, serkentené a lévai, a losonci, a komáromi tanítók egy részét, mindazokat, akik szundikálnak, akik elvonják magukat az iskolán kívüli munkától, a kulturális élettől. Azoknak, kik egész éven át igyekeztek, nem henyéltek, nem középiskolás fokon tanították a népet, azoknak a tanítóknak kétszeres elismerés és köszönet jár az iskolaév befejezésével. MAJOR ÁGOSTON
