A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-06-16 / 24. szám

„Minden kornak van sajátos költészete de a költészet legszebb formáját csak a művészi tolmácsolás által nyeri el. Mi is Ilyen tolmácsolásra vállalkoztunk, ami ta­lán még nem művészi, de tőlünk minden telhetőt megtettünk, hogy az legyen.“ L M cím és az idézet a Bratislava! Színművészeti Főiskola magyar hallgatói­nak lrodami műsorfüzetéből való. A ko­máromi országos szavalóverseny záróest­jén léptek fel a színház termében, főként a szavalóversenyen részt vett fiatalok előtt. A műsorban harminckét vers kapott helyet a csehszlovákiai magyar költők műveiből. Az előadás kezdete előtt egy magyar szakos tanárral beszélgettem, aki kissé fejcsóválva lapozgatta a mű­sorfüzetet, s óvatosan megjegyezte: vajon az egy óra hosszat tartó versmondás nem lesz-e unalmas, nem fárasztja-e ki nagyon a közönséget? Az ő részéről a kérdés felvetése helyes volt, ugyanis ismerte a konvencionális versmondás merev egy­hangúságát, mikor a szereplő kijön a színpad elé, meghajol, bemondja a költő nevét és a vers címét, és szinte vigyázz­állásban elktabálja a verset; bizony ezt egy óra hosszat hallgatni nem kellemes, csak a megrögzött verskedvelők bírják ki. De nem Így történt! A színpad hirtelen elsötétedett, s a magnetofonból klasszi­kus zene akkordjai szálltak felénk. A fe­hér háttérre diapozltlwal vetítették a köl­tők nevét és a versek címét. Majd a ref­lektorok fénye ráhullt a szavalók arcára, akik emberig közelségbe kerültek a közön­séggel, természetes közvetlenséget terem­tettek a színpadon. Az élőszó és a zene harmonikusan kapcsolódott egymásba; az egész estének olyan üde volt a ritmikája, mintha a tengerpart hullámverését hall­gatnánk. Észre sem vettük, hogy elszalad az egy óra. A közönség melegen üdvözölte a fia­tal színészeket: Beke Sándort, Dráfi Má­tyást, Jánosi Katót, Kürti Gézát és Thlr­­ring Violát. Az előadás után, ami nálunk Dráfi Mátyás Tőzsér Árpád Fémek ideje c. versét szavalja Jelenet egy modern vers előtt e Z/b eff& szeftiirt Dráll Mátyás, Thlrrlng Viola, Kürti Géza, Jánosi Kató és Beke Sándor szintén új dolog — egy kerékasztal be­szélgetést rögtönöztek Cselényl László if­jú költőnk vezetésével, hogy a közönség érdeklődő része elmondhassa véleményét az előadással kapcsolatban. Számos érdekes vélemény hangzott el. így például Jogos volt a kritika, hogy a műsor utolsó része, melyben a fiatalabb nemzedéket mutatták be, nem volt telje­sen kidolgozva, nemcsak a versek szöve­gét nem tanulták meg rendesen, de a megjelenítés is túlzott volt, különösen Tőzsér Fémek ideje című versénél tapasz­taltuk ezt. Általános volt az a vélemény, hogy e műsort nem szabad véka alá rejteni, meg kell találni a módját, hogy a fiatal gárda mind a tizenkét magyarlakta Járási szék­helyre eljusson. A most bontakozó Irodal­mi Színpadok sokat tanulhatnának tőlük rendezői, versválogatási és művészi szem­pontból. egyaránt. E műsorösszeállitás lehetne a kiinduló pont a „hogyan to­vábbira. Persze, hiába volna, ha a most alakuló Irodalmi Színpadok pusztán csak lemásolnák e műsort, de minden esetre sokat tanulnának belőle, különösen ott, ahol még nem láttak ehhez hasonlót, és elképzelésük sincs a megvalósításhoz. Furcsa dolog az is, hogy eddig nem akadt intézmény, mely a lelkes gárda kiutazással járó kisebb anyagi költségeit fedezné. Magunk között mondva, még nem akadt „keresztapjuk". Azt hiszem, az a csekély kiadás, mely az utazásokkal és technikai berendezések tökéletesítésével kapcsolatban felmerül, többszörösen meg­térülne szellemi életünk gazdagodása révén. OZSVALD ÁRPÁD 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom