A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-20 / 3. szám
Sakktábla. Olyan egyszerű. Hatvannégy kocka, fele fehér, fele fekete. Felke te-fehér, ellentét. Rajta a király és a királynő. És ez mindig egyforma. Maga a játék olyan idős, mint az emberi élet. Férfi és nő. Nagy, végtelen szerelem. Házasság. És azok a percek az est homályában megbúvó parkban. Ezekben a percekben születtek meg a vágyak. A szerelem szárnyán repülni egészen a csillagokig. Sokat keresett szavak a vallomástételre. Öröm és mámor, -majd Jön a valóság, a való élet, hívva és hívatlanul. Egymás mellett élnek. Ezer és ezer mindennapi problémáról beszélgetnek. Segítenek egymásnak a nehézségek leküzdésében. Az álmaik valóra váltak. '■ És mégis... Váratlanul jön valami, ami folytatást követel. — Megint hideg vacsora? — Hol voltál ilyen sokáig? Mindig távol vagy, és én ... — Hányszor mondtam, hogy nem bírom tovább ... Talán csak nem az az alig három méter széles szoba a bűnös, amelybe az összes vágyaknak és. reményeknek bele kellett férniök, amelybe a tegnapi találkozások minden örömét magukkal vitték. Vagy talán a szülők jelenléte zavarta meg a megálmodott boldogságot, akik ugyan tudnak alkalmazkodni, de a fiúk házasságától nincsenek elragadtatva? Vagy a mindennapi együttlét, amely sokban különbözik a tervezgetett boldogságtól? Nehéz megtalálni az Igazi okot: Lehet, hogy bűnös az a harmadik, az aki most Is kísérti őket... a gyermek... És ilyen zugban lakni... Nő: Jaj, még álmodni sem mertem róla, hogy rossz lehet hozzám. Hová tűnt egykori gyengédsége, figyelmessége, előzékenysége? Lám csak, nem akarja, hogy otthon maradjak, és ne törődjek mással csak vele. „Kikérné - nyített ingeket nem hordok”. „Az ördögbe is, nem lehetsz kész soha pontosan. Megit elkésünk”. Igen, igen, szinte hallom őt. Azt elhiszem, hogy az édesanyja jobban gondoskodott róla, miért akarja ugyanúgy tőlem, én szintén állásban vagyok. Egyedül nem csinál meg semmit, mégcsak a tejet sem hozza el. És a lakás 1 Sohasem gondoltam, hogy Ilyen borzasztó két embernek tizenkét négyzetméteren élni. A házasság előtt más volt. Még a lámpa fénye is szebben világított. A szoba meghittebb, s minden kedvesebb volt számomra. A háziasszony csak akkor akar látni bennünket, amikor a háza közepét. De hová menjünk lakni? Semmi reményünk nincs, hogy lakást kapunk — és most még a gyerek is... Kiabálás, sírás, pelenkák és ismét pelenkák. Hárman együtt egy ilyen kicsi szobában. Még a kiságyat sem tudjuk hova tenni 1 Nem, így nem lehet, én ebbe beleőrülnék. Semmi esetre sem lehet. Majd csak akkor, ha emberhez méltóan fogunk élni. Férfi: Mindig klblrhatatlanabb. Sem6 mi sem tetszik neki. Semmivel sincs megelégedve. Pedig úgy dolgozom, mint egy rabszolga, túlteljesítem a tervet, prémiumot kapok, reggeltől estig az üzemben vagyok. Valamikor szép volt, mindig rendbe hozta magát és mosolygott. Most meg a szeme alatt ráncok jelentkeznek, minden kicsiség felidegesíti és minden kihozza a sodrából. Vajon nem látja az igyekezetem? A bútorra már megtakarítottuk a szükséges pénzt. Majd lakást is kapunk. A névsorban már ott szerepel a nevem. Mit akar még tőlem? Vagy talán az bántja, amit úgy várok ... Hiszen mindenkinek vagy gyermeke, miért ne lehetne nekünk is. A lakás? Ha megszületik, lehet, hogy előnyben részesítenek bennünket. Feri is kapott már lakást, meg a mérnök is, akivel együtt dolgozom az üzemben. Igaz, hogy három évet kellett várnia és két gyermeke volt. Az ördögbe is, mitévő legyek? így tovább kibírhatatlan. Ráadásul az üzemben még bölcsődénk sincs... Gyermek: Anyukám, én nem kellek neked? Hagysz meghalni, mielőtt megszületek? Mi már ilyenek vagyunk. Gyakran csak a magunk kényelmével törődünk, nem tudjuk legyőzni az első nehézségeket, nem tudunk mit kezdeni a komolyabb problémákkal, egyre inkább igényesebbek leszünk. Pedig többnyire minden szerencsésen elintéződik. Nő: A kolléganőmnek olyan gyönyörű fia van. Pirospozsgás arcú, olyan mint egy baba. Nekünk is lehetne ilyen... Bántja őt, harcol saját magával. Csak hát a döntési Már-már elhatározta, hogy mégse... De az orvosok az utolsó szó jogán... Elszaladt a hűvös kórházi folyósőról, és minden újra kezdődött. Feje szédült, mintha körhintán ülne, és egyszeresek egy babakelengye bolt előtt vette észre magát. Kiválasztotta a legszebb ingecákéket... Mások is vannak, ők már találnak elégséges okot arra, hogy igazságukról meggyőzzék elsősorban saját magukat. Első: Lány vagyok, nem engedhetem meg magamnak. Férjhez akarok menni! Ki vesz el, ha gyerekem lesz? Második: Tudják maguk, mi egy rossz családi élet? Ismerik a férjemet? A maguk lelkismeretén szárad, ha megtudja. A gyermek ugyanis nem az övé... Lehet még találni száz és száz egyéb okot, hazugságot. Ilyen az ember. Víg vagy lázadó, tele életerővel. Ugyanakkor benne szunynyadnak a hazárd játékos tulajdonságai, és néha önző is tud lenni. Valahol ott rejtőznek a lelke mélyén a rossz tulajdonságok, és ezek akarva vagy akaratlanul a felszínre kerülnek. És a mi társadalmunk olyan nagyvonalú. 1970-ig meg akarja oldani a lakáskérdést. 1965-ig biztosítja, hogy a személyi fogyasztás egy harmadával emelkedjék. Meghosszabítja az anyasági szabadságot fél évre, és később még hoszszabb időre... Talán nem elég? Az a nő, aki le tudott mondani a gyermekkacajról már akkor, amikor az élet még csak nyiladozni kezdett a szíve alatt, nem tudja, hogy az állam évente több mint 9 milliárd koronát fordít a gyermeknevelésre. •Zj/ein, Az a férfi, aki — főleg saját nyugalma érdekében — hozzájárult olyan valamihez, ami a jövőben az egész családi életét elviselhetetlenné teszi, nem tudta és nem vette tekintetbe, hogy a bölcsődék száma az utóbbi évtizedben megkétszereződött, és ez a szám tovább növekszik. I. hang Ez mind nagyon szép, de mi lesz, ha éppen ők nem kapnak helyet, mi lesz, ha ... II. hatig: Ideiglenesen lemondhattak volna a kényelemről. I. hang: Ez csak frázis. II. hang: Lehet. Vannak azonban tények is. Vásárolhattak volna szövetkezeti lakást. Volt megtakarított pénzük. Vlasta Dockalovq:
