A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-06-02 / 22. szám

Az olaj gyümölcsei Nemrég volt, hogy nyugati laptudósltók „felfedezték“ Venezuelát. Lelkes beszámo­lókat közölte Caracasról, a szuper-fővá­rosról (jobbra fönt), a szuper-utcákról, a szuper-parkokról, a szuper-autókról és más szuper-dolgokról. Caracas, a milliós nagyváros hipermodern építkezéseit nyu­gati műépítészek vezették, akik teljesen újjá varázsolták az egykor mindössze 250 000 lakosú metropolist. „A régi Idők apró földszintes házacskái, a hullámbá­­doglemez-tetejü, szappanosládából össze­tákolt kunyhók eltűntek a pneumatikus fúrók és a bontóhorgok felverte porfelhő­ben. S mire a por elült, mindenütt ott állt már egy-egy toronyhéz. Akik bennük laknak, Jól élnek.“ így írtak a nyugati tudósítók. Ez Igaz — és mégis hazudtak a riporterek. A várost körülölelő- hegyol­dalakon újra felépített piszkos bádogvis­kókat nem akarták meglátni. Ugyancsak nem akarták meghallani a nyomorúságo­sán tengődő munkások elkeseredett sza­vait: „Ügy élünk itt, mint a sasok: maga­san, éhesen és munka nélküli“ Aligha van a Földnek' még egy országa, mely olyan hatalmas olajkincsekkel rendelkez­nék, mint Venezuelai Úgy tör fel az olaj mindenütt a talajból, akárcsak a viz a zsombékos mezőn. 9000 fúrólyukból éven­te 160 millió tonna áramlik. Más államok talán többet termelnek, de kivitel tekinte­tében Venezuela áll az első helyen a vi­lágranglistán. 1866-ban adták ki fúrásra az első koncessziókat. De csak aztán, hogy Rocfeller kezdte petróleumlámpákkal el­árasztani a világot, jelentkeztek az első komoly érdeklődők. Szomjuk aztán olha-A Caracas peremén lekvó munkásnegyedek nem sokat éreznsk a „pénzbeáramlásból“: elektromos áram, vízvezeték és csatornázás Idegen szavak Itt. És e „civilizált kdzpont*­­tói nem messze még Indiánok vadásznak Íjjal és nyíllal tatlan lett, amikor az első automobilok megjelentek az utakon. A „Creole Petro­leum Corporation“ és a „Standard Oil“ mammutkonszernek mellett további tizen­egy angol és amerikai monopólium vetet­te rá magát a venezuelai kőolajra. Mivel az olaj az ország összklvitelének 92 szá­zalékát teszi ki, aminek az oroszlánrésze az USA-ba irányul, s azonkívül Venezuela mint egykori húsexportőr élelmiszerszük­ségletének csaknem ötven százalékát kénytelen az USÁ-ból behozni, az Egye­sült Államok gazdasági válságai csakúgy, mint az élelmszerbehozatal-fennakadások egyik napról a másikra szerencsétlenség­be taszítják az országot. Damoklész kardjaként lebeg ez a ve­szély már évtizedeken át Venezuela fölött. Amerikai olajipari mágnások rávették Kennedy elnököt, hogy kontingenst szabjon a venezuelei olajbehozatalnak, minthogy „adva van az USA nemzeti biztonságénak (értsd: kubai példára egy amerlkaellenes forradalom) veszélye.“ így az olaj eddig csak szerencsétlenséget hozott a népnek. Azelőtt igen fejlett volt a szarvasmarha­­tenyésztés, ma már eltűnt, mivel a fekete arany nagyobb hasznot ígér. Caracas úgy ünnepli a pénzt, mint egy kokett nő, aki mit sem törődik azzal, hogy a család többi tagja éhezik. És még teli vannak a tavak olajjal. A hegyek tiszta ércet adak, mesés tömegű fa van az erdőkben. Az or­szág belső területein hihetetlen kiterje­désű termőföld hever parlagon. Gazdag­ság, mely nem a népé. És mi lesz, ha tíz­­tizenöt év múlva kiapadnak az olajkutak és nem találnak új forrásokat? Ennek a megváltoztatására tett ígéretet négy évvel ezelőtt Rómulo Betancourt el­nök. Februárban kezdődött ötéves hivatali idejének utolsó éve. Már ez is szenzáció Venezuelában. Eddig még sohasem tudott egy választott elnök 24 hónapnál tovább hivatalban maradni. Betancourt korábban támogatta a nép, mert ígéretet tett az olajforrások államosítására, az USA-gyám­­ség megszüntetésére és demokratikus földbirtok- és Iskolareform végrehajtásá­ra. Később azonban a külföldi monopóliu­mok ugyanolyan uszályhordozójának bizo­nyult, mint elődje, Jimenez. Hogy milyen „biztosan“ érzi magát az elnöki székben, azt leleplezte a „Times“ című lap egyik fotóriporterének kamerája. Amikor a múlt év végén az akkori argentin elnök Cara­­casba látogatott, és Betancourt mély meg­hajlással üdvözölte azóta leköszönt kolle­gáját, egy pisztoly agya kandikált ki a nadrágzsebéből... — Betancourt büszke­sége volt valamikor az új caracasi egye­tem. Most ezzel van a legtöbb gondja. Titkosrendőrei állandóan jelentik, hogy egyre több és több diák — sokan taná­raikkal együtt — hagyja el az egyemete­­met és a Nemzeti Felszabadító Front tag­jainak sorába lép. A hegyekben, mindenek előtt Flacón, Monegas és Meridas szövet­ségi államokban ütőkées partizánegységek alakulnak. Ezek a városokban működő taktikai harci csoportok mellett a FAUN fegyveres erői. Az „Anzoatgui" teherhajó múlt év végén történt megszállásával fel­hívták a világ figyelmét, hogy érdemes Bentaucourt körmére nézni, akinek eddigi hivatali ideje alatt több hazafit üldöztek halálba és lőttek agyon, mint a Jimenez­­díktatúra idején. Venezuela a Nyugat kirakata szeretettt volna lenni Latin-Amerikában, szemben Kubával. De a latin-amerikaiak tekintete mégiscsak a Karibi-tenger felé fordul: a kubai munkás-paraszt köztársaságban mindenkinek megvan a betévö falatja, mindenki dolgozhat és mindenki megta­nulhat írni és olvasni! — ta — Páncélosok a „kommunista lésadók“ allen — egy recept, amelynek alapján Betancourt sem uralkodhat sokáig A kormánypalota elótt: ezek voltak nlszterek Cadlílacjal mi- á

Next

/
Oldalképek
Tartalom