A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-12 / 19. szám
Milyen keveset tudunk af négerekröll S amit tudunk, azt csak inkább az újságokból, a napi hírekből tudjuk, s nem az irodalomból. Az újságokból értesülünk Ghana, Etiópia, Guinea felszabadulásáról, annak idején a világ minden sarkában megtanulták Lumuba és Sekou Touré nevét, s Afrikáról tudjuk, hogy területe harmincmillió négyzetkilométer, s népessége mindössze kétszázharmincmillió, de mindezzel Inkább csak a négereket tudjuk, s nem a négerekről tudunk. Az oka: a négereknek még nincsenek nagy irodalmi képviselőik, világszerte ismert Till Eullenspiegeljetk és Svejkjeík, Hamletjetk és Méljehovjaik. A néger — Európa és a világ szellemtudatában még pgyetlen ember, a néger népművészetből tsmert „egyetlen“ néger, aki nincs típusokra bontva. Afrika még a népművészetben él hatalmasan, külön embervonásokkal fel nem ruházva, ttptzálatlanul, mint az isten (A két nagy vtlághíresség, Paul Robson és Nicolas Guillén Is amerikai és nem afrikai). Ezt az erős, sajátos népművészetet, a dobkíséret mellett karban énekelt táncdalokat, munkadalokat, varázsénekeket a monotonnak tűnő, másodpercenként emelkedő, de félórákig alakuló, a megszállott kitartásával fokozott tánckrescséndókat, a lábdobogásból, tapsból, tam-tam-szóból, el' nyújtott melódiából összeállt furcsa ritmust és még furcsább polifóniát, s a különféle famaszkokat és fétlsftgurákat az európai, de különösen az amelall in rlkai művészetekre tett hatásukban már ismerjük. Gondoljunk csák a részben néger népi szobrászatból táplálkozó kublzmusra, a még most is, sőt most talán egyre jobban hódító dzsesszte, vagy az újabban divatos táncokban jelentkező néger motívumokrq. De első kézből, közvetlen eredeti - formájukban, alkotóik és alakítóik előadásában csak mostanában látjuk először ezeket a művészeteket: április 22-én és 23-án a Kultúra és Pihenés Parkjában fellépett a három évvel ezelőtt már ttt járt (akkor persze az összetétele és műsora teljesen más volt) ,fiatal Guineái Köztársaság Dal- és Táncegyüttese. Felvételeink e nagy stkerű fellépés során készültek. Szöveg: TÖZSÉR ÁRPÁD Felvételek: Prandl Sándor V HHi ■ i# .