A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-05 / 18. szám
Kismartos, jaj, de szép helyen van, A Nyitra-Zsitva között van. A Nyitra-Zsitva között lakom én, Beteg a szeretőm, a szegény. Elvágtam az ujjamat, de (áj, Fügefa levelét raktam rá. Fügefa levele (sejhaj, gyógyíts meg, Kedves kis angyalom, gyógyíts meg. /% f»i arányló napkorong már lebukóban volt a láthatáron, amikor „Mlhál bátya", teljes nevén jóba Mihály Mihály, a martos! tánccsoport országos hírű szólótáncosa, a régi dalt zümmögve, a szólóból portája télé baktatott. Hetvenötödször ürül a telet követó tavaszi napsugárnak, amely most Is, mintha megfiatalítaná. Frlsebben kering ereiben a vér, ropná a menyecskékkel meg a lányokkal a PUllkét, de még tán a Klugrósra Is vállalkozna. Hófehér bajszát megpedrl, aztán, hogy e komoly szertartás véget ér, csak akkor kezdi a szót formázni: — Épp metszeni vótam a szólóben, jól esett a munka, persze, valamikor másként ment, de azért ma sem maradok tétlentil. Hallja-e, fiatalabb koromban, olyan kaszás voltam, hogy messzi határban fel kellett kötnie annak a pántlikát, aki versenybe mehetett velem. Volt, hogy nyolcszor húsz petrencét egymagám kaszáltam és hordtam össze. Nemcsak erről híres Mlhál bátya, hpnem tánctudománya miatt is sok volt az irigye, az asszonynép szeme meg nem tudott betelni, amikor járta. Ennek is komoly sora volt. — Nagyapám, jóba József, aki 12 évig ette a császár kenyerét — no, nem azt a finomat, amit a palotákban eszegettek, hanem a komiszát, ami a katonának járt —, az tanított meg még aprócska koromban, hogy kell a táncot járni. Akkoriban a falusi nép egyetlen mulatsága tánc meg a dal volt. Nagyot változott a világ azóta: rádió, mozi, televízió. Még a kisonokám gyerekkora Is bizony Igen-Igen igénytelen volt, az 6 gyerekei ennyivel már nem érik be. jól van ez, de egyet ezért szeretnék, hogy azokat a szép paraszti táncokat, meg népdalokat, mely a [régi nép ajkán kelt szárnyra, őriznék meg, vinnék magukkal úgy, ahogy a kisonokám, a Lajos. A „klsonokát" már nehezebb volt megtalálni, mint Martoson jóba Mihály Mihályt, a nagyapát. Igaz a „kisonoka" jelzó se illik rá már, mert hisz a bratlslaval Pozemné Stavby hatalmas géptelepén úgy tisztelik, hogy; Lajos, a darukezelő. — Felőle érdeklődnénk, mi fa|ta? — Indítom el a beszélgetést a mechanikusok között. — Helyre egy legény! — nevetve válaszolják meg a kérdést a kollégák, aztán az egyik az üzemi konyha irányába kacsint. — Oda menjen az elvtárs, ott majd többet mondanak, itt azt mondaná, hogy a haverok elfogódottak, mert tőlünk csak jó szót hall róla. Lány van a dologban — gondoltam magamban, és Indultam átlóban gépen, vaslemezeken, épülettömbökön át az új üzemi étterem felé. Az ajtóban álló fehér bóbitás, köpenyes menyecskének félve teszem fel a kérdést: A táncos párok rezgő csárdást ropják — Kérem, elvtársnő, ismeri Jóba Lajos darust, az Ifjú Szivek táncosát. — Én ne ismerném? — csillan az asszony szeme —, hisz hites felesége vagyokl Éppen májusban lesz tíz esztendeje, hogy egy napon álltunk be az akkori „Népes“-be, s azon mód egymásba is bolondultunk. — Ilyen gyorsan? — Van olyan szerelem, amely évekig érlelődik és mégis megkozmásodik, a mienk gyorsan jött, még is megmaradt... és meg is marad. Nevet, a szerelmes asszony szemérmes mosolyával. Zavarban van, dicsekedni akarna, de valami visszatartja. Munkások jönnek, itt az ebédidő, jó alkalom, hogy elszökjön, „jolánka" — hangzik a munkások hívása, s 6 már ott van a pult mellett és osztja az ételt szorgalmasan, olykor-olykor felém pislant, s szemében a kérdés: „még mindig kiváncsi a feleletemre?" ■ Ebéd után kapok választ egy kis kitérővel. Két ember rövid tómondatokban elmondott élettörténete ez. „Én a kelet-szlovákiai Szaláncról, ő Martosról jött, mindketten faluból indullunk, hogy a tánccal és a népi dallal jegyezzük el életünket. A Népesben találkoztunk. Minden olyan szépen Indult, akár az álom, aztán egy napon mégis csak pltyeregni kezdtünk Feloszlatták az együttest. Szétszéledtünk. Lajos szüleihez mentünk Martosra. Férjem előszűr a szövetkezetben dolgozott, de Itt az ebédidő, Jő alkalom, hogy Jóba Jolán elszökjön Mi mg Ma álma
