A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-05 / 18. szám
Az asszony kiment a szobából, céltalanul hátra sietett az udvarban a disznóólakhoz és kinyitotta az ól ajtaját. Aztán az jutott eszébe, hogy semmi dolga a malacokkal, régen megetette őket, egészen megzavarodott. Az ól ajtajába fogódzkodott, szívére szorította a kezét, és riadtan hallgatta a dobogását. Mi van vele, kérdezte magától, mi van vele? Ekkor jött be Lipták az udvarba. Nagyot köszönt, a gazdát kereste. Török Péter kijött elébe az ajtóba, az udvarra, lenyelte a reggeli utolsó falatját, de nem nyújtott kezet a vendégnek. — Na, Lipták elvtárs, mit akarsz tőlem? Az elnök reggel az istállóknál járt, és a kocsisok elmondták, hogy Török Péter milyen kurtán-furcsán otthagyta őket. Mogorva ember, de ilyen azért még nem volt, valami baj van vele, talán megbántották. Lipták Is értetlenül nézte viselkedését az utóbbi időben, még a végén agyára megy a félrehúzódása és belső vívódása, gondolta ... Kedvelte és tisztelte Török Pétert,' már akkor is becsülte, amikor még aratója volt, mert becsületes embernek ismerte meg. S a szövetkezetben Is minden idegenkedése és vonakodása ellenére kiválóan megállja a helyét. Elhatározta. hogy segít rajta, könnyít a munkáján. Idősebb ember, operálták is, talán mégsem egészen egészséges, megérdemli a könnyebb beosztást. A szövetkezetnek volt egy öreg csézája, az elnök és az agronómus járták vele a határt. Lipták kigondolta, hogy Török Péter legyen a cséza kocsisa, a lovai megfelelnének, mert jól táplált, könnyűvérű állatok, neki meg lényegesen könnyebb dolga lesz. Kap naponta másfél munkaegységet, igazán jól kigondolta Lipták, hogyan segítsen az öregen lőtt hát megkérdezni, elvállalja-e az Ú1 munkát... Török Péter meghallgatta, és nem értette az egészet. — Nem értem — mondotta homlokráncolva —. miiven kocsis? A szövetkezet kocsisa? Hát ki az a szövetkezet? Lipták magyarázta hogy a csézáról van szó és elmondta az előnyöket, amelyek az új beosztásból származnának: könynvebb munka, állandó és biztos jutalmazás .. Őszintén beszélt, és annak az embernek az önkénytelen meleg szeretetével nézett Török Péterre, aki tudia, hogy jót tesz és örömmel feszi. A gazda 161 látta, hogy komolyan godolja, amit mond. Nézte és nem szólt hagyta beszélni az elnököt. Lipták kifogyott a szóból, elhallgatott. és várakozóan nézett rá, a választ várta, de ő még mindig nem szólt. Egyszerre nagyon nehéznek érezte a fejét, kavargás indult benne, nem tudott gondolkozni. Még az izzadság is kiverte a homlokát. — Na. Péter bácsi — mondta mosolyogva az elnök, hogy áthidallja a csendet —. lesz hát a kocsisunk? Erre valami megpattant benne, éppen úgy pattant meg, mikor a kocsmában Koncz megkérdezte tőle, hogy igaza van-e. szinte belefáidult a fele az éles pattanásba Kábán körülnézett, és egészen elerőtlenedett. Az eresz alatt egy fapad 12 állt, oda kellett leülnie. Zihálva lélegzett és agyában kristálytisztán és félelmetes logikával rosszindulatú gondolatsor indult meg. Az ő kocsisuk .. vigyázat, az ő kocsisuk... Még csak ez kell, ez az utolsó lépés és tökéletesen kikészítették, maguk alá gyűrték, legyőzték ... Érezte, hogy elérkezett a döntő pillanat, most nagyon erősnek kell lennie, helyt kell állni, mert ha gyengének bizonyul, hiába volt az egész... hiába tűrt és szenvedett... Lipták barátságos mosolya szertefoszlott a levegőben, kusza homályos ködök mögé rejtőzött, hogy kaján gúnnyal és feszült várakozással vigyorogjon rá, mint egy ördög... Igen, ilyen lehet az ördög, amikor bűnre csábítja az embert, futott át az agyán ... Lipták megdöbbenve nézte. — Mi az, Török bácsi... rosszul érzi magát? Felugrott, és erőtlenül támolygott. Kezével össze-vissza hadonászott, a szeme elborult, homlokán kidagadtak az erek, úgy kiabált. — Nem fogadom el... nem fogadom el... Rongyosak, a ti kocsistok legyek ... a volt aratóm kocsisa legyek, én Török Péter ... Alávaló rongyosok ... Nem fogadom el... Újra elgyöngült, látszott, hogy alig áll, lába megroggyant, kiabálni sem bírt. Lipták gyorsan a pádhoz vezette és lefektette. Néhány pillanatig zihálva lélegzett, majd természetellenesen, zokogva sírni kezdett, szájába harapta az öklét és a könnyel bőven potyogtak az ereszalja beton talajára. Lipták úgy vélte, mindent megértett. Idegösszeroppanás, gondolta. Egy pillanatig tanácstalanul, sajnálkozva nézte, és hogyan, hogyan nem, az lutott az eszébe, hogy milyen értelmetlenül hullhatnak néha meleg emberi könnyek a hűvös cementre... 12. Hangok Szeptember végén már a télre készülődik az élet. A fák levele megsötétedik, nem sárgul még, de üde zöld színe kifakul. Fecskék már nincsenek, és a falu utcáját nehéz lánctalpas traktorok nyoma hasogatja. Őszi búza alá szántanak. Kevesebb a napfény, nappal hűvös az idő és fél nyolckor besötétedik. Korábban gyúlnak fel a fények és később hunynak ki, mint nyáron, aratás és cséplés Idején. Török Péter házának ablakán legtöbbször éjfél utánig világítanak a fények. A gazda, fekete keretes szemüveggel a szemén az asztal mellett ül és olvas. Sokat olvas az utóbbi időben, mindent elolvas. ami a kezébe kerül. Újságot, régi naptárokat, gazdasági szakkönyveket és színes, füzetes regényeket. Olvasásba menekül az éjszaka elől . .. Az utóbbi Időben megfogyott, lesoványodott, és fekete haja egészen megőszült. S mindezt az éjszakák teszik... a sejtelmes hangoktól népes éjszakák. Az esttel számára nem nyugalom száll a világra, ellenkezőleg. Olyanok most az élszakái, mint amikor a kórházi ágyon feküdt bekötött fejjel, és figyelte a nyugtalan sötétet, amelyben a hangok játsszák a főszerepet. Ahogy lefekszik, rendszeresen megjelennek, élkezdik mondókájukat, ágálnak, fecsegnek és bizonygatnak, néha kórusban énekelnek és nem engedik aludni. Inkább olvas hát, mintsem hogy lefeküdjön. Rendszerint a szeméről beszélnek a hangok, a jobb szeméről, napról napra bizonygatják, hogy nem az ő szeme, idegen szem... Minden baja, tévedés-e és helytelen gondolata miatta van ... Ma is az asztal mellett ül, de nem könyvet olvas, hanem egy gömbölyű lányírással írt levelet, Pénzes Marika, a Jani mennyaszonya írt. Harmadszor olvassa a levelet, ezeket a sorokat meg talán huszadszor is: „Janival baleset történt, egy másik motorkerékpáros belehajtott, és ahogy leesett, eltörte a jobb kezét, ezért nem ő írt. Nem veszélyes...“ Ügy, hát megjárta Jani, lám el kellett mennie. Azért olvassa olyan sokszor ezeket a szavakat, mert a hír gondolatokat ébresztett benne, amelyek szenvedélyesen érdekelték és egészen lefoglalták. Nem is vette észre, amikor a felesége elköszönt tőle és aludni ment. Mikor is látta utoljára a Janit? Sok minden történt azóta, emlékezetében sehogy sem akartak időrendbe állni a múlt eseményei. Valami homályosan felrémlett előtte, hogy régen, régen, még a kórházban valamikor... mintha ott látta volna utoljára, vagy csak azelőtt a mezőn? Nem, a kórházban valóban látta, egy lánnyal látogatta meg a fia, azt mondta, a menyasszonya... Valami váratlanul megdöbbentette, de hiszen, akkor nem láthatta őket, mert be volt kötve a szeme, csak a hangjukat hallotta. Talán nem is a fia volt, hanem valaki más. Léptennyomon félrevezetik, bizonyára már akkor is félrevezették, mert valami történt a fiával! Nem látta, hét éve nem látta... meg is halhatott azóta. Metsző késként vágott belé a gondolat. Meghalt... és nem akarják neki, az apjának megmondani, hogy nem él! A levél Is bizonyítja ... így akarják, fokozatosan a tudomására hozni, hogy nincs már fia... Motorkerékpáros szerencsétlenség ... persze, motorkerékpárja volt. Érdekes, a fiatalember, akitől a szemét kapta szintén baleset áldozata lett. Érdekes ... Ö, istenem... — valósággal felnyögött. Kusza gondolatai sorából villanásszerűen kiesett az Idő fogalma, az események sorrendje összezavarodott, régmúlt dolgok óriásokká nőttek, a tegnap mának tűnt, a ma pedig elveszett a feledés útvesztőiben. Az a nap, amelyen elhagyta a kórházat olyan élesen ragyogott az előtérben, mintha a jelen pillanata lenne. — Életerős fiatalember volt, mondta a kezelő, orvos, huszonnégy éves lehetett, egészséges, mint a makk. Tragikus halállal hunyt el... Ö, istenem ... Iszonyattal meredt a levélre. Janival baleset történt, olvasta ... Kezével eltakarta a szemét, és az asztalra borult. Sokáig maradt így az asztalra borulva, nem mert felnézni, mert először szólaltak meg lámpafénynél, világosan a hangok ... Halkan zúgtak, mintha messze lennének még, aztán erősödtek, öblösödtek, zúgásuk egyre közeledett, már orkán zajához hasonlított amelv minden emberit elpusztít és összetör. . Akkor az a fiad volt -v életerős és egészséges. A fiad szeme... hallod. Török Péter ...? a halott fiad szemével nézed a világot... elvették tőle és neked adták ... a jobb szemed a fiadé .. Nem, kiáltotta rettenetes hangon, a fiam él! Nem láttad, zúgták a hangok, hét éve nem láttad.
