A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-04-14 / 15. szám
Frissebb vitaszellemet! ne fäffüHOt-1 Zárószó a vitához ledkeznünk arról, hogy a legjobb „vezérkarral“, a legaktívabb kultúrmunkásokkal sem tudunk nagy eredményeket elérni, ha a kultúra, amit propagálunk, nem lesz „minőségi“. „Nemcsak a kultúrmunkások, de a kultúra is agitál.“ Ehhez a felismeréshez — helyesen — elsősorban Szanyl József, Gytlre Lajos és Balázs Béla jutottak el. Veres János azt követeli, hogy a műkedvelők kezébe se féljünk Dürenmattot vagy Illyés Gyulát adni. A műsorpolitika összeállítása a Csemadok feladata, s a Csemadokon múlik az is, hogy türi-e, hogy népkönyvtárainkba még mindig a „Sztálin neveltjei vagyunk“-féle könyveket küldözgetik, mint Ipolyvlsken (Hajdú András hozzászólásából), vagy új, igazán szocialista irodalmi ízlésre és világnézetre tanító modern irodalmat. A vita másik iránya, amelyet „helyzeímegállapltónak“ neveztünk a többi négy kérdésre válaszol. A művelődési otthonok kihasználására sok értékes javaslat elhangzott. Már Kupkovics Olgánál felködlik a vita során még annyiszor ismétlődő probléma: a fiatalságot a kocsmázéstól, a kártyától a művelődési otthonok segítségével kell elvonni. Kürti Péter és még sokan mások a televíziónak a kultúrházba történő áthelyezésével, s klubszerű élet teremtésével vélik megoldani, a problémát. Ipolyvisken mér az esküvőket is a művelődési otthonban tartják. Nagyszerű ötletek, amelyekből egy világos: a kultúrházat nem izentéllyé kell avatni, hanem olyan „közházzá“, amelyben minden közösségi megmozdulás helyet kaphat. Kulturális munkánk égető területét képezik a népkönyvtárak. Ennek megfelelően nagy visszhangra talált a könyvtárakat érintő kérdés a hozzászólók soraiban is. Sajnos, ezek a hozzászólások egy olyan kezdetleges állapotot tükröznek, mikor nem az az elsődleges probléma, hogy kielégítik-e az igényeket, s hogyan irányítják az ízlés kialakulását, hanem sokkal inkább az, hogy a faluban néha azt sem tudják, van-e könyvtár. Ilyen elkeserítő hozzászólásokat kaptunk Fülöp Imrétől Magyarbélről, Bekő Máriától Vereknyéről, Mészáros Károlytól Felbárról s Molnár Bélától Lucskáról. Vigasztalóbb a helyzet Gömörön, Csoltón, Szencen és Ipolyvisken. Gyakori hiba, hogy a könyvtárat ritkán tartják nyitva, s ha kinyitják is, csak alkalomszerűen. Ennek az alkalomszerűségnek a felszámolása, valamint ügyelni a helyes összetételre — szintén a Csemadok-szervezetek feladata. Egy lakosra három korona esik a járási költségvetésekben — igyekezzünk, hogy ezt az összeget a lehető legelőnyösebben merítsük ki. Olyan könyveket vásároljunk, amelynek értelme van, s tiltakozzunk a könyvárusok esetleges erőszakoskodása ellen, amellyel régi, többnyire értéktelen könyveket akar falusi és városi könyvtárainkra sózni. Könyvtáraink csak így szolgálják valóban az új, szocialista világnézet és Ízlés kialakulását. A negyedik kérdésre legkimerltőbben Takács András válaszolt, akinek bíráló és ténymegállapító alapos hozzászólása teljes egészében ide kívánkozna. Bírálja a Magyarországból behozott színmüvek kis példányszámát, a DILIZA kiadól-fordítói gyakorlatát, amely szerint olyan szlovák és cseh műveket is lefordítanak, amelyek nem felelnek meg a magyarlakta vidékek sajátosságainak, a szinjátszócsoportok vezetőinek alkalomszerű munkáját, a magyar színjátszó csoportok egyhangú műsorpolitikáját, s végül a járási művelődési otthonok magyarul nem tudó szakelőadóit, akik a nyelvtudás hiányában nem segíthetik a magyar csoportokat. Legfontosabbnak a két utolsó bírálót tartjuk. Valóban tarthatatlan, hogy pl. Lovicsek Béla Baj van a szerelemmel c. színművét járásonként 10— 15 csoport játssza egyszerre, s ugyanakkor csoportjaink Illyés, Németh László, Gyárfás Miklós létéről nem is tudnak. S orvoslásra vár a másik fájó probléma Is: csoportjaink több segítséget várnak a járási kultúrotthonok vezetőitől. Meglepő azonban, hogy Takácson kívül ehhez a ponthoz csak alig szóltak hozzá. Annál többen a televízió kérdéséhez. Sok hozzászólónk kulturális életünk pangásáért egyszerűen a televíziót hibáztatja. A dolog gyökere persze mélyebben van. A televízió most vitatárgy világszerte. A mi számunkra egy bizonyos: a televízió igényemelést jelent műkedvelő csoportjaink számára is. S ha már a műkedvelő csoportoknál tartunk: meg kéne fontolni Nagy Olivér javaslatát, aki a műkedvelőknek nem nagy jövőt jósolva a hivatásos színházak hálózatának jelentős kibővítését javasolja. Az ötödik pontot, a film-kölcsönzés problémáját aránylag kevesen érintették. Egyedül Bekő Mária rója fel á kölcsönző központoknak, hogy munkájuk nemigen tervszerű. Mindig azt küldik, ami éppen raktáron van, a falu számára a legrégibb filmeket. Nincsenek figyelemmel a falu követelményeire, s kevés a magyar film. Hiányolja a magyar feliratokat is a szlovák és cseh nyelvű filmeken, tudatosítanunk kell Csemadok-tagjainkban, hogy mindezt jogosan követeljük, minderre párthatározat vart. A vitában elhangzott néhány javaslat is, amelyek sem az egyik, sem a másik „irányba“ nem sorolhatók. Ezek: 1. Minden faluban egy fizetett kultúrfelelőst, szervező embert kéne állandósítani, akinek a szálak a kezében összefutnának (Hajdú András). 2. Az írók Írjanak keretjátékokat, az Irodalmi színpadok számára. Ne féljünk attól, hogy ez tulajdonképpen új műfaj kialakulását jelentené (Zsíros István). 3. Az irodalmi színpadok rendezői számára tanfolyamot kellene tartani, s nem sokára meg kéne rendezni az Irodalmi színpadok országos fesztiválját is (Veres János). S befejezésül: A vita, sajnos, nem volt olyan szenvedélyes, mint amilyen Csontos Vilmos vitaindítója. De legalább a Hót hónapokig valóban fórum volt: javaslatok hangzottak el, vélemények cserélődtek ki, s mélyenszántó elemzéseket is olvashattunk benne. A vitaszellem hiánya intés: gyakrabban kell ilyen és hasonló vitákat rendeznünk, mert olvasóink már elszoktak a nyílt vitáktól, a bátor véleménykimondástól. Pedig célunk sehogy sem lehet a hallgatás. A fájó szavakat ki kell mindig mondani, hogy ne fájjanak, hogy feloldódjanak és orvoslódjanak. A cél az elkövetkezőkben egy egészségesebb, frlsebb vitaszellem elérése legyen. A szerkesztőség A 14. számunkban közölt cikkel /Takács András írásaj vltánkbat lezártuk. A fentiekben szerkesztőségünk a vita során elhangzott hozzászólásokat kívánta összefoglalni és értékelni. Hajköltemények — Alexandre módra Alexandra, a hírneves párizsi fodrász új, tavaszi-nyári „hajtervei“. A középső szőrpagoda különösen praktikus — twisthez át a strandra ... Kicsike tongora A japán Takada-cég elkészítette a világ legkisebb — de még „Igaz! nagy“ — zongoráját. Magassága alig egy méter, súlya mindössze 120 kilő, tehát körölbelöl a normális zongorák átlagos súlyának fele.
