A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-04-07 / 14. szám
amelyeket fáj kimondani A vita során már foglalkoztam színjátszó csoportjaink műsorpolitikájával, - illetve a rendelkezésükre álló műsoranyag minőségével és beszerzésének lehetőségeivel. Sajnos, a népművészeti munka többi vonalán (tánc, ének, zene) távolról sem olyan kedvezőek a viszonyok. A Népművelési Intézet által kiadott műsoranyag az énekkarok, tánccsoportok, bábszínházak, esztrádcsoportok részére sem menynylségben, sem minőségben, sem pedig megjelenési formában nem elégíti ki a szükségletet. A Népművelési Intézetnek elsősorban módszertani Irányzatú írások megjelentetése a kötelessége, de magyar nyelven kénytelen műsorfüzeteket is kiadni (rotaprlnten sokszorosítva, tehát kezdetleges nyomdatechnikával), mert egyszerűen nincs kiadóvállalat, amely magyar énekkari anyagot, tánckoreográfiát, eredeti népdal és népi táncgyűjtemőnyek kiadását vállalná. A Népművelési Intézet csak nagyon kis példányszámban tudja a kiadványait megjelentetni (150—300 példány), nem raktárra, hanem csak a pillanatnyi szükséglet kielégítésére dolgozik. Ennek a gyakorlati következménye az, hogy az 1959-ben kiadott esztrád, ének,' vagy táncanyagot tartalmazó füzetet 1960-ban már csak nehezen, 1961- ben pedig egyáltalán nem lehet beszerezni. Pedig a füzetek tartalma egy kőt év alatt nem veszti el időszerűségét. Jelenleg mintegy 230—250 tánccsoportunk, 55—60 énekkarunk, (beleszámítva az iskolák mellett működő ének- ős tánccsoportokat is) és körülbelül 60 esztrádcsoportunk van. Ezek a számok kell, hogy elgondolkoztassanak bennünket. Például a 60 esztrádcsoport számára évente egy műsorfüzet jelenik meg átlag 250 példányban, és kb. 120 oldal terjedelemben. (Ez évben kivételesen kettő jelent meg). A tánccsoportok száma egy 100 oldalnyi táncanyagot (eredeti ős feldolgozott népi táncokat) és egy 100 oldalnyi metodikai segédanyagot tartalmazó füzet, összesen tehát két füzet jelenik meg. Az énekkarok részére füzetbe foglalva csak alkalomadtán jelent meg műsoranyag. Különböző fesztiválok dal- ős táncünnepélyek kötelező énekkari számaként kitűzött kórusművek laponként láttak napvilágot. Természetesen mindez sokszorosított formában, ami az anyag használhatóságát kedvezőtlenül befolyásolja. (A tánckiadványokban pl. kísérő rajzok, ős a kottamellékletek sokszor művészietlenek az ének- és zenekari kiadványokban az elmosódott hangjegyek kellemetlen zavart okoznak stb.) Rossz irányban befolyásolja műkedvelő népi együtteseink, ének- és zenekaraink műsorpolitikáját az is, hogy hazánk területén intézményesen senki sem foglalkozik magyar néprajzi hagyományok gyűjtésével (népi tánc, szokások, dalok, díszítő művészeti tárgyak, gazdasági eszközök, építkezési stílusok, népköltészet, munkás folklór stb., stb. gyűjtésével). Pedig vidékünk határozottan gazdag ilyen anyagban. Délszlovákia területén a nemzetiségek évszázadokon keresztül szorosan együtt — egymásra utalva éltek. Kultúrájuk kölcsönösen termőkenyítően hatott egymásra. Rengeteg bennük a közös vonás, mert történelmünk is közös. Az intézményes néprajzi gyűjtés megindítása lehetővé tenné azoknak a közös vonásoknak a felismerését nemzeteink kultúrájában, amik a testvéri együttélés elmélyítését szolgálnák, de eredeti, hazánk területén gyűjtött folklór anyagot adnak műkedvelő népművészeti együtteseink kezébe is. A kérdés megoldása egyszerű. — Ahogy a Csehszlovák Rádiónak van magyar osztálya, amely a magyar dolgozókhoz anyanyelvükön szól, hasonlóképpen lehetne a Szlovák Tudományos Akadémiának egy szerves része, amely a magyar folklór és munkás folklór haladó hagyományainak a gyűjtését, feldolgozását stb. végezné. Nem műsoranyagot, hanem főleg metodikai tanácsokat, szakmai képzést és tisztánlátást elősegítő „Népművelés" című folyóiratunkról is kell egy pár szót szólni. Sajnos, nem sok jót, mert a lap adta lehetőségeket nagyon kismértékben használjuk ki. A népművelés területén bizonyos segítséget nyújt a lap, de az a segítség ős iránymutatás, amelyet a metodikai lapon keresztül kultúrcsoportjaink kapnak, nem kielégítő. A lap megjavítása feltétlenül megköveteli, hogy a műkedvelő csoportokban dolgozók és azt irányító elvtársak és a hazánk területén élő magyar művészeti szakemberek magukénak tekintsék a lapot, és írásaikkal hozzájáruljanak színvonalának a megjavításához. Nagyobb figyelmet kell hogy fordítson a szlovák és cseh népművelési és népművészeti tevékenységet kifejtő lapok cikkeire, fordításokat és a ml viszonyainknak megfelelő módszertani tanácsokat közöljön belőlük. A lapra igen nagy szükség van. Sok ezer népművelési dolgozó fóruma, irányítója bevált módszerek tolmácsolója, az elért eredmények rögzítője, a munkavégzés útmutatója, tanácsadója és segítőtársa lehetne ez á lap. Hová jut a megjelent műsoranyag, felhasználják-e minden esetben? Általában megállapíthatjuk, hogy ha műsorfüzeteink kis mennyiségben is jelennek meg, eljutnak rendeltetési helyükre. Kultúrcsoportjaink a Csemftdok járási titkárságain és a járási kultúrházakon keresztül díjmentesen beszerezhetik őket, a DILIZA kiadványait. Feltéve persze, hogy a kis példányszám miatt jut nekik. Sajnos azonban sok esetben találkozhatunk olyan esettel is, hogy a másutt olyan nagyon keresett műsorfüzet a szekrény tetején vagy a sarokban porosodik. A szervezet vagy az intézmény vezetői át sem nézték, azt sem tudják, mit tartalmaz, és ha valamelyik alkalomhoz esztrád vagy keretműsort kellene biztosítaniuk, akkor a könnyebbség kedvéért anyaghiányra hivatkoznak — ős nem csinálnak semmit. Ezek a kultúrtársak a műsorhiány demagóg ismétlésével a többieket is semmittevésre kényszerítik, az ilyen emberektől a mozgalmat meg kell tisztítani. Eredményeink és hiányosságaink ismerete kötelez bennünket. A fejlődés útján nem szeretnénk megállni. A munka megjavításának a lehetősége, párt- és kormányhatározatokon keresztül adva van. Kérdés, hogy tudunk-e határozatokkal élni, illetve munkánkkal mennylbep segítjük elő ezek valóraváltását. Lehetőségünk van a DILIZA színmükiadól tervét tanácsainkkal javítani — a Népműlési Intézet és a Csemadok KB mellett működő dramaturgiai tanács ezzel elősegíti a kiadó munkájának a megjavítását. Meg kell javítani a járás és központi szervek irányító munkáját. Meg kell szervezni a DILIZA által kiadott színműirodalom előfizetőinek a táborát. Meg kell kezdeni a műkedvelő színjátszók ének-, zene, és tánccsoportok vezetőinek, rendezőinek hosszabb ideig tártó táviskolázását. Aktivizálni kell a járási népművészeti szakbizottságokat. A műsorpolitika és színvonal megjavítása érdekében alaposabban fel kell használnunk az Ifjúsági alkotóverseny, a körzeti, járási, területi és országos Csemadok dal- és táncünnepélyek és a Szocialista Dráma Fesztiválja adta ösztönző lehetőségeket. És végül tudatosítanunk kell, hogy a magyar népművészeti tömegmozgalom ügye nemcsak Csemadok-ügy, hanem államügy, a nemzeti bizottságok, az összes tömegszervezetek ős a párt közös ügye, éppen úgy, mint ahogy közös ügy a gazdasági, a politikai élet valamennyi problémája is. Nem az az elsődleges, hogy milyen nyelven hirdetjük a szocialista kultúrát — ez csak a nemzeti sajátosság figyelembe vételére kötelez bennünket —, hanem az, hogy valóban szocialista tartalmú és magas színvonalú legyen. TAKÁCS ANDRÁS A zene jókedv, lelki frisseség és pihenés (Prandl s. jelvétele)
