A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-13 / 2. szám
% Ai új Kfak látképe, a nyolcvannégy Maki áldozat tömegsírjával de csak másztam négykézláb, mint a kutya. A fejsebem is nagyon fájt, dőlt belőle a vér, lábra se igen tudtam állni. A kertünkben aztán teljesen elhagyott az erőm. Feküdtem, mint egy darab fa, a hő lassan betakart. De legalább rejtve voltam. Csak akkor dugtam ki a fejem a hő alől, mikor szlovákul hallottam beszélni. Az idősebb fiam volt meg barátja, akik már jóval azelőtt elmenekültek a hegyekbe, a partizánok köze. De a feleségem, a kisebbik fiam s a testvérbátyám öt gyerekével ott maradt a felégetett családi házban. A besztercebányai Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumában ott van Adamov bácsi átlőtt báránybőr sapkája, s félig elégett' nagykabátja Is. S alatta az Írás: „Az Edelweis nevű partizánvadász egység 1945. január 21-én megtámadta Kfa-u és Ostry Grúft községeket, s 146 embert, köztük nőket és gyermekeket meggyilkoltak. A 84 kfaki áldozatból egyedül Adamov Jozef menekült meg csodával határos módon.“ S mi volt ez embertelen vérengzés oka és előidézője? Oka a fasizmus, s közvetlen előidézője? — Tudja, a mi falunkon túl már csak erdők, hegyek vannak. Az országút is csak eddig jön, errefelé azt mondják, hogy Kfak a világ vége. Az isten Is partizán-fészeknek teremtette. Volt is belőlük negyvenötben nálunk elég. A II. csehszlovák brigád Sefiiansky-féle partizánakulatának vezérkara éppen a mi házunkban székelt — magyarázza M. Adamov, a kfaki HNB dolgozója, aki akkor még csak húsz éves legényke volt. — A készülő támadásról már előző este hirt szereztünk — két Zarnovicán dolgozó kfaki lány hozta — az óvatos partizánok még idejében behúzódtak az erdőbe. De hiába tűntek el, az „Edelweis“ zsebében akkor már ott lapult a parancs: Senkinek se kegyelmezni! Elrettentő példaként fel kell égetni az egész falut, s el kell pusztítani még a csecsszopót is. A mészárlást persze én sem vártam meg, a partizánokkal együtt a hegyekbe húzódtam. Így menekültem meg. M. Adamov meg a falu férfi lakosságának java része Így menekült meg, a főtérre összeterelt asszonyok, gyerekek, öregek meg úgy, hogy az utolsó pillanatban jött a motoros küldönc: A lakosságot legyilkolni nem kell, csak a falut kell felégetni! — Bizony, már ml Is el voltunk készülve a halálra. A papunk a bűneink alól is feloldozott bennünket, ahogy azt az utolsó óra előtt szokták — emlékezik vissza Zubeková AgneSa a keserves időkre.- Itt jött ki a golyó - mondja Adamov bácsi, aki egyedül maradt életben a nyolcvannégy közül — Bizony, mér mi Is el voltunk készülve a halálra — emlékezik vissza Kubákévá AgneSa Ok megmenekültek, de annak a nyolcvannégy embernek, akit a Zubek-portán s Alsókfakon lemészároltak már későn jött a kegyelem. Hull a hő s betakar mindent. A föld megbocsát, elrejti a meggyilkoltakat, a táj elfelejt: gyepszőnyeggel s hótakaróval fedi a sírokat. Csak az ember nem tud megbocsátani soha. Vagy megbocsátottak-e Dózsa megsütött, legyilkolt parasztjainak utódai a Szapolyal-pribékeknek, a Hugenották a tömeggyilkos Guiseknek, vagy 19 kommunistái a Héjjas-féle különítmény orgyilkosainak? Nem, soha! Itt a bocsánat bűn lenne a társadalom, a jövő társadalma iránt. Ezt nem megbocsátani, csak megtorolni lehet. A HNB tanácstermének falán ott sorakoznak a vádlók, a legyilkolt Adamovok, Zubekek, Hudeöekek fényképei, s a vádlottak? Ez év november 12 és 20-a között folyt le Besztercebányán az Edelweis-különitmény tizennégy szlovák tagjának bűnpere. A különítmény szlovák századának parancsnokát, a jelenleg Nyugat-Németországban tartózkodó Niáftanskyt halálra, a többit 10—15 év szabadságvesztésre Ítélték. Nagy, puha pelyhekben hull a hó. Merengésre, emlékezésre való idő. De a klakiak nem szeretnek emlékezni. Nem szeret a halál torkából menekült Adamov bácsi sem. Nem szívesen beszél a 18 év előtti dolgokról, de felcsillan a szeme, mikor a fiát és unokáját kérdezem. A fia, az egykori partizán, most a falu pártelnöke, unokája kettő Is van. A tizenegy éves )oio iskolában van, s a nyolcéves Milan itt sündörög körülöttünk, cirógatja a nagyapját, s hallgatja a rég volt, igaz sem volt történetet. Lehet, hogy a halál, a pusztulás már neki is csak költői kép, metafőra vagy prófécia lesz. Lehet. tözsEr Árpád A kfaki tragédia emlékműve Prandi Sándor felvételei
