A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-17 / 11. szám
tavasszal kikelt, nyáron elvirágzott, termést is hozott talán, s most a halvány holdfénynél világosan látta elszáradt kóróját. Na, gondolta, megkezdődnek az álmatlan éjszakák. A mai az első,.. ezután majd sokszor bámulom így az éjszakát és hallgatom, hogyan ugatnak a kutyák. Mert a kutyák mindég ugatnak... a kutyák mindég ugatnak ... — Hová? — már újra nyugodtan, szinte szárazon tudta kérdezni — hová akar menni? — Azt mondja, tanulni. Mesterséget tanulni. Hát igen. Pista tehetséges gyerek, szeret olvasni, éleseszű, bizonyára jól tanulna. Hm, mit mondjon? Tusija, hogy a felesége szíve majd megszakadt a félelemtől, talán Pista sem alszik odakünn a konyhában. Ha sejti, hogy az anyjával most róla beszélnek, biztosan nem alszik. — Aludjunk rá egyet! — mondta és befordult a fal felé. Úgysem alszom, de legalább ő aludjon, az asszony, gondolta, ne féljen, mert az borzasztó lehet... kibírhatatlan lehet éjszaka nagyon félni... Érdekes, először érezte meg ezt életében, talán mert magában ő is megrettent. Csak nem fél? Mitől félne, a jövőtől? Na ott még nem tartunk, hogy féljen ...! — Elengeded? — Majd meglátom, Aludjunk! Úgysem alszom el, gondolta még egyszer, de így, hogy a fal felé fordultam, és nem látom az éjszakát, meg azt a száraz kórót a kémény tetején, talán hamarább beletompul az agyam a gondolatokba. — Jóéjszakát, Margit — mondta hangosan és bátorítóan, és ne félj, majd csak lesz valahogy . .. ! .. Öt perc múlva akarattal horkolni kezdett, hogy megnyugtassa a feleségét, mert hallotta, hogy halkan szipogva sír. Ejnye, asszony, gondolta bosszankodva, éppen ezt nem akarom... Másnap a reggelinél egy szó sem esett a dologról. Nagyon okosan kell viselkednem, gondolta a gazda. Látta a felesége szorongva figyelte őket, ezért természetes hangnemben beszélgetett, mintha az égvilágon semmi nem rágná belülről. Pedig nem is tudott másra gondolni, hazudna, ha azt mondaná, hogy a fia tervén kívül egyéb gondolat megfordult hosszabb időre-az agyában. Ez is elmegy, itthagy... Érzem, hogy elmegy és magamra maradók. — Igyál, fiam! — töltött a kisüstiből — igyál még eggyel... Küzdenem kell. érte, gondolta, meg kell tartanom magamnak. Nyugalom ... csak nyugalom, mert ezt is elkergetem. Még eggyel, fiam . .. Kapálni készültek a szőlőbe. Szüret előtt illik bekapálni a tőkék közét, hogy a lepergott otelló szemek csipegetésével ne bajlódjanak sokat a szüretelők. Hagymát, szalonnát, kenyeret, juhtúrót és egy másfélliteres üveg bort tettek a csíkos szőrtarisznyába. — A szőlőben ebédelünk, Pista, kint a szabadban. Jól esik majd a száraz ebéd a friss levegőn! Délig csak figyelte a fiát. Keménykötésű gyerek, igazi paraszt, kitartó és munkabíró. Kár érte ... Török Péter azt hitte, hogy aki elhagyja e földet, aki a gyeplőt vagy kaszanyelet más munkaszerszámra cseréli fel, az alól kicsúszott a talaj és elveszett.- Elveszett az életnek, mert meglazul az erkölcs és könnyelművé válik... Keveset beszéltek kapálás közben. Ahogy felcsendült a déli harangszó, Török Péter letette a kapát. — Gyere ebédelni, fiam! Máskor előbb még kivítték volna a sort, de most a gazda harcol a fiáért és ezért engedékeny. A nagy diófa alá ültek, fehérkendőt terítettek a földre és a csíkos tarisznyából kirakták rá az eninivalót. A diófáról nagy sárga levelek hullottak a kendőre. A gazda kihúzta az üvegből a dugót, és odanyújtotta a bort a fiának. — Igyál, fiam! .Pista ivott, ádámcsutkája fel alá moz. gott, ahogy magasra tartott fejjel kortyolta a bort. Sejtette, hogy komoly beszélgetés következik. Biztatta magát. Igazam van, gondolta, a magam szempontjából igazam van, nem szabad félnem. ..! De az apjának be tudja-e bizonyítani az igazát? Török Péter megtörülte a száját, ő is ivott a borból, aztán letette az üvegét a fehér kendőre és a torkát köszörülte. Kissé habozott, Pista látta rajta, hogy habozik, mintha gondolkodna, hogyan kezdjen hát hozzá, kerülgette a problémát, aztán kimondta. — Hová akarsz menni, fiam? , —- Komáromba. ( — Komáromba! Elég messze van. Kü lönben csinos kisváros, jártam ott néhányszor. És te minek mennél oda? A fia lehajtott fejjel tovább evett. Nehezen vágta a szalonnát és a kenyeret, nem akart lecsúszni a torkán a falat. — Géplakatos szeretnék lenni. Ott kitanulhatom a mesterséget. A hajógyárban ... — Hm, tanulni akarsz... — Jól megnézte a fiát, még mosolygott is egy kicsit és a fejét csóválta. Gép kell neki, nem ló, gondolta, na Jó... ! — Ide figyelj! Idén jó termést csépeltünk, a paradicsom is sikerült és lesz legalább három vagon cukorrépánk. Megtakarított pénzünk is van. Traktort akarok venni. Már ki is néztem egyet a szomszéd faluban, a molnárét. Használt Zetor, egy hónapja gyűrűzték a dugattyúit. Te járhatsz majd vele ...! — Zetor? —• Huszonötös Zetor..'. Érdeklődés futott át* az arcán egy pillanatra, és az őszinte öröm derűje, hogy az apjának traktora lesz. Aztán elkomorodott. Gondolkodott. Hogyan magyarázza meg, hogy ő nem traktort akar, tanulni szeretne és talán Ipariskolába is sikerül eljutnia. Úgy hallotta legalábbis, hogyha segédlevelet szerez, tovább tanulhat. Más életet akar. Nem a munka nem tetszik neki, hiszen mindenütt^ dolgozni kell, de nem így, máskép ... Megrázta a fejét. — Engedjen el, édesapám! Török Péter életében először kér valakit felindulástól remegő hangon, a saját fiát. Eh, gondolta magában, mindenre kész vagyok, csak megtartsam. — Egyedül maradunk anyáddal. Nem vagyunk már fiatalok. Két öreg ember. Mert öregszünk ám, fiam. A fiú egyenesen és becsületesen a,szemébe nézett. > — Nem hagyom magukra. Hazajárok majd látogatóba és talán pénzzel is tudom majd segíteni. Biztosan keresek, tehetem ... Hát így állunk. Még a könyörgése sem használ... Sértett büszkeségében megcslkordult a foga és a hangja reccsenő jéggé változott. Szinte vágott és akarta is, hogy vágjon. Ügy mondta, hogy ez ellen nincs mit ellenmondani. (Folytatjuk) MARTH -GYÖRGY RAJZA 13
