A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-03-17 / 11. szám

Eseménynaptár □ 1883. március 14-én halt meg Marx Károly, a tudományos szocializmus meg­alapítója és az 1. internacionálé megszer­vezője. □ 19S3. március 14:én halt meg Klemen! Gottwald, Csehszlovákia és a világ munkásmozgalmának kiváló dolgozója, a CSKP megalapítója, a Csehszlovák Köz­társaság etsó munkáselnöke. □ 1828. március 16-án született Sxlavo­­son Pavol Dobálnsk? szlovák Író. □ 1713. március 18-án Liptószentmikló­­son kivégezték Jura) Jánoáibot, a szlovák nép hősét. □ 1938. március 18-án a Szovjetunió ki­jelenti, hogy katonai segítséget nyújt a Csehszlovák Köztársaságnak, ha a hitleri Németország megtámadja. □ 1828. március 20-án született Henrik Ibsen norvég realista Író. Mai számunk tartalmából: Komáromi séta Jókaival . 4 Ok és okozat (riport) . 4 Jénoiík- évforduló .... 8 A chavante indiánok földjén 18 Vita.....................................80 A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultűregyesületének hetilapja. Megjelenik minden vasárnap. Főszerkesztő Major Ágoston. Szerkesztőbizottság: Egri Viktor, Gély Iván, Gyurcsik József, lőrincz Gyula, Mécs József, Ozsvald Árpád, dr. Szabó Rezső. Szerkesztőség: Bratislava, Jesenského 9. Postafiók C-398, telefon 533-04 Terjeszti a Posta Hlrlapszolgálata, előfize­téseket elfogad minden postahivatal és le­vélkéxbesítő. Külföldre szőlő előfizetéseket elintéz: Pot­­tovnl novinov? áfád, vfvoz tisku, Jlndfli­­ská ul. 14, Praha. Nyomja a PRAVDA nyomdavóllalat, Bra­tislava, Stúrova 4. Előfizetési dfj negyed évre 19,50 Kés, tél Övre 39.— Köz, egész évre 76.— Kés. Kéziratokat nem érzünk meg ős nem küldünk vissza. K—21*31213 Hatodik éve látogatom foglalkozásból a zárszámadási közgyűléseket, de ez még nem történt meg velem. Nem kaptam ebé­det, nem tessékeltek oda az ünnepélyesen megtérített asztalhoz, elnéztek fölöttem. Bezzeg régebben én voltam az első meg­hívott, az elnök, az agronémus és a cső portvazető úgy körülvettek az asztalnál, hogy abban semmi hiba nem volt. Meg­bámulták a koponyámat, a beszédemet meg nem győzték dicsérni. Tetszésüket nem titkolták, szimpátiájukat sem palás­tolták, szorongatták a kezemet, hogy te, Bokros elvtárs a mi emberünk vagy és okosan, helyesen szólsz arról, mi is tu­lajdonképpen a nagyüzemi gazdálkodás, s milyen jövő vár a parasztságra, ha szí­­vével-lelkével erre az útra lép. Aztán ahogy jöttek egymás után az eredmé­nyekben, problémákban gazdag évek, úgy hidegedett el köztünk a viszony. A szö­vetkezet vezetői nem vettek komolyan, nem tartották személyemet érdemesnek arra, hogy gazdasági ügyekről tárgyalja­nak velem. Szóvá is tettem ezt az elnök­nek, aki őszintén, nyíltan kimondta, ami a szívén feküdt. — Azt mondod, Bokros elvtárs, elhi­­degültünk teled? — vakarta meg a feje­­búbját. — Nem mondom, hanem látom, érzem, s ha legalább az okát tudnám. — Kíváncsi vagy ró? — Nagyon. — Mindig ugyanazt mondod. Ónjuk már. Okosabb, szakszerűbb beszédek kel­lenének. Mikor először álltái ki a pó­diumra, meg másodszor, nagyon a szívünk szerint szóltál, hallgattunk tégedet szem­rebbenés nélkül. Azt mondtad például, hogy a szövetkezés csak az első lépés, utána következik a nehezebb, a szívós munka, a tanulás, hogy szakértelemmel irányíthassuk ezt a nagy-nagy gazdasá­got. — Hát nem jól mondtam? — Jól mondtad, csak sokszor mondtad, aztán mi azt látjuk, hogy megszívlelvén a tanácsot, tanultunk, téli iskolázásokon vettünk részt, megismerkedtünk az Üzemszervezéssel, de te lemaradtál, ismé­teled magadat. Nem védekeztem, elvből és funkcióból sem ellenezhetem az őszinte bíráló szót, de nem is fogadtam meg a tanácsát, hogy szedjem össze magam. No, még csak az kellene, hogy nekem, a járásnak, a szö­vetkezeti paraszt diktáljon. Annak az a dolga, hogy helyesen gazdálkodjon, ne­kem meg az, hogy irányítsam őket, Es hogyan irányíthatok? Lemegyek hozzá­juk és lelkesítem őket. Ezen a zárszá­madási közgyűlésen is beszédet mondtam, lelkesen, szívhezszólóan beszéltem, és mi lett az eredménye, megterítik az asztalt, megrakják jó falatokkal, de részemre pines tányér, nincs kés és villa, hogyan ebéd nélkül lehetséges ez? Nem néztem az órámra, mennyi időbe került a felszólalás, ez azonban nem Is lényeges. Járási küldött­­höz méltóan vázoltam fel a gazdasági helyzetet, részleteztem a különféle ter­melési eredményeket az országban és a világban, s most mehetek haza ebéd nél­kül. Pedig néha az ebéd többet ér, mint a zárszámadási közgyűlés, a jó sertés­paprikás valóságos orvosság a gyomor­nak ... Nézem a falatozó gyülekezetét és a számban összefut a nyál. Minek tu­lajdonítsam a mellőzést, a falatozásból való kimaradást? Megvárom az ebéd vé­gét és félrehívom az elnököt. Kérdezem tőle, hogy ízlett a paprikás, ezzel figyel­meztetvén, hogy a legfontosabb személy nem foglalt helyet a terített asztalnál. Nem reagál rá. Parasztos tömörséggel csak annyit mond: — Megvót... — Mindenkinek megvót? — jegyeztem meg nyomatékkal. — Megvót, akinek megvót. Aki meg­érdemelte. — Ügy? En például még nem ebédel­tem. Félórás beszédet mondtam, vázol­tam az általános helyzetet... — No az nem sok vót. A felszólalását mindenütt elmondhatta volna, de sehol nem kapott volna érte sertéspaprikást. Kern vót abban semmi a mi szövetkeze­tünkről. — Országos és külföldi eredményekről számoltam be! Amire én emlékszem, hogy nálunk Csehszlovákiában a tojástermelés elég magas, de nem elég magas, mert a világ­ban még magasabb. Es nekünk azt a leg­magasabb szintet kell elérnünk.- Ilyene­ket mondott, és a mi baromfigondozónk nem fért a bőrébe, olyan nevethetnékje volt. Az tudja, amit maga nem tudott. Ez azonban még hagyján. Azt is mond­ta, hogy a szövetkezethez való viszonyunk ne csak abból álljon, hogy lopunk. Össze­súgtunk akkor és határozatba foglaltuk, hogy ilyen halandzsáért nem lesz ebéd. Nem a gyomorba kell itt adni, hanem másüvé, ne haragudjon az őszinteségért, Bokros elvtárs ... — Nem haragszom, én értem és támoga­tom a kritikát — türtőztettem magam, — Emlékezzék, mi megfogadtuk a ta­nácsát és tanulunk, maga azonban egy­szer öntött fel a garatra és évek óta ugyanazt járatja ,.. ugyanazt a lemezt,,, Kezet sem fogtam az elnökkel, úgy meg­haragudtam rá. Elhagytam a közgyűlési termet. És ahogy bandukoltam a házak között, rájöttem, hogy nem az őszinte szó fáj, hanem valami más. Az ebéd, a párolgó, Ínycsiklandozó sertéspaprikás meg a borocska, ami minden ilyen al­kalommal kijár, MACS JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom