A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-03 / 9. szám
A férfi egyenetlen, imbolygó léptekkel halad az utcán. Körülötte az alkony sűrűsödő árnyai s a kirakatokból • ,áradó fénykévék rebbennek ide—oda. Kövér, vattapuhaságú hópelyhek lebegnek át a fényeken és megülepednek vastag télikabátján... És megy, megy a férfi imbolygó, réveteg léptekkel, mint egy alvajáró. Az egyik útkereszteződésnél beleütközött valakibe. Felpillantott. Ügy emelte fel a fejét, mintha véletlenül, belső parancs nélkül tenné. Oldalt lépett, s csak állt mozdulatlanul. — Figyeljünk, ember, figyeljünk! — hallotta a távolodó méltatlankodó figyelmeztetését. Most hullt arcába az első hópehely, aztán a többi. — Havazik — mondta félhangosan, és cigarettára gyújtott. Odafordult ez egyik kirakathoz, arca szinte az üveget érintette. Visszacsapódó leheletében megérezte az alkohol fanyar bűzét. A kirakat homályos üvegablakán túl gondosan tervezett összevisszaságban tarka játékok sorakoztak. A férfi nézte réveteg tekintettel a játékokat, míg pillantása egyszerre egy apró masinán akadt meg. Piros-zöld színű traktor volt... Hátsó nagy kerekén valódinak látszó gumiabroncs feszült. Elöl két reflektor, hátul az ülés és a volán ... A szokatlan mennyiségben fogyasztott szesz, a zajos nap szomorúsága, a lehangoló ítélet egyszerre fejébe kergette a vért. — A fiam, a fiam ilyen traktort akart... — szorította össze torkát az emlékezés, s nagyhirtelen el kellett lépnie a játékok mesevilága elől. Már tett is néhány lépést az üzlettől távolódva, amikor hirtelen elhatározással megfordult és visszament a játékokhoz. — Azért ... azért még az én fiam, ha az anyja már nem is az én feleségem 1... — motyogta. Keze tétován a bejárat felé tapogatott és bizonytalanul megérintette a kilincset. Az üzlet már üres volt. A pulthoz ment és a kirakat felé intett: — Egy kis traktort szeretnék, olyat, amilyen a kirakatban van — modta. Szavait csend követteö Az elárusítónő nem mozdult. Az előtte álló zilált külsejű férfit nézte fürkészőn. — Pista, Kerekes Pista! — kiáltott fel a nő meglepetten. A férfi összerezzent és amikor felismerte a lányt, úgy érezte, mintha egy pillanatra kihagyott volna a szívverése... Nem akart ismerőssel találkozni, magyarázkodni saját sorsa, élete felől. Piri, az elárusítónő egykori iskolatársa volt. Vele nem tehette... A városban dolgozott ő Is. Nagynéha találkoztak az utcán, ilyenkor köszöntötték egymást. El kellett mondania, hogy öt éve nősült. Falusi lányt vett feleségül. Nagyon szerették egymást... Négy éves fia van. Eleven, izgága, akár a gyík... ö irodában dolgozik. Mint mérnököt bedugták egy hivatalid ba rajzolgatni... Egy lánnyal, Katival dolgozott... Városi lány, tudja hogyan kell szépet tenni, s ő beleszeretett. Moziba, táncolni, sétálói mentek... Haza egyre későbben járt. Aztán ott-ottragadt éjszakára is Katinál... Ma volt a válóperük ... A mélységes csend úgy zuhant közéjük, mint egy ijesztő vészmadár. Az elárusítónő nézte a nagydarab barna férfit, aki a mámortól alig állt már lábán, Hirtelen nem tudta volna megmondani, hogy bánkódik-e a férfi a bíróság döntésén, vagy ő akarta így... — Most merre, hová mész? — fordult hirtelen a férfihoz. — Hozzá mész? ... A férfi nem válae&oit azonnal. Kabátja jobb zsebébe süllyesztette az apró kis zöld-piros traktort. — A város szélén lakik egy kollégám. Nagyon jó barátom... — mondta. Az üzlethelyiség meleg levegője elkábította. Az alkohol Ismét dolgozni kezdett benne. Ettől megrázkódott. A gyomrát már nem is érezte; valami ismeretlen nagy nyomás feszegette a torkát, az ádámcsutkája alatt. Olyan csömört érzett, mintha kövér húst nyelt volna ... Körülötte a mennyezetig roskadozó polcok emelkedtek. Jobbra fent — a negyedik polcon — vörösképű ördögök vicsorogtak utálatos ronda pofáikkal. Vizenyős szemükkel szinte a torkába röhögtek. — Elaljasodik az ember — mondta. A férfin az alkohol újabb hulláma csapott át. Tétován lépett néhányat. — Elaljasodik az ember, Piroska! — fnondta még egyszer, és mint aki tehetetlen önmagával szemben, üresen legyintett. Odakinn már bokáig ért a hé. Puhán fröccsent szét, amikor kilépett az üzletből. Bay karját hirtelen a fény irányába tartotta, hogy kivehesse e számokat, az időt az órája számlapján. Hat múlt pár perccel. Ilyenkor »eoktak vacsorázni... —1 Vajon, eszik-e a gyerek egyedül! — töprengett. — Mindig úgy evett csak, ha ő a térdére ültette... Vajon ... vajon keresi-e az ap ját? ... Vagy fel sem tűnt neki, hogy ő nem ül az asztalnál?... Igaz, gyakran megtörtént, az utóbbi, időben, hogy későn, vagy egyáltalán nem ment haza ... Akkor eszébe sem jutott a fia, most meg. .. Csak ítélte volna neki a bíróság, de nem ... Végül Is mit csináljon, akassza fel magát?! Lesz, ahogy lesz, előbb kellett volna gondolkodnia ... Más nőt akart, most szabad lett... — Elaljasodik az ember — szűrte fogai között a szót, de mega sem tudta volna hirtelen megmondani, hogy honnét, miért támadt ez a megállapítása. — Nem tudom — gondolta magában —, hogy miért Is aljasodik el az ember. Miért van az, hogy a fiatalkori álmok eevszerre elszürkülnek, semmivé, emlékké válnak... Hogy az, akit Istenített, akiért halni tudott volna, egyszerre közömbössé válik. Egyszerűen elhidegül Iránta ... Lám, milyen közömbösen mesélte el Pirinek Is az egészet... Mintha csak valamelyik közös diákköri élményüket újította volna fel..........Hogy beleszeretett Katiba, és gyakran nála hált, az ő ágyában kereste a női test melegét. ..“ Meg, hogy ma volt a válóperük, elváltak..." Elaljasodik az ember!... Hiába tanult az iskolában becsületről, miegymásról!... Ekkor hirtelen megállt. Az úttesten át, fent a magasban egy kifeszftett utcai lámpa lógott. A fénye rlngón hullámzott a sűrű szürkeségben. A férfi felemelte a karját, mint mindig, ha olyan témával foglalkozott, amelyiknek nem találta a megoldási módját.
