A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-02-24 / 8. szám
«3 <0 > «9 •M > (9 *5 (0 *5 (0 •s C0 i CQ > 09 «** *5 CQ *mé •M > « •JM > « ’S 0) ■*’S CO > Kedves Vilmos bátyám! Rapszodikus cikkedet olvasva, sok olyan gondolat vetődött fel bennem, amelyet már rég el akartam mondani, csak mindig visszatartott bizonyos érzés, amely azt sugallta: inkább ne szólj, hátha nincs igazad; csak te látod így, más nem fogja megérteni gondolatodat, esetleg félre magyarázzák. Ott kezdem, hogy mi nem mérjük le átfogó méreteiben kulturális fejlődésünket. A nép műveltségét a műkedvelő színjátszó csoportok által előadott színdarabok vagy esztrád jellegű estek színvonalából és mennyiségéből Ítéljük meg. Pedig ez csak egyik megnyilvánulási formája a műveltség terjesztésének és terjedésének. Sok, fel sem tűnő változást sorolhatnék fel napjainkból, amit mi már megszoktunk s természetesnek veszünk. Hogy csak egyet említsek: ezelőtt néhány évvel a falusi házak úgy épültek, hogy a portán hosszában húzódó ház beosztása a következő volt: első szoba, konyha, hátsó szoba, kamra, istálló. Ma négyzet alakú, összkomfortos, fürdőszobás modern villákat építenek. (Nem veszem figyelembe a túlkapásokat. Ugyanakkor megváltozott a lakásberendezés is. Eltűnt p csikótűzhely, hogy helyét a villany vagy gáztűhely foglalja el; eltűnt az „ómáriom“, s beköltözött a „vitrin“ (ebédlőszekrény), a gaucs (heverő) és néhol még a könyvszekrény is. Emlékszem. Mács József alig néhány évvel azelőtt egyik írásában azt vetette fel: vajon eljön-e az az idő, amikor a parasztlány, ha férjhez megy, tehén helyett könyvszekrényt kap hozományba. Hát itt van, eljött! Mezőgazdaságunk — különösen az ország déli részén — óriási átalakuláson megy át. A kis gazdaságok hatalmas üzemekké — szinte mezőgazdasági gyárakká alakulnak. Ehhez hozzájárul még az is, hogy a földművelés klasszikus szerszámai helyett új, modern gépekkel dolgozik az ember, amelyek megkívánják a szaktudást, az általános műveltség fokozását. Például egy írni — olvasni alig tudó, de amellett jófejű parasztember még lehetett jó gazda, a maga 2—3 holdján. Ennek alapján megválasztják szövetkezeti elnöknek. Egyszerre nyakába szakad a sok munka, s tanulni, szakkönyveket olvasni nincs ideje. Az 1000—2000 hektáros földterülettel aztán nem tud mihez kezdeni. Irányítja a munkát míg erejéből telik, úgy ahogy azelőtt a magáén tette. így természetes, hogy betakarítatlan marad a kukorica, a cukorrépa, mert nem képes áttekinteni a munkát, képtelen azt kellőképen beosztani. Soha nem hallott még üzemszervezésről, akkumulációról stb. Hisz neki mindig elég volt a család munkaereje, földjeire Istállójának trágyája. Műtrágyáról hallott ugyan, de még most se tudná megmondani, hogy melyik talajnak milyen műtrágyára van szüksége. (Ezért történhetett meg az az eset, hogy Nagymegyeren néhány évvel ezelőtt az építkezéshez küldött keveréket szórták el Thomas-salak helyett.) Ha az ilyen elnök nem talál segítőtársakra — természetes, hogy elbukik, esetleg erőszakkal fenntartja magét, de eredményt felmutatni nem tud. Mindkettő hiba, 20 s beszélni' kell róla. Az átalakulás — akárcsak a szülés — fájdalommal jár. Ezt a fájdalmat azonban a minimálisra lehet csökkenteni, ha élünk az adott lehetőségekkel. Pl. a beruházásra szánt állami kölcsönöket ki lehet használni ésszerűen is, a szövetkezeti tagság és vezetőség szakmai tudását állandóan fejleszteni kell, s a munkaerkölcsöt emelni. Hogy adatokkal éljek, példaként felhozom a nyáras-> di szövetkezetét: 1951-ben alakult 432 taggal, és 1943 hektár földterülettel. Ebben az időben a szövetkezetnek nem volt egyetlenegy szakembere sem. 1953- ban Dömény és Forró elvtárs Komáromban elnökképző tanfolyamot végeznek, majd 1961-ben Nagymegyeren szakérettségit tesznek. Ma a szövetkezetnek rajtuk kívül van egy szakképzett mechanikusa és könyvelője. Ugyanakkor még ez évben két felnőtt tanulójuk végez mezőgazdasági középiskolát. Az iskoláztatási tervük szerint 1967-re- soraikból képzett mérnökük, 10 szakérettségit végzett dolgozójuk lesz, s a tagság 20 °/o-ra végez mesteriskolát. A fizetésben ez a minőségi változás úgy jut kifejezésre, hogy míg a múltban 26 korona volt egy munkaegység értéke, ma 29-re emelkedett, pedig az ide) év nem volt kedvező. S a kulturális igények? Ez évben százötven szövetkezeti tag volt három napos országos körúton, 33 tag vett részt egy tíznapos németországi tanulmányúton, ezenkívül 6—7 személy megy téli üdülésre, s végül minden egyes tag a ledolgozott évei szerint fizetéses szabadságot kap. S nem utolsósorban, meg kell említeni, hogy semmi nem maradt betakarítatlan. Mindez miért volt lehetséges? Mert az emberekben van tudásszomj, akarat, kölcsönös bizalom egymás iránt, és munkaerkölcs. Dömény elvtárs az 1953-ban végzett elnökképző t«nfolyam után 1960-ban nem szégyellt újból az iskola padjaiba ülni Forró elvtárssal együtt, hogy szaktudásukat bővítsék. Ugyanakkor a szövetkezet még két felnőtt és négy középiskolás tanulót támogat a tanulásban, hogy azok visszatérése után minden egyes vezetőhelyen szakképzett ember álljon. Látod, Csontos elvtárs, ez is kultúra. Mondanivalóm második része: a tömegek kulturális szervezése, s aktív műkedvelő tevékenységük elmaradottságáról szól. Tévedés ne essék, én nem a menynyiségi, hanem a minőségi elmaradásban látom az okát annak, hogy sok helyen érdektelenség mutatkozik a gyűlések és előadások iránt. Mert a statisztikai adatok nem beszélnek arról, milyen tárgyi felkészültséggel, milyen művészi színvonalon adták elő műsorukat az előadók. S itt igazat kell adnom Balázs Bélának abban, hogy egy gyenge színvonalú előadástól többet ér a televízió, ill. a rádió meghallgatása. De tegyük fel a kérdést másképp: van-e színvonalbeli különbség ugyanazon mű mai, illetve tíz évvel ezelőtti játszása között? A népies színdarabok és kétés értékű operettek ellen sikerrel vettük fel a harcot. De a ma színre kerülő drámákat még ugyanúgy játsszák a szereplők és játszatja a rendező, mint a népszínműveket. Ezért történhetik meg, amit Dávid Teréz bírált A pozsonypüspökiek jó hírnevét tánccsoportjuk alapozta meg. Lesz-e, aki a népszerű Sztriezsenyec Rudolf helyére AU (akit időközben áthelyeztek), hogy a csoport művészi színvonala Ismét magasabbra emelkedjék? az Irodalmi Szemlében, hogy a tragikus jeleneteknél a nézőtéren kitör a kacagás. Sok minden más mellett a téves rendezői beállítás az oka ezeknek a félreértéseknek. Már volt Jónéhány műkedvelő rendezők, tanfolyam-, tánckör- és énekkar-vezetők részére szervezett tanfolyam. Eredményüket máig csak a mennyiségi változásban láthatjuk. S emellet meg kell mondanunk, hogy szakszempontokból ezek a tanfolyamok sok esetben rendszertelenek, szervezetlenek, s még a minimumot is alig tudják nyújtani a hallgatóknak. Bizonyára e tanfolyamok vezetőinek lesz ellenvetése megállapításom ellen, de azért mégis felteszem a kérdést: tudhat-e az olyan tánckör-vezető táncot tanítani, aki nem ismeri a táncírást, olvasást; tudhat-e az olyan karmester énekkart vezetni, aki nem tud Játszani semmilyen hangszeren; vajon tudhat-e rendezni az, akinek nincs irodalmi tájékozottsága és nem ismeri a színpadtechnikát? Tudhat — hisz ezt bizonyítja a Csemadok KB által kimutatott sok száz előadás. De ezeknek a művészi teljesítménye sokkal nagyobb lehetne, ha fent nevezett tanfolyamok rendszeresítve volnának, és több éven keresztül ugyanazokat az egyéneket képeznék színvonalasabban, szervezettebben. Csak így tudjuk leküzdeni a dilettantizmust a színjátszás, a népi tánc és az esztrádműsor terén. Mert nekünk elsősorban az emberek ízlését kell megváltoztatni. Oj látásra, új hallásra kell tanítani nemcsak a rendezőket, a szereplőket, hanem a közönséget is. S ez nem megy végbe egyik napról a másikra. összegezve mondanivalómat, még egyszer hangsúlyozom: a mennyiségi gyarapodást minőségi változásnak kell követnie. Ez a fejlődés törvénye. Gyüre Lajos
